Változásokat tervez az új csatornaigazgató

Bán János írót, médiaszakembert nevezték ki a közmédia M5 kulturális csatornájának élére. Az új igazgató július elsejétől vezeti a csatornát, és azt tervezi, átalakítja a műsorkínálatot. A megújuló műsorokról, a várható változásokról, a szükséges vitákról beszélgettünk.

– Év eleje óta vezeted az M5 kulturális csatorna irodalmi műsorát, a Fülszöveget. Amikor néhány évvel ezelőtt megismerkedtünk, ha jól emlékszem, a Szolnok megyei napilap főszerkesztője voltál. De úgy tudom, a médiavilág egyéb területein is megfordultál…

– Valóban sokféle tapasztalatot szereztem. Voltam területi tudósító, bűnügyi újságíró, katonai témák felelőse, lapszerkesztő, főszerkesztő és kiadóvezető is, utóbbi kettő egyszerre a Szolnok megyei napilapnál. Ehhez később megkaptam a Heves megyei napilap főszerkesztői és kiadóvezetői feladatait is. Öt évvel ezelőtt hazatértem Kecskemétre, ahol létrehoztam a városi médiacentrumot, majd azt vezettem egészen mostanáig.

– Ha jól értem, innen származik tévés tapasztalataid nagyobb része, illetve a Fülszöveg című műsorból. Televíziósként mit csinálsz másképp, mint mások?

– Több, mint tíz éve készítek, készítünk televíziós műsorokat, Szolnokon, Kecskeméten, Budapesten. Hogy mennyire egyedi, amit én képviselek, azt nem tudom, de az biztos, hogy személyes értékrendem megjelenik a munkámban. Közben erősen remélem, hogy ez sokak ízlésével találkozik. A Fülszöveg című irodalmi beszélgető műsorba szívesen hívok meg például olyan szerzőket, alkotókat, akik nem tartoznak a jelentős szekértáborokhoz, esetleg nem is részesei az úgynevezett kulturális közéletnek, szakmai műhelyeknek, egyszerűen csak végzik a dolgukat, írják könyveiket és szolgálják olvasóikat. Szerintem ők nagyon érdekes alkotók, ugyanakkor az átlagnéző keveset tud róluk. Érdemes tehát bemutatni őket is. Másik személyes ügyem a történelmi film, történelmi regény, történelmi ismeretterjesztés területe.

– Ezen nem is csodálkozom, hiszen tizedik köteténél tart Hunyadi-regénysorozatod…

– Igen, de fontos megjegyezni, hogy a Hunyadi csak egy a népszerű sorozatok közül. A magyar olvasók jelentős részét kimondottan érdekli a magyar történelem, tucatnyi sikeres író dolgozik a magyar múltat bemutató regényeken. Ők azonban – néhány kivételtől eltekintve – nem részei a „kánonnak”, a hivatalos irodalmi életnek. Ez egy sajátos és elgondolkodtató ellentmondás.

– Ez azt is jelenti, hogy az M5 kulturális csatornát is uralni fogják a történelmi témák?

– Magunk között elárulom, ennek örülnék a legjobban, de nyilvánvaló, hogy a nézők érdeklődése jóval szélesebb ennél. Nekem pedig elsősorban az ő igényeikre kell felelnem igazgatóként.

– Tudom, hogy kinevezésed óta rövid időt kaptál a tervek kiérlelésére, sőt azt is gyanítom, hogy a felkérés óta sem teltek el hónapok, mégis feltételezem, hogy vannak elképzeléseid, merre megy tovább a csatorna.

