Nyeregbe, magyarok!

A ló tartást ad, rendszerre szoktat, természethez igazít – állítja Dallos Gyula, a lovaságazat miniszteri biztosa. Vele beszélgettünk.

Lovas nemzet vagyunk. De legalább is azok voltunk egykor, és talán a jövőben is azzá válhatunk. A lovaglásnak persze ma már nem ugyanaz volna a feladata, mint hajdan. A mában a ló által a lovaglás egy viselkedési forma, eszköz az emberek nevelésében, amely a tevékenység által megérinti a testet és a lelket, és közelebb segít a teremtett világhoz. A ló tartást ad, rendszerre szoktat, természethez igazít – állítja Dallos Gyula, a lovaságazat miniszeri biztosa. Vele beszélgettünk.

 – A lovaskultúrát integráló kormányzati munkaterv, a Kincsem Nemzeti Lovasprogram összefogja mindazon célokat, feladatokat, intézkedéseket, amelyek a lovaságazat fejlődését, fejlesztését segítik. Miért van szükség kormányzati szintű koordinációra?

– A Kincsem-programot 2012-ben fogadta el a kormány, azzal a céllal, hogy a lovaságazat fejlesztése és irányítása összehangolt lehessen. A lovas ágazat ugyanis nagyon sok stratégiai fontosságú területhez kapcsolódik. Alapja az agrárgazdaság, de érintett minisztérium még a HM, a BM, az Emmi, az MNV, s ezen keresztül összefügg a vidékfejlesztéssel, majd a falusi turizmussal, de ugyanakkor a hagyományőrzés vagy éppen a fegyveres testületek munkája is sok szállal kötődhet a lóhoz. Ezt a szerteágazó területet igyekszik összehangolni a Kincsem Nemzeti Lovasprogram.

– Milyen elemekből áll a program?

– Ez hét prioritási pontot határoz meg, melyek a következők: infrastrukturális beruházás, lótenyésztés, a lovaskultúra iskolai oktatásba történő integrálása, lósport- lovassport, lóval szolgálatot teljesítő szervezetek, katonai hagyományőrzés, lovasturizmus, lovasterápia.

– Milyen infrastruktúrát tud biztosítani a program?

– A lovaskultúra nagy múltra tekinthet vissza, így számos olyan épített értékünk van, amit meg kell őriznünk. Ezek a teljesség igénye nélkül: Mezőhegyes, Bábolna, Kisbér, a budai Vár Királyi Lovardája, Ludovika, Nemzeti Lovarda. Ezek mellett persze a korszerű állattartásnak, illetve a lovaséletnek is szüksége van modern épületekre. Ilyen például a szilvásváradi lovasstadion, ami világszínvonalú épületként szolgálja a lovassportot. Ne feledkezzünk meg a lakiteleki népfőiskola, pontosabban a Hungarikum Liget lovas létesítményeiről sem, és arról a sok megkeresésről, amely naponta érkezik hozzám, amelyben hasonlókat szeretnének építeni szerte az országban, tehát a jövő nagyon biztató az infrastruktúrában is.

– Van ehhez valamilyen támogatás?

– Igen, van egy mindenki számára elérhető szakmai terv, útmutató, amelyhez csatoltuk a látványterveket is, azon vállalkozók számára, akik lovas létesítmények beruházásáról döntöttek. Három kategóriát jelöl meg az ajánlás:százmillió, kétszázmillió, illetve háromszázmillió forint, így ki-ki az anyagi lehetőségének megfelelően választhat.

– Gondolom, ezek a létesítmények sokszor a tenyésztésbe is bekapcsolódnak.

