Bodor Ádám tehetségről és elhivatottságról
Rácz András | 2020.05.20. | Irodalom

Bodor Ádám tehetségről és elhivatottságról

Bodor Ádámmal, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas íróval a tehetség felelősségéről, az erdélyi művelődés időtlenségéről és a járvánnyal kapcsolatos korlátozások mulandóságáról beszélgettünk.

– A Nemzet Művésze kitüntetés tavaly novemberi átadója kapcsán úgy fogalmazott, hogy nem is tudja elképzelni, hogy ennél nagyobb elismerés érheti-e az embert. Bizonyára így van, de ez a teljesség befolyásolja-e alkotói terveit?

– Őszintén szólva, az én koromban egy ilyen elismerés már aligha szólhat bele az alkotói tervek alakulásába. Pályája derekán az alkotót egy komoly elismerés bizonyára lelkesíti, új utak keresésére ösztönzi, de egy művészileg nagyjából lezárt életműbe már  nehéz lenne friss levegőt lehelni.

– A fent idézett interjúban arról is beszélt, hogy 26 éves korától, amikor első írása megjelent, minden munkáját, amelyet leadott, megjelentették. Mit tanácsol az ifjú generáció új irodalmi tehetségeinek, mire figyeljenek tehetségük kibontakozása során, hogy az ő műveik is hasonló elbírálásban részesüljenek?

– Erre, pontosabban az írói  munka igényességére, általában a munkaerkölcsre nézve  más alkotók számára is érvényes tanácsom nincs, nem is lehet. Annyit jegyeznék meg, hogy aki magában valamilyen irányú elhivatottságot, tehetséget érez, annak  folyamatos gondozására is gondolnia kell, és ami leginkább elvárható: bármely közlési felületnek szánják munkájukat, a mérce mindig ugyanaz.

– Erdélyt természeti, kulturális, társadalmi, etnikai értékeivel kapcsolatban említi meg. Miként látja Magyarország és Erdély kapcsolatát a fenti felsorolás összefüggéseiben, azonosságaiban, különbözőségeiben?

– A száz év előtti trianoni döntés óta azzal kell számolni, hogy  az addigi természetes kötődés  mind tartalmilag, mind a kommunikáció eszközeit tekintve  alapvetően megváltozott, egyszersmind alárendelt a pillanatnyi, jobbára szemléletbeli különbségekkel terhelt politikai kapcsolatoknak. Árnyalja a képet, hogy  az erdélyi művelődésben mindig létezett egy a helyi társadalmi-kulturális sajátosságokat ápoló igyekezet, nagy kérdés, hogy az új és váratlan kihívások sodrásával szembesülő nemzedékekben él-e majd  a hagyományos értékeinket megillető figyelem. Zaklatott időszak ez, kockázatos lenne most a kapcsolatok reális távlatait illetően jóslatokba bocsátkozni.

– Engedjen meg még egy-két általános kérdést: gyanítjuk, életét is gyökeresen átalakították a járvánnyal kapcsolatos korlátozások. A hétköznapokban megjelent változások közül melyek a legnehezebben viselhetők ? Esetleg akadnak olyan újdonságok is, amelyeket a karantén után is fenntartana ?

– Tekintsük a jelenlegi helyzetet múló kihívásnak, akkor pedig bizonyos korlátozások elfogadása vagy elutasítása a kulturált polgári magatartás fokmérője. Amikor  az ember valamit nehezen visel, saját  lelki-szellemi tartalékaihoz fordul. A jelenlegi alkalmazkodási kényszert – legalábbis egyelőre, nem érzem különösen megterhelőnek.

– Egyre többen hangoztatják, hogy a járvány okozta változások tartósan is átalakítják világunkat. Ön milyen változásokra számít?

– Amennyiben hasznos időn belül sikerül a vakcinát elérhetővé tenni, egyszersmind a járvány terjedésének gátat vetni, nincs okunk mélyreható változásokra számítani. Komoly gondot az okozna, ha az oltóanyag nem készül el idejében, és az emberiségnek a vírus újabb és újabb, esetenként agresszívebb rohamaival kell majd szembenéznie. Egy ilyen  kollektív próbatétel társadalmi, gazdasági és esetleges politikai következményei már beláthatatlanok.

– Sokan hiszünk abban, hogy a művészet majd minden élethelyzetet feldolgozott már, majdnem minden szituációval kapcsolatban találunk valahol okos gondolatot, megnyugtató vagy éppen cselekvésre buzdító alkotást, mondatot, vagy akár anekdotát. Önnek van kedvenc járványgondolata?

– A járvány körül kialakult, a hagyományos polgári életvitelhez képest kissé rendhagyó környezet egyelőre nem indított meg annyira, hogy le merjek vonni belőle művészileg érvényes következtetéseket.

Beliczay László-Bodor Ádám dedikál a 80.születésnapján rendezett ünnepségen
Bodor Ádám dedikál a 80.születésnapján rendezett ünnepségenFotó: Beliczay László


Könyvajánló

Bodor Ádám: Sinistra körzet

A Digitális Irodalmi Akadémia oldalán – online és ingyenesen olvasható formában – Bodor Ádám alkotásai között megtaláljuk az egyik fő művét, a Sinistra körzetet is. Ez volt az a könyv, amely az írónak elhozta az egyértelmű kritikai- és közönségsikert 1992-es első megjelenése után. Ezt azóta még négy újabb kiadás követett, valamint már tizenhárom nyelven jelent meg fordítása. 

