Eredményes programok vezetnek ki a mélyszegénységből

2010-hez képest csaknem egymillióval kevesebb szegény van Magyarországon.

Modern korunknak vissza-visszatérő kérdése a szegénység, mélyszegénység problémája. Míg száz évvel ezelőtt természetes volt, hogy az emberek többsége súlyos nélkülözésben él, a huszadik századi európai társadalmakban a gyötrelmes anyagi helyzetet elfogadhatatlannak tartjuk. Európában is, és Magyarországon is komoly programok foglalkoznak a szegénység csökkenésével, hosszabb távon a felszámolásával.

A közelmúltban jelent meg a szegénységi küszöb alatt élők felemelésére tett intézkedések ellenőrzéséről szóló Állami Számvevőszék jelentés, amelynek részleteit szeptember hetedikén a Kello Kódex Könyvesházában pódiumbeszélgetésen vitatta meg Makkai Mária igazgató asszony, az Állami Számvevőszék felügyeleti vezetője, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár és Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője.

A szegénység kultúrája

Elöljáróban érdemes elmondani – hiszen kevesen ismerik közelről a mélyszegénységet –, hogy a szegénység nemcsak anyagi nélkülözést jelent, de sajátos létezésmódot is, egyfajta beszűkült szemléletet, amit Oscar Lewis, egyesült államokbeli antropológus a szegénység kultúrájának nevezett 1959-ben.

Lewis úgy látta, hogy ez a sajátos szubkultúra az egész világon hasonló viselkedést jelent. A favellák, a bádogvárosok, vagy a putrisorok népe mindenhol ugyanúgy él. Ezek a jellegzetességek elsősorban a családstruktúrában, a személyes kapcsolatok jellegében, az idő kezelésében, a kialakult értékrendszerekben és a pénz elköltésének mintázataiban nyilvánulnak meg.

Lewis leírása szerint a szegénység kultúrájában élőkre jellemző, hogy nem tudnak részt venni a többségi társadalom által használt intézményrendszerek működtetésében, így nem is bíznak meg ezekben. Nem járnak iskolába, esetleg könyvtárba, nem fordulnak rendőrhöz, orvoshoz, nincs biztosításuk, nincs bankszámlájuk: isten háta mögöttiek akkor is, ha a főváros szívében élnek.  

Az alacsony bérek és a nagy arányú munkanélküliség miatt nem részei a gazdasági rendszernek, így jellemzően a fekete-, vagy szürkegazdaság résztvevőivé és termelőivé válnak. Gyakori a gyerekkor hiánya, a korai munkavállalás szükségessége miatt.

Nincsenek terveik, nincsenek távlataik. Hosszú távú befektetésekkel az élet semmilyen területén nem számolnak, ez megnyilvánul például a nagybevásárlások hiányában is. Jellemzőek a szegényes lakáskörülmények, ebből fakadóan a zsúfoltság, illetve a privát tér hiánya, a szexuális élet korai megkezdése.

Erős a tehetetlenség, a függőség és az alsóbbrendűség érzése, aminek következtében rendkívül alacsony a felelősségtudat. Ezek ellensúlyozására jelen vannak erőteljes énvédő mechanizmusok, a látszólagos becsület erőszakos védelme, gyakori a tekintélyelvű magatartás és a családi összetartás erős hangsúlyozása, miközben a valóságban a korlátozott javakhoz való hozzáférésért folyó küzdelem megjelenik a családon belül is, illetve a felelős elköteleződés hiánya miatt gyakori a magukra maradt nők és gyerekek jelenléte.

Lewis hangsúlyozza, hogy amikor egy ilyen viselkedésmódozat egy családban vagy közösségben kialakul, onnantól kezdve nagy valószínűséggel fenn is marad, hiszen a felnövő generációk már erre szocializálódnak. Így sokkal nehezebb a szegénység kultúráját megszüntetni, mint magát a szegénységet.

