Demeter Szilárd: Köszöntő a magyar széppróza napján
A Magyar Írószövetség és a közmédia kulturális csatornája, az M5 a mai napon a magyar szépprózát ünnepli. Az adásfolyam részeként az olvasókat Demeter Szilárd köszöntötte. A köszöntés teljes szövege testvérlapunkban, a Helyőrség portálon olvasható, itt csak összefoglaljuk a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának legfontosabb gondolatait.
Demeter Szilárd egyebek mellett arra hívja föl a figyelmet, hogy az irodalom sokféle módon közelíti meg a valóságot. „Különbözik a költői és a prózaírói megközelítés. A költői munkálkodás megvilágító erejű, villámcsapásszerűen föltárja a mélyebb összefüggéseket, amolyan rövidzárlat, mondom én némi kajánsággal a költő ismerőseimnek. A prózaírói mélysodrú, részletgazdag. És ezek viszonytudások. Egyik nem létezik a másik nélkül. A költő megvilágít, az író ennél a világosságnál megmutat. Ha nincs vers, nincs világosság – és ha nem születik próza, akkor a versfény a semmit mutatja a maga elemésztő ürességével. Így amikor Jókai Mór születésnapján az írószövetség kezdeményezésére megünnepeljük a magyar széppróza napját, akkor a magyar költészetet is ünnepeljük, illetve József Attila születésnapján a magyar költészet ünneplésekor Jókai Mórék is fölsorakoznak az ünnepeltek közé.”
Jókairól és kortársairól szólva arra mutat rá, mennyire fontosnak tartotta az a nemzedék a történetekből összeálló történelmet, s milyen élesen szemben áll az ő felfogásuk a napjainkban divatos elképzelésekkel, amely szerint a történelem véget ért, s most valami újnak kell következnie.
„A nyugati kultúrát most éppen kiradírozzák. Új történelmet írnak a győztesek, mert – ha már József Attila – ismét dünnyögik az új mesét, a fasiszta kommunizmusét. Az éppen érvényes új mesében a fehér fekete, a fekete fehér, és mindannyian vezényszóra masírozunk át a szivárvány alatt” – írja Demeter Szilárd, majd személyesen megélhető értékvilágunkról beszél.
„A hangadók szerint a vesztes oldalon állok, tehát bűnös vagyok. A lehető legbűnösebb. Hiszek egy Istenben, az ő egyszülött fiában. Asszonyként szeretem asszonyomat, férfinak nevelem a fiamat. Több ezer év irodalmát olvasom, és ezt a szövegtestet többnyire halott fehér férfiak és nők alkották. Olyan múzeumot igazgatok, amelyben a gondozott kulturális örökségünk 99,9 százalékban halott fehér nők és férfiak hagyatéka, a 0,1 százalék még élő alkotóké, akik még akkor is keresztények, ha ateistáknak hiszik magukat. És ez jó nekem, más életet nem is akarok magamnak.”
Végezetül arra mutat rá a főigazgató, hogy a szemben álló felfogások küzdelmében nem hagyhatjuk, hogy irodalmunk, kultúránk elvesszen: „Hiszünk abban, hogy a költőink nem dadognak, íróink nem motyognak. Jókaiék nemzedékéhez hasonlóan hiszünk abban, hogy szavaink visszanyerik teremtő erejüket, és hogy a magyar gondolat újra összerendezi a világunkat. Hiszünk abban, hogy a történeteinkből ismét összeállhat a történelem. Olyan történelem, aminek nem vége van, hanem tartalma. És ezt a történelmet magyarul írjuk.”
(A teljes köszöntő ide kattintva, testvérlapunkon, a Helyőrség portálon olvasható.)
