Eperszüret a gangon
Egy ilyen kiskert öngondoskodásra nevel, szemléletformáló, és ezt a lányaimon is tapasztalom.
Permakultúrás tervezéssel kialakított kertek már Magyarországon is léteznek, de az a ganglugas, amelyet Lőrinczi István egy belső-ferencvárosi társasház negyedik emeletén idén megalkotott, valóban egyedülálló. A projekt hazai fogadtatásáról, a vertikális kertészkedésről, a nemzetközi trendekről és persze az ősszel is virágzó és szüretelhető eperről is beszélgettünk.
– Októberben beszélgetünk, és még mindig érik nálad az eper a körfolyosón, a belváros közepén. Ezenkívül is számos növényed burjánzik még most is. Hányfajta növényt termesztettél itt kint a gangon?
– Most ősszel nyilván már kevesebb van, de tavasz óta mintegy nyolcvan különböző növényt neveltem itt, amiből több mint ötven ehető volt. Gyümölcsből volt a legkevesebb, a most is termő eper mellett csodálatos módon a szeder is megindult. A zöldségek közül termesztettem például lóbabot, zöldborsót, mangoldot, többféle paradicsomot, retket és nagyon sokféle fűszert: mentát, zsályát, rozmaringot, majoránnát, oregánót, metélőhagymát. Illetve voltak ehető virágaink is, mint a bársonyka és a sarkantyúka, ezeket salátákba használtuk, nagyon finomak és dekoratívak.
– Két kislányoddal együtt négyen vagytok a családban. Mennyire elégítette ki a szükségleteiteket ez a vertikális kiskert?
– Határozottan nem elég ez a méret ahhoz, hogy a mi élelmiszer-biztonságunkat kielégítse, de nem is ez volt a cél. Fizikai szinten az elsődleges szempont az volt, hogy az egészséges életmódhoz szükséges gyógy- és fűszernövényeket és néhány zöldséget megtermeljük. Ami viszont még ennél is lényegesebb volt, az a mentális hatás. Bármilyen nehéz helyzetben is voltam, például a karantén alatt, amikor a csapatépítő cégünkkel szinte az összes megrendelésünket elvesztettük, a mentális nyugalmam, kiegyensúlyozottságom megmaradt. Egy ilyen kiskert öngondoskodásra nevel, szemléletformáló, és ezt a lányaimon is tapasztalom, hiszen látják, hogy nem a boltban terem a paradicsom, hanem például itt a gangon. És nem is kevés, ami így előállítható, hiszen nagyjából 900 paradicsomot szüreteltünk le az elmúlt hónapokban.
– A karantén alatt talán több időd volt a szokásosnál, de ez nincs mindig így. Mennyi idődet veszi el a permakultúrás rendszer fenntartása, és anyagilag milyen vonzata volt ennek a projektnek?
– Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az energiának, amit az ember egy ilyen struktúra kiépítésébe és fenntartásába fektet, arányosnak kell lennie azzal, amit kivesz belőle. Ha beleszámolom azokat az dolgokat is, amelyek már korábbról megvoltak, például a napelemek, akkor nagyjából kétszázezer forintot költöttem a rendszerre. Persze sok mindent én magam csináltam, viszont sok mindent jövőre már nem kell újra megvennem, hiszen már megvan. Az időráfordítást tekintve a megfigyelés, a megtervezés sokkal több volt, mint maga a cselekvés. Úgy kell ugyanis ezeket az egységeket felépíteni, hogy figyelembe vesszük a nap- és széljárást, és azokhoz idomítjuk a növények elhelyezését. A mikroklímát különböző eszközökkel is befolyásolni lehet, például itt egy fűzfavesszőfallal védem az epret a huzattól, a dézsatóval pedig párologtatok, de különböző árnyékolókkal a túl erős napfényt is ki lehet szűrni. A saját rendszeremet úgy állítottam be, hogy hetente egyszer kelljen hozzányúlni, amikor a vizet pótolom. Ehhez jön még az, amikor leszedjük a termést, de ez szinte minimális időráfordítás.
