Olvasd újra! De miért?
A járvány elől itthon is sokan menekülnek a képzelet világa felé, a könyvek megnyugtató ölelésébe.
Bezártság. Unalom. Mackónadrág. 2020 tavaszán, a karantén idején az egymáshoz való kapcsolódás új módjait kerestük mindannyian. Legtöbben a technikákat hívtuk segítségül a távolságok áthidalására. Akik végül ráuntak a virtuális csevegés furcsa és becsapós „tereire”, valami állandóbb és biztosabb után néztek. A kultúrakedvelők igencsak problémás helyzetben voltak: üresen kongtak a színházak, a mozitermek, a koncertek elnémultak és valahogy minden elcsendesült. Nem véletlen, hogy a világ számos országa mellett itthon is sokan menekültek a képzelet világa felé, a könyvek megnyugtató ölelésébe.
Hogy valaki éppen krimiért, fantasztikus sorozatokért vagy klasszikussá vált regényekért nyúlt a polc tetejére, már csupán kedv kérdése. Jelentkezett azonban egy érdekes tendencia: nagyon sokan már korábban olvasott kötetet választottak. Rengeteg hazai olvasókör indult (és folytatódik jelenleg is) óriási sikerrel, amelyek általában egy választott művel, sorozattal indítottak, de gyakori a komplett írói életművek feldolgozása is.
A Négy Fal Között néven futó YouTube-csatornán Keresztes Balázs egy Shakespeare-olvasókört hozott létre, amelyben meghatározott időn belül a drámaíró 10 leghíresebb alkotását (Hamlet, Rómeó és Júlia, Othello, A velencei kalmár, Szentivánéji álom, Antonius és Kleopátra, Vízkereszt, Machbeth, Lear király, A vihar) olvastatta újra a kíváncsi és kitartó közönséggel. Hasonló módon, de más felületekkel élve a Jelenkor Kiadó az #olvassnádast jelige alatt minden héten meghatározott oldalszámban, kvázi folytatólagosan népszerűsítette Nádas Péter kortárs prózaíró kolosszális művét, a Párhuzamos történeteket. Többen elővették a Végtelen tréfa című megosztó monstrumot David Foster Wallace-től, és már híresztelték, hogy hamarosan Esterházy-olvasóklubra is számítani lehet, várják a csatlakozni kívánó könyvmolyokat.
De mire jó egyáltalán az újraolvasás? Nem elég egyszer átrágni magunkat mondjuk a kötelezőkön? Miért nyúlnánk felnőtt fejjel újra a Bánk Bánhoz? A híres orosz író, Vladimir Nabokov adott erre érdekes választ, amikor az olvasás mint gyakorlat rendkívül fontos, mechanikus aspektusára hívja föl figyelmünket. Szerinte bármely könyv első alkalommal történő befogadása inkább hasonlít egy fáradtságos, a szemeinket sorról sorra, lapról lapra ráncigáló fizikai munkához, amely arra első sorban arra irányul, hogy megtudjuk, hol helyezkedik el térben és időben az adott mű – ez pedig könnyen a tartalom rovására mehet.
Az újraolvasástól, úgy fest, hogy általában valamilyen tartalmi többletet várunk: olyan részletek szemfüles felfedezését, amire korábban nem bukkantunk rá, vagy mert kutyafuttában szaladtunk végig az adott könyv egészén, vagy épp csak még nem volt birtokunkban az a tapasztalat és türelem (nevezzük bárhogy), ami a legfontosabb mondanivalók kincsestérképét teríti elénk. A könyv a változatlan, egyfajta origó, amelyen mérhetjük önnön változásaink, hiszen a szó szoros értelmében véve nem változik sem tartalmilag, sem formailag, míg mi igen – persze ha nem számoljuk ide a sárgásodó papírt, és a por és tinta sok orrnak kedves elegyét.
Mint minden esetben, itt is számítani kell bizonyos kockázati tényezőkre. Az újraolvasáskor gyakran érzékelt csalódottság nem a könyv minőségéből fakad, hanem abból, hogy nem ugyanazzal az „énnel” találkozunk, mint évekkel korábban. A nosztalgia szőnyegét nem kevés mese húzta ki az ember lába alól. Akárhogy is, az olvasottak másfajta megértése elkerülhetetlen, és biztosak lehetünk benne, hogy a régebben szerzett élmény, pozitív vagy negatív irányba, de billenni fog.
Nem ritka az sem, hogy valaki csak felfrissítené az emlékezetét egy-egy kedves könyvvel kapcsolatban, és időben bővelkedve süpped el a régi szép idők kényelmes karosszékében. Akik ennél többre vágynak, gyakran kimondott céllal állnak neki valamely klasszikusnak, általában valamely információ megszerzése vagy egy új kritikai nézőpont megalkotása miatt. A könyvek mindig remek alapot szolgáltatnak a vitákra – akár valós közösségekben, akár online, de mindig segíteni fogják a megértést.
A revízió, a revizitálás és az újraértelmezés módjai nem csak hazai pályán, és nem csak az irodalomban figyelhetőek meg. Ugyanez zajlik rengeteg színházban, hiszen ha vállalkozunk egy rövid műsor-mustrára, láthatjuk, hogy milyen az új és az újraértelmezett klasszikus darabok aránya. Az, hogy az állandóra, az igazi értékek újrafelfedezésére a bizonytalanság kellős közepén jócskán megnőtt az igény, nem meglepő és minden hasonló kezdeményezés támogatandó. De hogy mire vezet majd bizonyos szavak törlése, kanonikus alkotások címeinek megmásítása és egyéb különlegességek? Ahogy Shakespeare mondaná: „Urak! Rövid az élet s kurtaságát / Aljasan tölteni túl hosszú volna..."
Megyek is olvasni!
