Hogyan legyen élvezetes az olvasás

Az olvasás fontos, ezt mindenki tudja – legalábbis aki minket olvas, bizonyára így gondolja. Ahogy azt is mindenki tudja, hogy az olvasás sajnos egyre csak veszít a népszerűségéből. Ennek rengeteg oka lehet, amivel mi is foglalkoztunk itt a Hajónaplónál mostanában, most viszont a megoldás részesei akarunk lenni, így olyan tippekkel látnánk el az olvasót, ami segíthet élvezetesebbé tenni az olvasást.

Az olvasás manapság egyre inkább elhanyagolt „sportág” lett, elsősorban talán azért, mert sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban juthatunk hozzá az ismeretekhez az interneten, ráadásul az utóbbi néhány év technikai vívmányainak köszönhetően erre szinte bárhol és bármikor lehetőségünk is van. Mindez igencsak egybevág azzal, hogy a könyvek hétköznapi szórakoztatásban betöltött szerepe gyengül, az olvasás mint tevékenység a fontossági listán általában nem csücsül a dobogón. Szerencsére ez az „általában” sokkal hangsúlyosabb (legalábbis annak szánt), mint elsőre tűnik, ugyanis az, hogy az olvasás mint szórakozás felcserélhető például a filmnézéssel vagy tulajdonképpen bármivel, egyszerű illúzió.

Hagyni, hogy lassan beterítse szellemünket

A gond azért nem olyan hatalmas, az olvasó ember mint faj nem halt ki, csak ritkul, akárcsak a fenséges bengáli tigris (bár az olvasó ember sokkal szelídebb). Megoldás persze minden helyzetre van, így az olvasás népszerűsítése is egyre inkább napirenden van. Azoknak például, akiknek kell valami nagy világító kütyü a kezükbe, kitalálták az e-bookot, ami egyébként tényleg remek találmány.

Kár is taglalni, hogy az olvasás milyen értékeket képes adni, remélhetőleg ezt mindenki tudja, és nem azért nem olvasnak többen, mert előttük ez titok (biztos ez is egy könyvben van elrejtve). Ha viszont valaki egy jó könyvet forgat, az tudja, hogy a könyv maradandó élmény, akárhány oldalt fel tudna falni belőle. Éppen ezért egy jó olvasmányon kár átgázolni, ezerszer jobb azt tényleg feldolgozni, elgondolkodni rajta, hagyni, hogy a gondolatai lassan terítsék be szellemünket. Ennek elősegítésére pedig van pár apró és egyszerű praktika, hogy az olvasás tartalmasabb, komplexebb élmény lehessen. Bárkinek!

Jegyzetelés, aláhúzás, kiemelés

Sokan idegenkednek ettől a módszertől, hiszen „hogy néz az ki, hogy összefirkálunk egy szép könyvet”, azonban sokat segíthet. Mindenkivel előfordult már, hogy elkalandoztak a gondolatai (amit egyébként, ha az éppen olvasottak nyomán történik, abszolút pozitív) és lényegében csak bámulta a betűket, lapozgatott, majd pár perc múlva feltűnt, hogy tulajdonképp fogalma sincs arról, hogy merre is húzta a fonalat az író. Ha azonban valaki rászokik arra, hogy a fontosabbnak vélt mondatokat, gondolatokat kiemelje, a figyelme is ritkábban fog lankadni, és teljesen el tud mélyülni az olvasottakban.

Ha a lapok szélére „glosszázol”, akkor tulajdonképpen beszélgetsz az íróval, reflektálhatsz gondolataira, akár nagy gondolatok magjává is válhat egy-egy mondat. Tehát valóban egy nagyon komplex élményt kapsz, és jóval több marad meg a könyvből, mintha csak átfutnád. Lényegében az elkalandozott gondolatainkat írjuk le, csak oda, ahonnan indult. Nem muszáj egyébként a könyvbe írni, lehet külön jegyzetet is készíteni, azonban ha a könyvbe tesszük mindezt, később, ha esetleg újraolvassuk vagy csak kíváncsiak vagyunk egy részletre, ott lesz az is, amit magunk írtunk le. Így az akkori élményeink teljes egészében elevenednek majd fel. Ez egyébként már csak azért is hasznos, mert így a jegyzetelés által az olvasó nemcsak az íróval, de jövőbeli magával is beszélget. Amikor évekkel később újra fellapozzuk egy könyv lapjait, könnyen meglehet, hogy teljesen más szemmel fogjuk azt vizsgálni, és így rácsodálkozhatunk, hogy régebben hogyan is gondolkodtunk a műről (a friss gondolatokat, ha van hely, érdemes szintén leírni, ha netán megint elővennénk majd a művet).