– Rendszerről beszélünk, de miben különbözik a te kerted attól, mint amikor valaki kiteszi a cserepes növényeit a gangra? Hiszen ilyenre számos helyen látunk szép példákat, és sokan termesztenek fűszereket is az ablakpárkányon.
– A permakultúrás rendszereknek van három etikai alapelve: óvd a bioszférát, védd meg embertársaidat, valamint forgasd vissza azt, amit kivettél. Azaz a fenntarthatóságon van a hangsúly. Sok mindent felhasznál a korábbi korok mezőgazdasági módszereiből, de ami fontos, hogy azokat modern technológiákkal ötvözi. A tudatos tervezés szintén egy lényeges szempont: milyen legyen a talaj, abba miféle növények kerüljenek, azokat mivel érdemes társítani, valamint hogy mindezekhez hogyan csatlakoztatható egy komplett vízrendszer. Az én dézsatavamba például az iszappal bekerültek rákocskák, orsócsigák, vízibolhák, valamint számos növény is, így egy mini élővilág alakult ki benne. Azt a tápanyagot, ami ebben a közegben keletkezik, a vízzel visszajuttatom a rendszerbe, és ezzel locsolom a növényeket. A víz cirkuláltatáshoz az áramot napelem adja, az működteti a szivattyút és az időzítő rendszert is. Az állatok is be vannak vonva ebbe a struktúrába, de persze itt nem a körfolyosón futkározó őzikékre kell gondolni, hanem elsősorban a rovarokra. Van egy méhecskehotelem is, így a beporzást is megoldottam.
– A növények nyilván nemcsak a kedves állatkákat, a méheket, katicákat, de a kártevőket is magukhoz vonzzák. Ezekkel mit kezdesz, hogyan védekezel ellenük?
– Valóban vannak kártevők, de ellenük a legegyszerűbb a diverzitással védekezni, hiszen a sokféle növény között összezavarodnak, és aztán nem is nagyon akarnak vagy tudnak megtelepedni. Vannak különféle trükkök is, amiket be lehet vetni. Például van egy gombafaj, amely szereti megtámadni a a paradicsomot, sárgává teszi a leveleit, viszont ha a ládába bazsalikomot is ültetünk, akkor távol lehet tartani ezt a veszélyforrást a növénytől. A paradicsom és a bazsalikom tehát nemcsak a tányéron, de az életben is jól kiegészíti egymást. A földet mulccsal védem, így alig-alig jelenik meg gaz a ládákban. A mulcs ráadásul véd a talaj kiszáradása ellen is, miközben bomlás közben tápanyagokkal is ellátja a növényeket, így tripla hasznot hajt. Az invazív fajoknál meg egyszerűen meg kell várni a természetes ellenséget, ami kordában tudja tartani a kártevőket. Erre jó példa, hogy mostanában rengeteg poloska jelent meg mindenhol, de már megérkezett egy darázsfaj is, amely viszont a poloskákat pusztítja. Ezeket a dolgokat a legjobb a természetre bízni.
– Nagyon szép, amit itt létrehoztál, főleg, hogy ez egy első éves projekt. Tudsz hasonló hazai példákról? Hová lehet ezt tovább fejleszteni?
– Nagyobb, kerti permakultúráról tudok, de ilyenről, amit itt a körfolyosón, épített körülmények között megalkottam, nem hallottam még. Az a különleges még benne, hogy hihetetlenül gyorsan összeállt, és szinte automatikusan működik a rendszer. Kisebb dolgokat fogok jövőre módosítani, például szeretném az esővizet is hasznosítani meg nagyobb ládákat kialakítani, de alapvetően nagyon jól vizsgázott ez az első éves kísérlet. A következő lépcsőfok az, hogy itt a házban, egy szélesebb folyosón erdőkertet szeretnék létrehozni, gyümölcsfákkal, bogyós bokrokkal, néhány támogató fával, amelyek elsősorban a szelet fognák fel, és védenék a többi növényt.
