Vörös Krisztina
Vörös Krisztina

Katolikus, konzervatív, nagy családban nőttem fel, négy testvérből a legidősebb vagyok. Minden igaz rám, ami egy első gyermekre igaz lehet: öntudatos, gondoskodó, határozott. Öt önkifejezési terület határozza meg az életem.

Hang

Valamikor régen operaénekesnek készültem, gyerekként énekelhettem a csodalétesítmény színpadán de családbővülés és költözés okán megszakadt a karrier. A zene azonban velem maradt, éveken át zongoráztam, kórusokban léptem fel.

Kép

A gimnáziumtól kezdve célzottan kommunikációs pályára készültem, a főiskolát Budapesten, a hozzá tartozó egyetemi képesítést Pécsett végeztem. Az iskolában mindig piszkáltak, hogy fejezzem már be a fotózást, fotózkodást. Nem tudták kedvemet szegni. Mára otthonosan érzem magam a kamera mindkét oldalán.  

Szöveg

Első mesémet másodikos koromban írtam. Imádtam kiszínezni, felnagyítani az élet eseményeit. Írásom velem fejlődik.

Megjelenés

Hiszek benne, hogy viseletünk meghatározó kommunikációs eszköz. Hét évvel ezelőtt a fárasztó munkanapok után egy nyugalmazott szabó bácsi mellett belebolondultam a ruhakészítésbe. Nem lettem divattervező, de ez a szerelem ma is lobog. Egy szabóságban segítek a megrendelőknek kitalálni, mire vágynak.

Kaland

Végtelenül kíváncsi vagyok. 20 évesen nekiindultam a világnak. Írországba mentem, majd Amerikában találtam magam. Többször, hússzú ideig éltem ott. A helyi magyar közösségek között segítettem a kapcsolatépítést az Amerikai-Magyar Koalíción keresztül. Hazaköltözésem óta arra törekszem, hogy az ott megszerzett mentalitást hazahozva megteremtsem a saját itthoni Amerikám.

A szerkesztő cikkei:
Karanténban a nagyvilág
Karanténban a nagyvilág
Az ember valódi jellemét a válsághelyzetek és azok kezelése fedi fel. Az...
„Nem vagyunk jelentősebbek önmagunknál”
„Nem vagyunk jelentősebbek önmagunknál”
Háy János József Attila-díjas íróval beszélgettünk,...
A szexualitás is konfliktus lehet karanténban
A szexualitás is konfliktus lehet karanténban
Általános „robbanásveszély” van a családokban. Mit...
James Bond és a koronavírus
James Bond és a koronavírus
Számos sikerfilm bemutatója tolódik a járvány miatt 2020-ban. Összes...
Szeretni és teljes életet élni
Szeretni és teljes életet élni
Személyes sikerkritériumom az, ha harmincöten mentünk bele a vál...
Veled eljött a nyár
Veled eljött a nyár
A járvány miatt elmaradt a Ruby Harlem koncertje az A38 Hajón, mi azonban ut...
Valóban tragikus a helyzet, de nem önmagunkat kell sajnálni
Valóban tragikus a helyzet, de nem önmagunkat kell sajnálni
Hogyan élhető túl az összezártság?...
Vígjáték a gyűlöletről, avagy a velencei kalmár
Vígjáték a gyűlöletről, avagy a velencei kalmár
A Miskolci Nemzeti Színház áprilisban mutat...