Száz évet átfogó Trianon antológia jelent meg
A Magyarország számára tragikus békediktátum századik évfordulója alkalmából háromkötetes Trianon antológiát jelentetett meg az Osiris Kiadó a Petőfi Irodalmi Múzeummal együttműködve.
A rendkívüli gyűjtemény első kötete a sokak által ismert, de kevesek által olvasott Vérző Magyarország című összeállítás, amely annak idején Kosztolányi Dezső szerkesztésében jelent meg. Az először 1920-ban kiadott kötetet egészíti ki a Gyurgyák János által szerkesztett két kötetes antológia, az Emlékező Magyarország. A három kötet egy 8 tételes térképmelléklettel kiegészítve igényes díszdobozban jelent meg.
A békediktátum friss élményvilágát megmutató Kosztolányi-féle kötetben a magyar költészet, irodalom, művészeti közélet legnagyobb alakjai mellett tudósok, politikusok írtak a trianoni fájdalomról. Száz év távlatából tekintve az antológia inkább a korszak gondolkodásmódját tükrözi, mai szemmel, egy évszázad minden tapasztalatával gyarapodva már nem fogadjuk érvényes trianoni útravaló gyanánt. Mindazonáltal azt a feladatot, amit a könyv előszavában Horthy Miklós fogalmaz meg, máig betöltik a megszólaló írók: „Lelkesítsenek, acélozzák meg a lelkeket, az elszakított magyar földekre vigyenek reményt és kitartást, a megmaradt magyar földeken élesszék a hazaszeretet tüzét.”
A Vérző Magyarország antológia írásai két téma köré csoportosulnak: egyfelől megmutatják a veszteség nemzeti szempontból átélt igazságtalanságát, másfelől Magyarország történeti távlatban értelmezhető nagyságát, vagy mondjuk inkább úgy, küldetését demonstrálják, és így – az időbeli távlat, s az európai nézőpont segítségével – mutatnak rá a békerendszer abszurditására.
Az évszázados szövegekből sugárzó eleven fájdalom annak ellenére is megérinti a mai olvasót, hogy egy letűnt kor szemléletét képviselik.
Az antológia másik két kötete, az Emlékező Magyarország első és második része azonban gondolatébresztően aktuális, friss és erős. Az egybeszerkesztett szövegek egy részével nyilván mindenki találkozott már, aki a magyarság sorsáról folyó tudományos, irodalmi vagy éppen publicisztikai polémiákat hellyel-közzel figyelemmel kíséri, ebben az összefüggésben azonban egymást erősítve, a sokszoros visszhang-térben megjelenve új értelmet is nyernek.
A könyv irodalmi jellegű, azaz verseket, novellákat, regényrészleteket és értekező prózát vegyesen tartalmaz Kosztolányitól Máraiig, Kós Károlytól Peéry Rezsőig, Szabó Lőrinctől Illyés Gyuláig, Krúdytól Csoóri Sándorig, Juhász Gyulától Reményik Sándorig, Németh Lászlótól Bibó Istvánig, Balla Zsófiától Darvasi Lászlóig – olvashatjuk a kiadói ajánlásban.
A szövegek azonban nem valami kusza kazalban, hanem Gyurgyák János értő szerkesztésében hat fejezetre bontva mutatják be Trianon irodalmi-kulturális hagyatékát. A Tovább vérző Magyarország című fejezet a Kosztolányi féle gyűjtemény folytatása, azokat az írásokat válogatta ide a szerkesztő, amelyek újabb időkben foglalkoznak a tragédia traumatikus voltával. Az Emlékező Magyarország fejezetbe a kissé távolságot tartó, az országcsonkításról, mint fájdalmas múltról beszélő írások kerültek. Az Okokat és igazságot kereső Magyarország cím magáért beszél, mint ahogyan a Megoldást kereső Magyarország fejezetcím is mindent elmond a bennfoglalt szövegekről. A Reménykedő és újra reményét vesztő Magyarország a két világháború közötti igazságtételhez, a bécsi döntések következményeihez kapcsolódik, míg végül a Felejtő Magyarország című fejezet csak egyetlen írást, Kosztolányi Dezső A magyar romokon című esszéjét tartalmazza.