– Természetesen vannak. Többek közt azt szeretném elérni, hogy a fiatalabb korosztályok számára is képesek legyünk izgalmas tartalmat kínálni. Jelenleg alapvetően hagyományos témák és formák uralják a televíziót, s így elsősorban azokat szólítjuk meg, akik a kultúra komolyabb, évtizedekkel ezelőtt kialakult keretei között érzik otthon magukat. Szerintem be kellene mutatnunk azt a pezsgő, izgalmas kulturális közeget, amiben élünk. Kiélezett vitákkal van tele a kulturális közélet. Olyan műsorokra lenne szükség, ahol a vélemények ütközhetnek, ahol a különféle irányzatok bemutathatják álláspontjaikat, ahol a visszásságokról is lehet beszélgetni. Azután nagyon hiányolom a kulturális közbeszédből a komoly kritikát. Amikor megjelenik egy-egy új könyv, film, színdarab, akkor ne csak annyit tudhassunk ezekről, amennyit a marketing megmutat vagy amennyit a baráti beszélgetésekből leszűrhetünk, hanem lássuk azt is, hogyan vélekednek a szakmabeliek, hogyan vélekedik a közönség. Jöjjenek be a stúdióba és érthető nyelven mondják el, miért tartják jónak vagy rossznak az adott filmet, könyvet, előadást, tárlatot, koncertet. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a csatornának van egyfajta oktatási, ismeretterjesztési feladata is. Olyan műsorokat szeretnénk készíteni, amelyek komoly tudományos kérdéseket dolgoznak fel a szélesebb közönség számára is befogadható formákban.

– Hmm… Izgalmas vállalások, de feltűnően kevés szót ejtettél a történelemről.

– Igyekszem uralkodni magamon. De ami azt illeti, óriási adósságunk van a magyar történelem megismertetésében, bemutatásában. A rendszerváltás sajnos nem hozta el a magyar múlt higgadt újraértelmezésének lehetőségét, máig két narratíva dominál a médiában, a közéletben. Az egyik a marxista szemléletre támaszkodik még mindig, legalábbis ami történelmi traumáink mozgatórugóinak elemzését, korszakok megítélését, és mindenekelőtt az alapvető szemléletet illeti. Ezt a rendszerváltás után csak részben váltotta le a liberális narratíva, zavarba ejtően sok áthallással és azonossággal a marxistával. Van aztán még a régebbi időszakot idéző historizáló narratíva is, amit sokan automatikusan nacionalista, magyarkodó jelzővel illetnek; viszont égetően hiányzik a korszerű kutatási eredményekre építő, nemzeti szellemű, de nem avítt, konszenzusos narratíva, amely mondjuk, a változatosság kedvéért a magyarságban nem az örökös bűnbakot keresi és találja meg, hanem sokkal kiegyensúlyozottabban szemléli az okok és okozatok hálóját. Tegyük hozzá, a marxista és a liberális történelmi narratívák keretei között is születtek nagy és lenyűgöző alkotások. Gondoljunk csak bele! Jókai legjobb regényeit filmre vitte a szocialista érában Várkonyi Zoltán, akkor készült az Egri Csillagok moziváltozata, de az igazi, színvonalas alkotások esetében is felmutattak hatásos, kiváló részleteket. Most hirtelenjében Makk Károly 39-es dandárja jut eszembe, ami nyilván erősen a marxista narratívára épített, de például az a jelenet, ahol a magyar katonák, ahelyett, hogy feltartóztatnák a román sereget a tiszai fronton, beteges naivitással a Marseillest kezdik énekelni nekik a lövészárokban, aztán harsányan üdvözlik a 2. és 3. internacionálé egységét. No, erre a románok francia tisztjei undorodva sortüzet parancsolnak, s ezzel egycsapásra véget ér a nagy, naiv internacionalizmus, folytatódik a román gőzhenger – ezt a jelenetet én jelképes, hátborzongatóan eltalált és pontos részletnek tartom. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ma már ideje megszabadulni a marxista narratíva túlzásaitól, egyoldalúságától, ahogy ideje a liberális narratíva dominanciáját is zárójelbe tenni végre.

