James Bond és a koronavírus

James Bond és a koronavírus

Sokként érte a filmrajongókat, amikor kiderült, hogy a James Bond-eposz legújabb sztorijának premierjét a koronavírus-járvány kitörése miatt elhalasztották. De a Bond-bemutató késésének bejelentése csak az első volt a félretett filmek sorában.

Mivel tömeges- és csoportos rendezvényeket nem lehet rendezni a járvány elleni védekezés jegyében, a mozik és a filmfesztiválok is bezárták kapuikat. Így aztán lasszóval se lehet olyan producert fogni, aki elég bolond ahhoz, hogy üres moziteremnek vetítse le filmjét. A premiereknek lőttek. 2020 márciusától új filmeket egyelőre nem láthatunk. Nem vetítik a Wonder Woman 1984-et, Marvel Fekete Özvegyét, az új James Bond thrillert, az új Mulan-t, a Halálosabb iramban 9. részét és a Hang nélkül horror 2. részét.

És a lista ezzel korántsem ért véget…

Persze igyekszünk megértőek lenni, hiszen az egészség a legfontosabb, de azért fájnak ezek a filmszakadások. Na, oké, nem annyira, mint a filmstúdiók tulajdonosainak, a filmproducereknek, meg a mozivállalkozásoknak. Nekünk a filmszínházak bezárása csak egy a sok zavar közül, amelyeket a koronavírus hozott. Nekik rosszabb, lássuk be. 

Itt található azoknak a filmeknek a listája, amelyeket a koronavírus miatt elhalasztottak. A listát frissítjük, mivel további késések is várhatóak. Addig is, amíg várakozunk, vágyakozunk, enyhe vigaszként kattints a linkekre az előzetesekért!

Szellemirtók: Az örökség
Wonder Woman 1984
James Bond - 007 Nincs idő meghalni
Fekete özvegy
Minyonok: Gru színre lép
Hang nélkül 2
Halálos iramban 9
Mulan
Az új mutánsok
Fűrész 9
Morbius
David Attenborough: A Life on Our Planet

Fotó: Daniel Craig, Fotercom
Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön mivel helyettesíti a moziélményeket?


Filmek, amelyeket mozi helyett VoD-ban nézhetünk