Azt hihetnénk, hogy közel harminc év távlatából a diktatúraregénynek látszó alkotás vesztett érvényességéből, azonban ez nincs így. Az irracionális politikai-társadalmi berendezkedésen, kontextuson túl pont az emberi természet ábrázolása az, ami örökérvényűvé teszi ezt a művet, amelynek már formája is kissé homályos, novellákból álló regényszerű folyam. 

Mind a szereplők, mind a velük megtörténő események hihetetlenek, abszurdak, amelyek mindenféle cél és ok nélkül zajlanak. A térbeliség kidolgozott, azonban az időbeliségnek gyakorlatilag nincs szerepe. Az egész művet belengi az időtlenség érzése és talán ez az, ami leginkább a mához köti: a koronavírus-járvány alatt mi is gyakran érezhetjük úgy, hogy életünk valami groteszk, előre nem látható és jósolható módon múlik, ha egyáltalán halad valamerre. Ráadásul a könyvben is megjelenik egy félelmetes betegség, a tunguz nátha, amely a körzet lakóinak legnagyobb ellensége. A járvány megakadályozására izolálják a betegeket, köréjük karámszerűséget építenek és a réseken keresztül etetik őket. 

A műnek attól annyira félelmetes a légköre, hogy az alakok felfoghatatlan módon, szinte szenvtelenül viselik lehetetlen sorsukat, természetesnek veszik a velük történő, megmagyarázhatatlan eseményeket. A szürreális, például egy levágott fül, egy impotens törpe vagy az önkaróbahúzás úgy válik valósággá, hogy a döbbenet már nem is döbbenet többé.

Bár viszonylag rövid, de egyáltalán nem könnyű olvasmány, ugyanakkor nem is lehet abbahagyni, ha egyszer nekiveselkedtünk. Kezdjünk hát bele minél előbb és reménykedjünk, hogy hamarosan mi is hasonló híreket kapunk, mint a regény szereplői: 

Most kihirdették, az idén a téli járvány elmarad, oltásra sem lesz tehát szükség, mindenki térjen békében haza.

 

Névjegy
Fotó: Beliczay László
Bodor Ádám
1936. február 22.

Kolozsváron született, tehetős felső-középosztálybeli családban. Édesapját, a mélyen hívő református, nagy tekintélyű Bodor Bertalant 1944-ben a budapesti székhelyű Országos Pénzintézeti Központ és a Pesti Takarékpénztár és Hitelbank élére helyezték. A háború után, sok hasonló jó módú családhoz hasonlóan a Bodor családra is nélkülözés és meghurcolás várt. Bodor Bertalant 1950-ben a Márton Áron katolikus püspök elleni koncepciós perben öt év börtönre ítélték. Bodor Ádámot 16 éves korában szintén elítélték, mivel kommunistaellenes röplapokat terjesztett. 1952-1954 között a szamosújvári börtönben ült. Szabadulása után egy évig gyári munkásként dolgozott, majd 1955–1960 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben tanult, nem annyira vallási meggyőződésből, mint inkább kényszerűségből. 1960-tól az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában szinte éhbérért foglalkoztatták, majd 1964-től egy másoló-fordító irodában kapott munkát Kolozsváron, itt 1968-ig dolgozott. 1965-ben publikálta első novelláját a kolozsvári Utunk című folyóiratban, négy évvel később első novelláskötete is megjelent A tanú címmel. 1968 óta szabadfoglalkozású író. 1982-ben települt át Magyarországra. 1984-től 1988-ig lektor a Magvető Könyvkiadóban, majd ugyanitt szerkesztő. Magyarországon publikálta az Eufrátesz Babilonnál című novelláskötetet, az itteni elismertségre azonban 1991-ig várnia kellett. Ebben az évben nyerte meg a később megjelent Sinistra körzet című kötetének egyik történetével a Holmi novellapályázatát. Az érsek látogatása hasonlóan átmeneti műfajú könyve, majd később a Verhovina madarai. Változatok végnapokra  kötet a korábbi regények világát teremti újra, hasonló prózapoétikai módszerekkel. 


Bodor Ádám díjai

1969 – Első Kötetesek Díja
1970, 1975 – Román Írószövetség Prózai Díja
1975 – Kritikusok Díja
1986 – József Attila-díj
1989, 1992 – Déry Tibor-jutalom
1990 – Artisjus Irodalmi Díj
1991 – Krúdy Gyula-díj
1991 – Magyar Napló Díj
1991 – Kortárs-nívódíj
1992, 1997 – a Soros Alapítvány Életmű Díja
1996 – Művészeti Alap Literatúra Díja
1996 – Márai Sándor-díj
1998 – Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
2002 – Irodalmi Alkotói Díj
2003 – Kossuth-díj
2011 – Artisjus Irodalmi Nagydíj
2011 – Babits Mihály Alkotói Emlékdíj
2014 – Prima-díj
2019 – a Nemzet Művésze-díj


Ajánló | Könyv

Bodor Ádám legújabb kötete, amely a 2020-as Libri irodalmi díj tízes listájára is felkerül. Korábbi könyveihez hasonlóan a Sehol  sem annyira novellák gyűjteménye vagy regény, hanem inkább történetek láncolata, amelyek időnként, mint a sebes patakok, széles medrű folyóvá állnak össze, máskor pedig a deltatorkolathoz hasonlóan apróbb szigetek, mederrészek, rejtélyes alakzatok alakulnak ki a folyam körül. A könyv hét elbeszélése, abszurd balladája ilyen delta-történetek füzére. Újabb variációk végnapokra.

Fotó: libri.hu