– Ráadásul – talán éppen az elmaradt viták miatt – azt sem mondhatjuk, hogy korunkat kiérlelt, egységes történelmi felfogás jellemzi…

– No, igen, óriási szükség lenne a korrekt vitákra a magyar múlt kérdéseiben is, hiszen akár az őstörténet, akár a magyar középkor, akár a huszadik századi történelmünk területén szinte hétről hétre bukkannak elő az új adatok, felismerések, értelmezési lehetőségek. Hozzáteszem, nemcsak magunknak kellene ezeket a tartalmakat elkészíteni, hanem arra is lehetőséget kellene találnunk, hogy a közeli és a távoli külföld felé megfogalmazzuk, mit gondolunk magunkról. Egyáltalán nem mellékes, hogy mit szeretnénk elmondani a világnak magunkról, magyarokról, a történelmünkről. Hunyadi és a hitüket, hazájukat védő hősök története nélkül, megkockáztatom, a mai magyar politika is nehezebben érthető.

– Ezt a megismertetési folyamatot hogyan képzeljük el?

– Éppen úgy, ahogy a szerb, horvát, lengyel vagy akár – a Magyarországon jól ismert – török dokumentum- és tv-sorozatok megmutatják. Minden nemzet elkészíti azokat a történelmi filmeket, tv-sorozatokat, amelyeket a nemzetközi piacra szán, és amelyek azt mutatják meg, hogyan értelmezi önmagát. A törökök kimondottan angolszász piacra forgattak a Netflixnek egy sorozatot arról, hogy II. Mohamed szultán hogyan foglalta el Konstantinápolyt, de a horvát királyok történetét, vagy Raguza-Dubrovnik múltját feldolgozó szériákat is egy nemzetközi szolgáltató, a Viasat History vette meg a horvátoktól. Mi is megnézhettük ezeket, a világ megnézheti a horvát királyok történetét. A magyar királyokét nem nézheti meg, mert mi – általam felfoghatatlan okból – nem készítünk ilyet. Lassan odajutunk, hogy Szent Lászlót, Nagy Lajost, II. Lajost, Imre herceget, András királyunkat csak horvát, szerb és lengyel sorozatokban láthatjuk, persze hogy mellékszereplőként. Mátyás király alakja például egyetlen látványos, nagy költségvetésű történelmi mozifilmben jelenik meg (Makk Károly Mit csinált felséged háromtól ötig című vígjátékát a magam részéről nem ebbe a kategóriába sorolnám). Ez a nagy történelmi film pedig román volt, Vlad Tepesről szólt, és „természetesen” Mátyás király volt benne az a gonosz magyar, aki elfogatta ezt a „derék, igazságos, és a kereszténységet minden áron védelmezni akaró” román hőst. De belegondolva, nemrég láttam a Miksa és Mária című nyugati koprodukciós filmet, amelynek hőse Habsburg Miksa volt. Mátyás királyunk ebben is végtelenül ellenszenves, agressszív figuraként jelent meg. A magyar filmtörténet több mint száz esztendeje alatt nem sikerült érdemi történelmi mozifilmben – legalább magunknak – egy normális Mátyás király (vagy épp Hunyadi János, István király, stb.) képet kialakítanunk. Ez nonszensz és elfogadhatatlan. Óriási a Nemzeti Filmintézet felelőssége ebben a kérdésben, és az M5 ebben a munkában, a történelmi ismeretterjesztésben, az identitás erősítésében szeretne erőteljesen részt venni, hisz ez is a feladata.

– Reménykedhetünk abban, hogy az M5 csatorna készít majd efféle filmeket, sorozatokat?

– A szándék egyértelműen ez. Amennyiben összedolgozunk azokkal, akikkel amúgy is közös a történelmünk, a horvátokkal, lengyelekkel, szerbekkel, csehekkel, és a többiekkel, akkor több eséllyel, gazdagabb tartalommal készíthetünk ilyen filmeket is. Mindannyiunknak javára válna egy ilyen megújulás.