A jóból márpedig nem árt a sok

Talán túlzás ezt praktikának nevezni, ez egy egyszerű jó tanács, de aki kevésbé gyakorlott olvasó, annak nem árt tudnia róla. Aki meg már túl van rengeteg és még annál is egyel több könyvön, az úgyis kialakítja ez ügyben saját nézőpontját.

Mindenesetre elmondható, hogy ha olyan olvasmányba futunk, ami nem kelti fel érdeklődésünket, már-már nyűg olvasni még a könyv negyedénél is, ott kár erőlködni, valószínűleg nem lesz jobb (a kötelező olvasmány más, azt el kell olvasni, akkor is, ha a legtöbb, e praktika szerint, valóban letehető lenne a negyedénél). Lényegében tehát ha feszített beosztásunk engedi, és olvasunk, akkor már tényleg legyen jó élmény. Ne kínozzuk magunkat dacból olyan könyvekkel, ami csak az időnket húzza – annyi jó van még helyettük.

Amennyiben pedig sok letett könyv után találunk végül egyet, amit szó szerint letehetetlennek találunk, akkor meg se próbáljuk félúton abbahagyni. Ha már csak pár napra is tesszük félre, akkor valószínűleg már sosem fogjuk felvenni, hiszen rájövünk, hogy tudunk nélküle élni. Ha egy jó sorozatot félbehagynak a készítők, annak a nézők nem fognak örülni, de megszokják. Ugyanilyen eset, ha egy jó könyvet félrerakunk: egy idő után nem fog minket annyira érdekelni, és a fontossági listánkon egyre lejjebb fog bukdácsolni. Pedig tényleg kár érte, és ezt még tudjuk is. Bizonyos idő után pedig folytatni sem érdemes, hisz úgysem emlékszünk már sok mindenre.

Ihletkutatás

Ha egy könyv igazán megfogott vagy érdekesnek találtuk, érdemes lehet a következő olvasmányunkat eszerint megválasztani. Ezt úgy tehetjük meg, hogy megvizsgáljuk, mely mű vagy művek szolgáltatták az ihletet könyvünk szerzőjének. A tényirodalmi szerzeményeknél egyszerű a dolgunk, eleve meg vannak nevezve a források, bár a cél itt elsősorban nem a szórakoztatás, hanem ismereteink bővítése (bár ugye vannak, akiknek ez önmagában szórakozás). A prózáknál viszont már nehezebb a helyzet. Érdemes lehet az író munkásságát, életrajzát áttekinteni, hogy mi is az ő ars poeticája, stílusa, ami miatt tetszett a műve. Szerencsés esetben akár a könyv előszavában vagy a köszönetnyilvánításban is fellelhető az a mű, ami annak megírásra ösztökélte.

Ha tehát elolvastuk és tetszett is, ezen a nyomvonalon érdemes továbbhaladni, felkutatni az inspiráló könyveket. Jó módszer lehet az is, ha az időben nem visszafelé haladunk, hanem előre, és megnézzük, hogy az adott könyv mely későbbi szerzőre gyakorolt nagyobb hatást.

Ezt a tippet persze nem kell véresen komolyan venni, mivel ez is inkább csak egy olvasást kiegészítő, hasznos tevékenység, mint a fent említett „glosszázás”, ami segít interaktívabbá tenni az olvasás élményét.

Egyszerre kettőt?

Elsőre talán furcsán hangozhat, hogy két könyvet forgassunk párhuzamosan, de végső soron igen célravezetőnek bizonyulhat. Ha például a munkádhoz vagy a tanulmányaidhoz el kell olvasnod egy könyvet, ez ne legyen kizáró oka annak, hogy mondjuk kedvenc szerződ egy könyvét is olvasd vagy egy olyan témát vegyél górcső alá, ami aktuálisan foglalkoztat. Így már össze is kötötted a kellemest a hasznossal. Vagy a kellemest a kellemessel, mindegy.

Fontos viszont, hogy két könyvnél többet már ne olvassunk egyszerre, az feleslegesnek tetszik ugyanis – több könyv esetén már túlságosan is megbomlik a figyelmünk ahhoz, hogy elmélyedjünk bennük, ráadásul sokkal lassabban és rendszertelenebbül lehet velük haladni. Ha viszont mindenféle kompromisszumot kötsz magaddal (például hogy „ebből húsz oldal, majd a másikból egy fejezet” stb.), hogy melyik könyvet mikor olvasod, nem lehet probléma.

Két könyv párhuzamos olvasása akár arra is alkalmas, hogy összehasonlító elemzést végezz, így új kapcsolatokra vagy anomáliákra figyelhetsz fel aszerint, hogy a két író milyen perspektíván keresztül értekezik. Nyilván ez akkor jön szóba, ha a tematika legalább megközelítőleg azonos vagy hajaznak egymásra.

Remélhetőleg ezek az apró szösszenetek segítenek abban, hogy az olvasás élményét egy egészen új szintre emelhesd!

Forrás: LifeHacker