Demeter Szilárd: A korona után
Hogy semmi nem lesz már úgy, mint régen volt. A korona után megváltozunk. Vagy hogy érdemben semmi nem fog változni, nagyjából ugyanúgy rendezzük közös dolgainkat, mindent elfelejtünk, semmit sem tanulunk.
Éltünk át már ilyent. Általános érzet, hogy a korona hatalma sorsszerű hatalom, istencsapása, több, mint biológia. Meghatározza a helyedet a Nap alatt, tőle függ az életed, a szeretteid élete. Félelemmel elegy tisztelettel tekintesz rá. Az övé vagy, urad és parancsolód.
A korona egyesít. Egyszerre lépünk, mindenki ki akar menni a szabadba, szabadulni akarunk, szabadok akarunk lenni. Ha a jobb és bal egyszerre mozdul, az már ugrás. A korona ideje történelmen kívüli pillanat, akár a forradalmak. Négy fal-forradalom, otthon ülsz, és azt akarod, hogy legyen már vége.
Na de mi következik a forradalmak után?
Élet. Történetek. Jó esetben ezekből összeáll a történelem. Győztes vagy, te írod, a forradalmak után mindenki hős.
Éltem már át forradalmat. 1989 karácsonyán ültem otthon, Székelyföldön, és néztem a tévében a forradalmat. Pontosabban: tizenéves aligsrácként felnéztem a felnőttekre, amint a forradalmi hevület utórezgéseként éppen létrehozzák a szép, új – akkor még: demokratikus és szabad – világot. Semmit nem értettem belőle: ha egy párt rossz, akkor több párttól miért lenne jobb, ilyen kételyeim voltak. Jobb törvények kellenek, mondtuk fontoskodva egymásnak a sípályán (akkor még havazott télen), de a pártpolitika (akkor még: népképviselet) és a törvényhozás közötti összefüggés nem volt egyértelmű (mint ahogyan Romániában és a magyarországi ellenzéknél ma sem az).
Apám és anyám egy jobb világot szeretett volna nekem és testvéreimnek, a szüleink jót akartak nekünk. Szabadságot, ha már nekik nem jutott. Hogy mi lett belőle, az más kérdés – de az akarat jóra irányult. Aztán kiderült, mint ahogyan mindig kiderül, hogy az ember képtelen az összes következménnyel számot vetni, nem az lett belőle, amit terveztek. Meg az is kiderült, hogy a szabadság nem állapot, hogy egyszer megteremted, oszt’ annyi, a történelem soha nem érhet véget, a szabadság napi szintű életgyakorlat. Egy feszt választanod kell, minden áldott nap, és hiába döntesz mellette 364 napon át, csak egyszer kell rosszul döntened, és elveszítetted. A szabadság fárasztó, állandó készenlétben kell lenned. A szabadság terhes. Macerás. De olyan, amilyen, benne élünk, vagy legalábbis éltünk, amíg ránk nem telepedett a korona.
Olvasd el Demeter Szilárd Karantmi sorozatában megjelent korábbi műveket is!
Demeter Szilárd: Jövőstratégia
Nagyon úgy tűnik, nagyszüleim életét fogom élni, már csak a tudást kell föléleszteni hozzá.
Demeter Szilárd: És akkor két lépést hátra
A koronavírus távolságtartásra kötelez. Hátrébb léptünk vagy kettőt, másfél méternyit legalább. Tér nyílt a látásra. Nézel, gondolkodsz, hallgatsz.
Apám korú vagyok, nagyjából ennyi idős lehetett a forradalomkor, most az én dolgom valami más világot eszkabálni a fiamnak úgy, hogy fél szemmel a szüleimet lesem, rövid távon veszélyeztetettebbek, mint a kölök. Belehalhatnak a koronába, és még elbúcsúzni sem engednek oda, maradj otthon, édesanyám, ne gyere hozzánk, nézd, milyen szép unokáid vannak, nézi, megöleli a képernyőt. De jó, hogy vízálló ma már a telefon, viccelődünk gombóccal a torkunkban, könnyprizmán törik a fény, szép, fáj.
A forradalmak úgy kezdődnek, hogy az emberek utcára mennek. A mienk, ez a mostani, koronaellenes akkor ér véget, amint kimehetünk. Nem tudom, hogy milyen világ vár ránk, milyen történetek kezdődnek, milyen életük lesz a gyermekeinknek. Nincsenek hiú reményeim. Mi, emberek továbbra is képesek leszünk a jóra és a rosszra - vagyis az emberi szabadság lényege nem fog csorbulni. Éppen ezért az ebből eredő cselekvési teret hajlíthatjuk.
Mert mára kiderült, hogy a szabadság vagy biztonság dilemmája hamis dilemma, meg kell változtatnunk a logikai kapcsolatot. Szabadság és biztonság, nagyjából ez a pálya. Európa-erődöt akarok, kárpát-medencei végvárat. Hogy majd megölelhessem az unokáimat.
