Rabszolga-kereskedő a dédnagyapám

A George Floyd tragikus halála által kiváltott BLM tüntetéshullám Amerikában is lecsengeni látszik. A nagy népharag alatt rengeteg szobor hullott alá, elsősorban olyan emberek emléke, akinek fikarcnyi köze sem volt a rabszolgaság intézményéhez. 

Ahogy potyogtak a szoborfejek, felerősödött az a narratíva, mely szerint a feketék rabszolgasorba taszításáért a fehér emberek a felelősek. Tény, hogy a fehérek szállították el milliószámra a négereket Afrikából, de arról nem esik szó, hogy ezeknek az embereknek egy része már otthon rabszolgasorba jutott még a gyarmatosítók megjelenése előtt. Egy BBC-n megjelent cikk ezt a témát árnyalja kicsit. A cikkben a nigériai író, újságíró Adaobi Tricia Nwaubani beszámolóját olvashatjuk, aki nyíltan ír arról, hogy a dédnagyapja hogyan is vett részt a transzatlanti rabszolga-kereskedelemben a 19-20. század fordulóján.

Rabszolgaság Afrikában

Adaobi Tricia Nwaubani szerint a rabszolgaság intézménye és az emberekkel való kereskedelem egyáltalán nem hatottak újdonságként az afrikaiak számára, a dél-kelet nigériai Igbo etnikumnak legalábbis biztosan nem. Ebbe a bizonyos Igbo csoportba tartozik a nigériai írónő és a dédnagyapja is, Nwaubani Ogogo Oriaku. Az írónő szerint felmenője egy igazi karizmatikus üzletember volt, aki sok árucikkel kereskedett, mint például dohánnyal, pálmaszármazékokkal és persze emberekkel. Ez nem túl meglepő, hiszen Ogogo egy olyan időben és olyan helyen élt, ahol a túlélésért kellett küzdeni. A „minden ember egyenlőnek teremtetett” eszme ismeretlen volt a helyiek számára. Nem kellett a rabszolgaságot vallással vagy tudománnyal magyarázni, hogy ne tűnjön helytelennek, hiszen ez volt a szokás, ebben nevelkedtek.

A rabszolgaság intézménye az Igbo törzsek között már régóta megjelent. Hasonló volt ahhoz, amit mi a rómaiaknál láthattunk, ahol az emberek büntetés gyanánt, tartozás miatt vagy háborús fogolyként kerültek rabszolgasorba és csakúgy, mint Rómában, itt is vagy házi szolgálók, vagy munkások lehettek. Volt egy olyan szokás is, melynél a rabszolgákat élve eltemették a gazdájukkal, hogy a túlvilágon is szolgálhassák őt. Emellett a rabszolga-kereskedelem nemes foglalkozásnak számított. Adaobi Tricia szerint megénekelték, ha valaki eladott egy embert, mintha csak háborúból vagy sikeres vadászatról tért volna vissza.

Kereskedés a fehérekkel

Miután az európaiak megérkeztek Afrikába és puskát, alkoholt és egyéb ’egzotikumokat’ kínáltak a kereskedőknek, rettentően felpörgött az üzlet, és hamar teljes iparág és ellátási lánc épült ki az emberkereskedelemre. A partok mentén élő Efik és Ijaw törzsek rakodómunkásként dolgoztak a gyarmatosítóknak, miközben a bizonyos középső ember feladatát is ellátták az Igbo kereskedők és a fehérek között. Az árupakolás mellett a rabszolgák árait is ők tárgyalták le, és be is szedték rajtuk a maguk jussát, miközben a belsőbb területeken az Ogogo-hoz hasonló üzletemberek gyűjtötték a rabszolgákat.

Az írónő dédnagyapja Bonny és Calabar nevű kikötővárosokban tevékenykedett elsősorban, ahonnan az évszázadok alatt összesen körülbelül másfél millió embert szállítottak el rabszolgaként. Hihetnénk, hogy Ogogo-t és a hozzá hasonlókat elítélték a helyiek, de ez a legkevésbé sem igaz. Adaobi szerint felmenője semmiféle kirekesztésben nem részesült, hiszen akkor ez volt a normális.

A rabszolgaság eltörlése

Miután 1888-ban Brazília az utolsó Nyugati féltekén fekvő országként betiltotta a rabszolga-kereskedelmet, az Afrikai üzletnek is bealkonyult. Miután a britek elfoglalták Nigériát is a századfordulón, itt is elkezdték betartatni a rabszolga-kereskedelem tiltását, amit a helyiek nemcsak hogy nem értettek, de egyet sem értettek vele (már ami a kereskedőket illeti persze). Bonny szigetének királya például állítólag azt találta mondani: „Úgy gondoljuk, hogy ennek a kereskedelemnek folytatódnia kell. Ez az orákulum és a papok ítélete. Azt mondják, hogy legyen bármely hatalmas is az országotok, soha nem állíthatja meg az isten által elrendelt kereskedelmet.” (Az eredetiben a ’trade’ szó szerepel, ami kereskedelmet, de szakmát is jelent. Vajon melyik illik ide jobban?) Akármilyen meglepő is, az orákulumnak és a papoknak végül igazuk lett. Ugyan a nemzetközi kereskedelem megszűnt, a helyiek visszatértek régi szokásukhoz, és maguk között folytatták az emberkereskedelmet, annak ellenére, hogy az illegális volt. Adaobi dédnagyapja például, miután elkobozták tőle a vagyontárgyait és rabszolgáit, egyenesen a kormányzó hivatalába ment egy irattal, amit még a Királyi Niger Társaság állított ki neki a 19. században, mely szerint joga van a rabszolgatartáshoz és -kereskedéshez. A kormányzó bocsánatot kért tőle, és visszakapta a dolgait a rabszolgáival együtt.

Adiele Afigbo Igbo történész szerint a helyi rabszolga-kereskedelem egészen az 1950-es évekig kitartott. Szerinte ez volt a brit gyarmatok egyik legféltettebb titka, hiszen ekkor már rég nemcsak a kereskedés, de maga a tartás is tilos volt. Ennek ellenére a britek szemet hunytak a partmenti és belső területek között folyó kereskedelem fölött, elsősorban azért, mert szükségük volt a kereskedő törzsfőnökök együttműködésére, hogy hatékonyan kormányozzanak.

Ogogo karrierje és Adaobi véleménye

Ogogo korábbi kis incidense a helyi brit hatóságokkal végül egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete lett. Adaobi nagyra tartja dédnagyapját, aki karizmatikus és karakán természete folytán a legmagasabb pozícióig jutott, ameddig egy nigériai rabszolga-kereskedő eljuthat: Ogogo lett a helyi ’legfelsőbb főnök’ (paramount chief), ami tulajdonképp helyi kiskirályt jelent. (A címet a britek hozták létre a gyarmataikon, hiszen a király címet mégsem adhatták nekik.) Ő képviselte a brit kormányt Nigériában az indirekt uralkodás rendszerében.

Adaobi 2017-ben átvett egy, a dédapjának szánt posztumusz kitüntetést, melyet a kereszténység terjesztéséért való segítségért kapott. Az írónő szerint dédnagyapját mindenki tisztelte, még a fehérek is, és ez semmit sem változott, mind a mai napig. Az Igbo kultúrában nem szokás az embereknek emlékművet állítani, de ha az lenne, semmi kétség nem lenne afelől, hogy Nwaubani Ogogo Oriaku-nak szobra állna Nigériában.

A cikk forrása a bbc.com-on jelent meg My Nigerian great-grandfather sold slaves címmel.