Vörös Krisztina
Vörös Krisztina

Katolikus, konzervatív, nagy családban nőttem fel, négy testvérből a legidősebb vagyok. Minden igaz rám, ami egy első gyermekre igaz lehet: öntudatos, gondoskodó, határozott. Öt önkifejezési terület határozza meg az életem.

Hang

Valamikor régen operaénekesnek készültem, gyerekként énekelhettem a csodalétesítmény színpadán de családbővülés és költözés okán megszakadt a karrier. A zene azonban velem maradt, éveken át zongoráztam, kórusokban léptem fel.

Kép

A gimnáziumtól kezdve célzottan kommunikációs pályára készültem, a főiskolát Budapesten, a hozzá tartozó egyetemi képesítést Pécsett végeztem. Az iskolában mindig piszkáltak, hogy fejezzem már be a fotózást, fotózkodást. Nem tudták kedvemet szegni. Mára otthonosan érzem magam a kamera mindkét oldalán.  

Szöveg

Első mesémet másodikos koromban írtam. Imádtam kiszínezni, felnagyítani az élet eseményeit. Írásom velem fejlődik.

Megjelenés

Hiszek benne, hogy viseletünk meghatározó kommunikációs eszköz. Hét évvel ezelőtt a fárasztó munkanapok után egy nyugalmazott szabó bácsi mellett belebolondultam a ruhakészítésbe. Nem lettem divattervező, de ez a szerelem ma is lobog. Egy szabóságban segítek a megrendelőknek kitalálni, mire vágynak.

Kaland

Végtelenül kíváncsi vagyok. 20 évesen nekiindultam a világnak. Írországba mentem, majd Amerikában találtam magam. Többször, hússzú ideig éltem ott. A helyi magyar közösségek között segítettem a kapcsolatépítést az Amerikai-Magyar Koalíción keresztül. Hazaköltözésem óta arra törekszem, hogy az ott megszerzett mentalitást hazahozva megteremtsem a saját itthoni Amerikám.

A szerkesztő cikkei:
Első Magyar Karanténszínház – és ami mögötte van
Első Magyar Karanténszínház – és ami mögötte van
Mi nem csökkentettük a nézőszámot, hanem...
Mese és dumcsi Farkasházi Rékával
Mese és dumcsi Farkasházi Rékával
Az egyik legjobb közös családi program a mesenézés. A járván...
Online stream-koncert az A38 Hajó színpadán
Online stream-koncert az A38 Hajó színpadán
A karanténban sem kell nélkülöznünk a zenét! Online...
Mutassam a gyereket a közösségi médiában?
Mutassam a gyereket a közösségi médiában?
Sérti a gyermekek jogait, hogy ha közösségi médiába...
Egy hívő ember nem haragszik?- Beszélgetés Tapolyai Emőkével
Egy hívő ember nem haragszik?- Beszélgetés Tapolyai Emőkével
Rengeteg fals minta él a társad...