– Miként lehet ezt a módszert kiterjedtebb, nagyobb léptékre emelni? Van egyáltalán érdeklődés a gazdasági szféra vagy az önkormányzatok részéről ilyesmire?
– Május végére szinte teljesen elkészült ez a lakásunk előtti rendszer. Kitettem róla néhány képet a saját Facebook-oldalamra, minden hirdetés nélkül, és a média valami hihetetlen módon felkapta a témát, hatalmas lett az érdeklődés, a Brain Barba is meghívtak. Valószínűleg jó volt az időzítés is, hiszen a Covid miatt most mindenki kertészkedni kezdett otthon, és érzékenyebbek is az emberek az élelmiszer-ellátás kérdésével kapcsolatban. Nem tudom, hogy az én példám hatására-e, de például itt a társasházban olyanok is elkezdtek növényekkel foglalkozni, akik eddig nem tették ezt. Már egy önkormányzat is megkeresett, a képzések iránt érdeklődnek, ami az első lépés ezen az úton. Nekem ez egy misszióm, hogy ilyen rendszereket nagyobb léptékben is kiépítsünk, hiszen az egész várost be lehetne ültetni növényekkel. Most hozunk létre tízen egy szövetkezetet, akikkel nagyobb projekteket is tudunk majd vállalni. Ebben a csoportban lesz ökoépítész, rovarbiológus, botanikus, tájépítész, tehát több tudományterület képviselőjével tudunk majd együttműködni, tervezni és kivitelezni.
– Ezzel a gondolkodással mennyire illeszkedtek a nemzetközi trendekhez?
– A növények, azonkívül, hogy esztétikusak, nyugalmat adnak és meg lehet enni őket, még szűrik is a levegőt, megkötik a nehézfémeket, javítják a klímát, amire gyakorlatilag minden nagyvárosban szükség van. A világtendencia egyébként ebbe az irányba megy, Bécsben például már kötelező minden házat zöldíteni. Vagy említhetném Szingapúrt is, amelyben a vertikális kertészet virágzik, ott ez már az okosváros-koncepció része. Ausztráliában, a permakultúrás tervezés szülőhazájában is számos szép példa van. Fontos a fejlett technológiák bevonása, hiszen napelemekkel, applikációkkal, automatizálási rendszerekkel sokkal hatékonyabban és gazdaságosabban lehet dolgozni és fenntartani a folyamatokat.
– Ez már átvezet a vertikális mezőgazdaság kérdéséhez. Mit gondolsz, egy Budapest méretű város képes lenne saját magának megtermelni a szükséges zöldségeket, gyümölcsöket? Ez lenne a szép, új jövő?
– Szerintem kell egyrészt egy személyes felelősségérzet, mint ez a gangkertészet, hiszen amit itt létrehoztam, azzal is leveszünk egy adag terhet a nagy ellátóláncokról. Mi egész nyáron nem vettünk például paradicsomot. Egy ilyen saját kiskert szemléletet is formál, másként fogyasztunk, kevésbé pazarló módon élünk, egyre kevesebb húst eszünk. Az szintén biztos, hogy az a mezőgazdasági rendszer, amivel most termelünk, nem fenntartható a végtelenségig, viszont nem is lehet egyik napról a másikra megváltoztatni. Paradigmaváltásra van ott is szükség, decentralizációra, a monokultúrás termesztés diverzzé alakítására. Nincsenek számaim erre, de zsigerileg azt mondom, hogy egy Budapest méretű város az agglomerációval kiegészülve, el tudná tartani magát. Viszont azokkal a hidrokultúrás „zöldséggyárakkal”, amelyekben talaj és napfény nélkül termelnek, nem értek egyet, túl mesterségesek, nem tartom ezt helyes iránynak. A természetes módszerek és a modern technológiák ötvözésében hiszek, szerintem csak ez lehet a jövő útja.