– A sport, a kiképzés és a tenyésztés kéz a kézben jár. A lovas ágazat jelenleg negyven-ötvenezer embernek ad megélhetést Magyarországon, a Kárpát-medencében jó kétszer ennyinek, a járulékos szakmákkal több százezer, a lovaskultúrával szimpatizálók száma pedig sok millió, tehát az ágazat nem egy kis, elszigetelt réteg ügye. Ezért fontos, hogy ne csak a hazai lótenyésztést támogassuk, de a határon túli lehetőségeket is, mert csak az országnak van határa, a nemzetnek nincs.  A programmal támogatjuk a székelyföldi és a Kárpát-medencei lótenyésztők munkáját is. Örömmel említhetem meg, hogy a Parlament november 3-án egyhangú szavazással szeptember 29-ét, Szent Mihály napját, amely a számadás és az állatbehajtás napja, a magyar állattenyésztők napjának ünnepévé választotta. Fontos, hogy megünnepeljük azokat az embereket, akik ezt a nehéz és áldozatos munkát végzik.

– Egy ilyen nap talán a lovaséletre is nagyobb figyelmet irányít…

– Ezt is reméljük, de azért a lovaglás ezernyi formában jelen van a kultúránkban. A lovaskaszkadőröktől kezdve a lovas hagyományőrzésen át egészen a lovasszínházakig át- meg átszövi a lovaskultúra a szellemi életet. Óriási értékek rejlenek ebben a közegben. Szlovákiában életre segítettük a Felvidéki Nemzeti Lovas Színházat, amely hatalmas sikerrel játssza a legkülönbözőbb magyar történelmi darabokat, természetesen lovakkal. De beszélhetnék arról is, milyen rendkívül sikeres a Nemzeti Vágta, amelyet látogatottsága a legnagyobb rendezvények körébe emel. 

– Ez át is vezet a lovassportok világába. Mint huszonötszörös magyar bajnok, ön személyesen is érintett.

– Kétségkívül, mint a Jóisten kegyeltje, nagyszerű eredményeket értem el, de azt nemcsak a magam tehetségének köszönhetem, hanem csodálatos családomnak és a körülöttem lévő világ szerető ölelésének. Ha nagyon messzire visszatekintek, azt is mondhatom, hogy a magyar lótenyésztés, lovassport egészen Csekonics József báró munkájáig – ő alapította a Mezőhegyesi Császári és Királyi Ménest és Bábolnát – vagy Széchenyi István és Wesselényi Miklós tevékenységéig nyúlik vissza. Ők az angol lovaskultúrát hozták el nekünk, mi pedig olyan szorgalmasan megtanultuk az új módit, hogy azóta is világszínvonalú a magyar ló- és lovassportélet. A lóversenyzés hozzátartozik a magyar nemzeti arculathoz. Most, a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretei között arra törekszünk, hogy a budapesti Kincsem Park legyen Közép-Európa legnagyobb versenycentruma.

– Említette az imént: a programnak része az is, hogy a lovaglás legyen jelen a közoktatásban. Miért fontos ez? A lovaglás sportértéke vagy inkább a kulturális jelentősége miatt?

– Legyen a lovarda a vidék tornaterme! Ausztriában minden gyerek síel. A magyar gyerekek meg lovagoljanak! A testet és a lelket is megérinti az állatokkal való foglalkozás. Nekünk pedig évezredes kulturális emlékezetünk kötődik a lovakhoz. Így a lovaglás egyúttal identitásteremtő tényező. Ha azt szeretnénk, hogy Magyarországon valóban nemzeti sport legyen a lovaglás, akkor nagyon fontos, hogy jelen legyen a közoktatásban. Persze ennek az akaratnak van forrásigénye is. A lovaglás költséges tevékenység, állami támogatás nélkül nem fog menni. Szerencsére a magyar kormány az utóbbi tíz esztendőben komolyan elkötelezett a lovasélet mellett, így remélhetjük, hogy a lovaglás széles körű iskolai elterjedésének sem lesz akadálya.  Szakmai célom, hogy a lovaglás Magyarországon alapsportág legyen!

– Mindig visszakanyarodunk a kultúrához. Igaza van: a lovaglás a nemzeti lét része. Most az jutott eszembe, hogy a magyar huszár 2017 óta hungarikum. És milyen kár, hogy a huszárok ma már csak mint hagyományőrzők járnak közöttünk.