Éppen ezért fontos, hangzott el a pódiumbeszélgetésen, hogy a szegénység felszámolása érdekében hosszú távú és kiszámítható programok szülessenek. Az Európa Tanács 2010-ben elfogadta az „Európa 2020” Stratégiát, amelynek keretében a jövedelmi szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők számának uniós szinten 20 millió fővel történő csökkentését tűzte ki célul. A tagállamok az uniós célkitűzéseket nemzeti célkitűzésekre bontották le, s ezeket első körben a Nemzeti Intézkedési Tervekben rögzítették. 

Magyarországon a Belügyminisztérium Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatósága foglalkozik a szegénység elleni küzdelemmel, és az Állami Számvevőszék jelentése szerint igen-igen eredményesen.

Kilencszázezerrel kevesebb szegény ember

A rendezvényen Makkai Mária felügyeleti vezető asszony elmondta, hogy a hazai erőfeszítések rendkívül hatékonyak voltak.

A jelentés megállapította, hogy a 2008-as gazdasági válság felszínre hozta a szegénység társadalmi szintű problémáját. 2010-ben a lakosság egyharmada, megközelítőleg 3 millió ember élt a szegénységi küszöb alatt. A szegénység fölszámolása érdekében Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia készült, amelyet jelenleg a Belügyminisztérium koordinál. A minisztériumban megalakult a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság, amely folyamatosan együttműködött a kormányzati és civil egyeztetés intézményeivel.

A számvevőszék vizsgálatával eredményét ismertetve Makkai Mária leszögezte, hogy a szegénységi küszöb alatt élők felemelése érdekében tett intézkedések végrehajtása eredményes volt, a célértékek a kitűzött határidő előtt két évvel, már 2018-ra teljesültek. 

A KSH adatai alapján a szegénységi ráta 2013-tól folyamatosan csökkent 2018-ig. 2008-2017 között Magyarországon 908 ezer fővel csökkent a szegénységben élők száma, mely jelentősen meghaladja az Európai Unió felé tett magyar vállalásban szereplő 450 ezer főt. 2018-ban a teljes népesség 18,9%-át 1 millió 813 ezer főt érintett a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata, ami a 2008. évi bázishoz viszonyítva 9,4% százalékpontos csökkentést jelent.

Az összesített szegénységi mutatón belül a népesség 12,4%-a élt a szegénységi küszöb alatt, 8,7%-ot érintett a súlyos anyagi depriváció, 3,7% élt nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban.

Az eredmények összefoglalása után azonban az is megjegyezte az előadó, hogy a téma ezzel nem zárható le. Az ÁSZ fontosnak tartja, hogy az elért eredmények megőrzése mellett a létrehozott mechanizmusokat továbbra is fenntartsák a szervezetek, illetve azokat mindig a kor kihívásainak megfelelően aktualizálják. 

Munka és tudás 

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár azzal egészítette ki az elhangzottakat, hogy a legfontosabb eredménynek azt kell tartanunk, hogy létrejöttek azok a struktúrák, amelyek hosszabb távon is biztosíthatják a szegénység felszámolására tett állami intézkedések sikerét. A helyettes államtitkár elmondta, hogy többszintű szervezetet kell elképzelnünk, amelynek kormányzati szereplőket összefogó hálózattól egészen a helyi kezdeményezéseket becsatornázó lokális szervezetekig képes koordinálni a szegénység felszámolásáért végzett sokféle munkát.

A konkrét programokkal kapcsolatban elsősorban arra hívta föl a figyelmet, hogy a munkába állítás területén érték el a legnagyobb sikereket, ami persze annak is köszönhető, hogy az ország gazdasági teljesítménye különösen jó, szinte minden területen óriási a munkaerő igénye. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a felzárkóztatási programok nélkül nem lett volna esély arra, hogy ilyen tömegesen lépjenek be a szegénységben élők a munkaerőpiacra. A mélyszegénység – ahogy arra Oscar Lewis is rámutatott – kulturális tényező is, és ezért önmagában nem oldja meg a problémát a gazdasági lehetőségek megnyílása. A helyettes államtitkár szerint sok esetben azért tudták megragadni a mélyszegénységben élők a megnyíló lehetőségeket, mert korábban már részt vehettek azokon a programokon, amelyek kivezető utakat kínáltak nekik a szegénység kultúrájából. 

