Japán művészet online tárlaton
Most akár az interneten is végigjárhatjuk a Szépművészeti Múzeum, A Kelet vonzásában – Japonizmus az Osztrák-Magyar Monarchia metszeteinek tükrében című tárlatát. Az online kiállítással kapcsolatban Dénes Mirjammal, a tárlat társkurátorával, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum japonológusával, illetve László Zsófia művészettörténésszel, a kommunikciós osztály munkatársával beszélgettünk.
– A japonizmus európai, azon belül pedig a hazai művészeti életben is hódított a XIX., illetve a XX. században. Mi a véleményük, mi lehet ennek a stílusirányzatnak az erőssége?
Dénes Mirjam: – A japán művészet inspirációja épp egy olyan Európát érintett meg, ahol egyébként is nagy társadalmi, gazdasági, technikai, kulturális változások mentek végbe, egyike a számos, új látásmódot eredményező inspirációnak. A klasszikus értelemben vett japonizmus az 1870-es évektől az 1930-as évekig kimutatható a magyar képző- és iparművészetben. A Japán által inspirált művészek különböző korszakokban alkottak, volt, akit a romantika korszaka alatt, volt, akit a szecesszió idején, volt, akit a modernizmus idejében ihletett meg Japán. E korszakok stílusa sem volt homogén, a különböző képzőművészeti izmusok jelen voltak egy stíluskorszakon, egy művészkörön, de akár még egy művészi életművön belül is. És még nem is beszéltünk az egyéni alkotói stílusról. A kérdés legfontosabb részére azonban még nem válaszoltam. Mi volt a japonizmus, a japán inspiráció erőssége? Mi vonzotta a japán művészetben a művészt és a nézőt egyaránt? Erről szól a Szépművészeti Múzeum kiállítása. Az európai művészetben korábban szokatlan kompozíciók, a nyugaton a középkor óta mellőzött síkbéli ábrázolás „frissessége”, az ecsettel „rajzolás” lendületes vonalassága, a kissé idegen színkombinációk, a díszítő minták, ornamensek gyakori használata, és persze a témaválasztás: a természetben, egyszerűben, a hétköznapiban való szépség meglelése. Ha a látogató összenézi a kiállításban a japán és nyugati művészek alkotásait, maga fedezheti fel, hogy egy-egy művész mit talált vonzónak Japánban.
– Ma is fellelhető még a magyarországi művészetben a japonizmus hatása?
Dénes Mirjam: – Amennyiben a szót a történelmi vagy kortárs japán kultúra bármiféle hatásaként, nem pedig a japonizmus hatásaként értelmezzük, akkor a válasz az, hogy mindenképp. Számos képzőművész vallja magát a japán művészet, japán mesterek, japán esztétika vagy filozófia által ihletettnek. Jó példa a 2019-ben a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulója alkalmából, az esztergomi Duna Múzeum által meghirdetett, „Az ukiyo-e hatás” című képzőművészeti pályázat, amelyre több száz hazai alkotás érkezett be, nem kizárólag az ukiyo-e fametszetek, hanem a művészi kifejezés egyéb japán formái által is inspirálva. Amennyiben csak a hétköznapi életünkre gondolunk, a japán kerámiaművesség, a japános kertrendezés, a minimalista dizájn, a japán eredetű minták, formák máig hódítanak. De mindezt szinte elnyomja a 20-21. századi japán popkultúra, a „cool Japan” jelenléte a kortárs köztudatban, a manga, az anime, a gaming, a VR világa, amely Magyarországon is egyre erősebb szubkultúraként van jelen. Összegezve, a japonizmus hatása kevéssé érzékelhető kortárs kultúránkban, Japán inspirációja viszont ma is igen erős.
– A tárlaton több ismert alkotó műve is látható. Kit és miért emelnének ki közülük?
Dénes Mirjam: – A japán művészek közül kiemelhetném Hokusai, Hiroshige és az Utagawa iskola mestereit, mint azokat a művészeket, akiknek fametszeteit a legnagyobb előszeretettel gyűjtötték Európában, így Magyarországon is a japonizmus idejében, azonban ha tehetem, nem emelnék ki egyetlen nevet sem. A japán művek nem azért kerültek a kiállításba, hogy bizonyos mesterek egyéni művészi minőségére hívjuk fel a látogatók figyelmét, hanem azért, hogy bemutathassuk, milyen tipikus vizuális forrásokra támaszkodtak az európai művészek. E logika szerint a „sztáralkotók”, az azonosítható, de a többség számára ismeretlen mesterek, és a jelöletlen, azonosíthatatlan mesterek által alkotott tárgyak ugyanolyan jelentőséggel bírnak a kiállításban. Itt tényleg a tárgyat érdemes nézni, nem pedig a tárgyfeliratot.
– Miért döntöttek úgy, hogy a tárlatot virtuálisan is meg lehessen tekinteni?
László Zsófia: – A kiállításokhoz való széleskörű hozzáférés eddig is nagyon fontos volt, most a múzeum kényszerű bezárásával azonban ez az egyetlen lehetőségünk arra, hogy ezt a bő egy hónapja nyílt és május közepéig tervezett kiállításunkat a látogatók számára hozzáférhetővé tegyük. Korábban is előfordult, hogy egy-egy kisebb kiállítást online formában is közzétettünk a múzeum honlapján, például: a Dürer feketén-fehéren vagy Kortársunk Daumier. Most csak annyi változott, hogy a múzeum megújult honlapján az úgynevezett „útvonaltippek” felülete lehetővé tette, hogy viszonylag könnyen és gyorsan elérhetővé tegyünk kisebb kiállítások anyagát, így tudott ez az anyag már a bezárás utáni héten kikerülni.
– Tervezik, hogy a jövőben hasonló módon virtuálisan elérhetővé tesznek egy-egy kiállítást?
László Zsófia: – Természetesen igen, de nagyon fontosnak tartom, hogy a helyzetnek megfelelően mindig arra használjuk a digitális felületeinket, amiben a leghatékonyabban tudják támogatni a múzeumi élményt, illetve a múzeum gyűjteményéhez való széles körű hozzáférést. Azaz lesz olyan, amikor archiválási céllal fogunk ilyen tárlatokat készíteni, hogy egy-egy tárlat időbeli határait kiszélesítsük, és lesz olyan is, amikor egy aktuális időszaki kiállítás mellé, annak kiegészítéseként, adunk a témát gazdagító tartalmakat a digitális felületeinken.
– A virtuális tárlat, akár a digitális oktatás, egyfajta kiegészítő anyagaként is megállná a helyét?
László Zsófia: – A múzeum honlapjára folyamatosan készülnek kifejezetten a digitális oktatást kiegészítő, múzeumpedagógiai tartalmak, amelyek figyelembe veszik az iskolai tanterveket és idomulnak ahhoz. Néhány napon belül elérhető lesz például egy az egyiptomi kultúrát bemutató, kifejezetten iskolások számára készülő anyag. Ennek a tárlatnak a digitális hozzáférhetővé tételét nem ez a szempont motiválta, ennek ellenére számos olyan oktatási terület van, ahol felhasználható lehet, a múzeum gyűjteményének teljes digitalizált állományával együtt.
(Borítókép: Emil Orlik: Triptichon: A japán festő (Kanō Tomonobu). A japán metsző. A japán nyomdász, Szépművészeti Múzeum)