– Tényként mondhatom: lassan minden összeáll, és hamarosan ismét lesz Honvéd Huszár Díszalegység. Az agrárminisztérium biztosítja a világhírű magyar, őshonos lipicai lovakat, a honvédség a személyi állományt. Március 15-én a Honvéd Huszár Díszalegység hivatalosan ismegjelenik a nyilvánosság előtt. A polgárőrségnek és a rendőrségnek is van lovas egysége. Kiváló parancsnokok vezetik ezeket a lovas szolgálatokat, az állomány tagjai pedig esküjükhöz híven legjobb tudásuk szerint hajtják végre a parancsnokok utasításait. Én úgy érzékelem, hogy a lóval szolgálatot teljesítők nem ismerik a lehetetlent.

– És ha valaki maga is szeretne lovas kalandokat átélni, lesz erre lehetősége?

– Igen, a program erre is kiterjed. Sok európai országtól eltérően Magyarország területének nagy része szabadon be- és átjárható lóval. Itt nem tilos a dűlőutakon vagy az erdőkben, mezőkön lovagolni. Ez önmagában is kihasználható adottság. Ma már több GPS-el követhető kijelölt lovas útvonal létezik, és a feladat az, hogy ezekhez ki kell építeni a XXI. század elvárásainak megfelelő színvonalon és igénnyel a pihenőhelyeket. A kialakuló lovasfogadó-hálózat nemcsak a vidék népességmegtartó erejét növelné, de a többi célunkat is támogatná. Ha valaki oktat, bértartást vállal, tereplovaglást szervez, akkor néhány lóval eltarthatja a családját. Emellett egy ilyen hálózat az iskolai lovagoltatást is segíthetné, a sportélet bázisául is szolgálhatna, a hagyományőrzést, lovaskultúránk fenntartását is támogathatná. 

– Nem esett még szó a lovasterápiáról. Pedig én úgy tudom, hogy ez sok esetben nagyon hatékony segítség lehet.

– Hihetetlen erő van a lovasterápiában. Saját szememmel láttam, hogy a születése óta meg sem szólaló gyerek a ló hátán elkezdett kiabálni. Fél év múlva már szavakat formált… Hadd meséljek el még valamit. Volt egy kissé fogyatékos legényke, aki a gonoszságával igyekezett kitűnni társai közül. Azzal dicsekedett, hogy úgy tekeri ki a kismacska nyakát, hogy az meg se mukkan. Aztán felültették az iskolai lovasoktatás keretében egy nagy szürke lóra, amelyen – csuda tudja, talán a lelkiismeret szava miatt – erősen szorongott, izgett-mozgott, végül le is esett. Pár nap múlva jött, és elmondta: tart ő attól a nagy szürke lótól. Nem is meri bántani azóta egyetlen gyengébb gyermektársát és állatot sem. Mesélhetném a történeteket napestig, de abban biztos vagyok, nincs még egy teremtett lény, aki ilyen végtelen odaadással segítené az embert.  A ló az, aki a legsokoldalúbb szolgálataival segíti az emberiséget. Ezt a képességét a szellemi, lelki, fizikailag sérült embertársaink megsegítésére is felajánlja.

– Úgy tűnik, mintha volna itt valami ősi erő, állati, ösztönszerű kapcsolat. Mit gondol, mit ad nekünk a ló?

– Nekünk, magyaroknak sorsközösségünk van a lóval, ne felejtsük el, hogy eddigi egyetlen osztatlan sikertörténetünket, a honfoglalást is lóháton tettük meg. „Lóvá tesz az ember, emberré tesz a ló”, mondta Jókai Mór. „Nincs szabadabb, boldogabb, fennköltebb érzés, mint a ló hátán”, írja Goethe. A ma virtuális, gyökértelen, hitet és talajt vesztett világban, ahol naponta látnak napvilágot aberrált, őrült gondolatok, eszmék, a ló az a hűséges barátunk, társunk, aki segítségünkre van abban, hogy visszaérkezzünk, visszataláljunk a teremtett világunk igazi értékeihez! A ló által lovaskultúránk az a nemzetet összetartó, nemzetet felemelő, nemzetet egészségben tartó erő, ami semmi mással nem pótolható!