Hasonlóan fontos elemként említette a gyerekeknek szóló programokat, amelyek már óvodás és kisiskolás korban segítenek a perifériára szorult gyerekeknek abban, hogy iskolai teljesítményüket ne deprimált környezetük, hanem saját tehetségük határozza meg. Ezeknek a felzárkóztató programoknak a hatékonyságát ma már összehasonlító elemzések is bizonyítják. Nagyon sok olyan mélyszegénységből érkező iskolai pályaívet látnak, amely az egyetemi képzés vagy komoly szakmai tudás felé vezet, miközben azt is megmutatják az elemzések, hogy azok a gyerekek, akik nem jutnak hozzá a felzárkóztató kezdeményezésekhez, sajnos a szegénségben élők jól ismert és sokszor tragikus útját követik.

Hálózatokkal a jövőbe

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője, Sztojka Attila három tényezőre hívta föl a figyelmet a szegénység felszámolására törekvő kormányzati munkával kapcsolatban.  Elsősorban arra, hogy a programok és műhelyek együttműködése és összehangolt tevékenysége kulcsfontosságú az esélyteremtésben. Nem lehet úgy javítani például a lakhatáson, hogy közben nem javítunk a jövedelmi helyzeten, s nem lehet úgy a munkaerőpiacra való belépésre ösztönözni a rászorulókat, hogy közben nem kínálunk olyan képzéseket, amelyek valóban értékes és értéket termelő dolgozóvá tehetik a szegénységben élőket. És akkor még szó sem esett az egészségmegőrzésről, a mentálhigiénés programokról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a nyomorúságos életkörülmények közül tartósan kiemelkedhessenek embertársaink. Az ilyen, valódi esélyt jelentő, sokoldalú segítségnyújtás viszont nem elképzelhető a széleskörű együttműködések hálózata nélkül. Nincs olyan szervezet, amelyik önmagában képes lenne egy emberi élet minden, vagy majdnem minden elemét megsegíteni. Van viszont rengeteg olyan kezdeményezés, amelyeknek koordinált fellépése igazi lehetőségteremtést, igazi előrelépést jelenthet. A kormányzati politika sikere sok tekintetben éppen annak köszönhető, hogy megtalálta, illetve megteremtette ezeket a hálózatokat.

A főigazgató arra is rámutatott, hogy a szegénység elleni fellépés eredményességének másik titka a bizalom. Az, hogy a kormányzati, önkormányzati szervezetek nemcsak keresik az együttműködés lehetőségét a helyi kezdeményezésekkel, civil csoportokkal, sőt sokszor csak jószándékú, vagy környezetében befolyásos magánszemélyekkel, de kimondottan igénylik a kétirányú kommunikáció kialakítását, befogadják a terepmunkában felhalmozódó tapasztalatokat, az igényeknek és adottságoknak megfelelően rugalmasan alakítják a programokat, azzal jár, hogy az érintettek magukénak érzik az egyes programokat, bíznak a hivatalos szereplőkben, és végső soron bíznak a felzárkóztatás hosszú távú sikerében. E bizalom nélkül elképzelhetetlen lenne az előrelépés szögezte le Sztojka Attila, hozzá téve, hogy a bizalom egyúttal a jövőbe vetett hitet is jelenti. A szegénységben élő embereknek tudniuk kel, hogy nemcsak ma, de holnap is, egy év múlva is számíthatnak azokra az intézményekre, amelyek ma rendelkezésükre állnak.

E nélkül nincs felzárkózás, mert a szegénységből csak akkor vezet ki út, ha az érintettek hinni tudnak a jövőben.