A könyvet Gyurgyák János Trianon-dilemmáink című tanulmánya zárja. Az eleven szellemű, problémaérzékeny szöveg azokat a kérdésköröket mutatja be, amelyek az elmúlt száz évben meghatározták a Trianonról folyó hazai közbeszédet. Ilyen dilemmának mutatja meg azt a kérdést, hogy egy évszázadokon keresztül fennálló közép-, majd a kiegyezés után egy európai nagyhatalom meghatározó részeként funkcionáló, erősnek hitt Magyarországból hogyan lett ilyen kiszolgáltatott egyrészről a világpolitikai változásoknak, másrészről a szomszédos országoknak? Hasonlóan sokszor előkerült szempontként elemzi azt az érvrendszert, amely igyekszik felmutatni, hogy miért nem lett volna szabad a történelmi Magyarországot szétdarabolni. A harmadik dilemma talán úgy foglalható össze: van-e megoldása a Trianon-katasztrófának? Az összes kérdés közül minden bizonnyal ez a legfontosabb, de egyben a legfogósabb is, amelyre eddig – Gyurgyák elemzése szerint – általában csak rossz válaszok születtek. A negyedik dilemma pedig ebből következik: mit tegyünk?
Az utószóban a szerkesztő felhívja a figyelmet a kötet néhány hiányosságára. „Két eredetileg fontosnak vélt fejezet maradt ki tehát teljesen a kötetből: a Publicista Magyarország, azaz száz év magyar politikusainak és publicistáinak harminc–negyven legjobb írása, amelyek átfogták volna a teljes magyar politikai és ideológiai spektrumot a szélsőjobbtól a szélsőbalig. Meggyőződésem volt és maradt ugyanis, hogy nem az elhallgatás, hanem csak a nyílt szembenézés segíthet túllépni traumáinkon. Úgy tűnik azonban, újabb hosszú évtizedeknek kell még eltelniük ahhoz, hogy ez a múltfeltárás és szembesítés megtörténhessen. A másik kimaradt fejezetnek a Megértést kereső Magyarország címet adtam, amelyben a kérdéssel foglalkozó történészek lábjegyzetelt tanulmányai, könyvrészletei szerepeltek volna.”
Ezeknél is fontosabb azonban a nemzetközi kitekintés hiánya, amire ugyancsak a szerkesztő hívja föl a figyelmet. „Könyvem legnagyobb hiányosságának azonban nem a fentieket érzem, hanem azt, hogy nem tartalmazza a román, szerb, cseh, szlovák és ukrán Trianon-reflexiókat. Ezek minden valószínűség szerint önálló köteteket igényelnének, és már csak a nyelvi korlátok miatt sem vállalkozhattam akár villanásszerű bemutatásukra. Száz évig hiába vártunk, hogy ezek a szomszédos országokban elkészüljenek, és …, adjanak számot álláspontjukról, valamint bemutassák a teljes spektrumot, így világosítva fel bennünket kendőzetlen véleményükről. Világosan látnunk kellene, mit is gondoltak, illetve gondolnak szomszédjaink valójában erről az eseményről és következményeiről. …, mert a sokszor álomvilágban élő magyar közvéleménynek ismernie kellene az említett írásokat. Ezek a kötetek nem lennének minden tanulság nélkül valók!”
A szerző ugyan nem írja, de az olvasónak óhatatlanul eszébe jut: a dilemmák legnehezebb kérdéseinek megoldatlansága, sőt megoldhatatlansága talán éppen abból fakad, hogy hiányzik az egyenletből az utódállamokból származó Trianon-reflexiók összefoglalása.
Az antológia három kötetét egy 8 tételes térképmelléklet egészíti ki, melyek között megtalálhatjuk Teleki Pál híres vörös térképét, mellette kontrasztként egy 2011-es etnikai térképet, néprajzi és egyéb térképeket.
A gyűjtemény megszületésében társkiadóként szerepet vállaló Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, Demeter Szilárd így fogalmaz a kötettel kapcsolatban: „Nem törekedtünk a teljességre. Nem törekedhettünk, mert Trianon nem lezárt múlt. Sok válasszal adósok vagyunk, és még több kérdést föl sem tettünk. A centenárium jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk, és próbáljuk rendezni közös dolgainkat. Mert voltunk, vagyunk és hiszem, hogy leszünk. De hogy miképpen leszünk, az már e hitből táplálkozó cselekvésen múlik.”
