Családról, munkáról Varga Judit igazságügyi miniszterrel

„A harcos természet, a másokért való kiállás, a haza becsületének védelme nekem belülről fakad.”

– A lányt el lehet hozni Borsodból, de Borsod mindig a lányban marad. Mennyire érzi hitelesnek ezt a mondást?

– Minden mondásnak van alapja – különben nem válna azzá. A miskolciság, borsodiság egyfajta harcos öntudatot nevel az emberbe, ami aztán egész életén át elkíséri. Sajnos a térség kincseinek nagy része még mindig rejtve van, mert az elhibázott kommunista nehéziparnak köszönhetően nagyon rossz a marketingje a városnak, amiből nehéz kitörni. Kevesen tudják, hogy régen Miskolc egy polgári értékrendű szőlő- és bortermelő kereskedőváros volt.

– Büszkék Önre a helyiek, hogy bizonyítja a világnak: borsodiként is viheti sokra az ember?

– A miniszteri megbízatásomat szolgálatnak tartom és mindent megteszek azért, hogy a kapott feladatot tisztességgel elvégezzem. Amikor Brüsszelben éltünk, nagyon zavart, hogy támadják az országomat, így ha lehetőségem van, hogy ez ellen tegyek, akkor élek is ezzel. Nem véletlenül talált meg a megbízatás. A harcos természet, a másokért való kiállás, a haza becsületének védelme nekem belülről fakad. Erős az érzelmi azonosulásom a várossal. Már államtitkárként tudatos építkezés volt részemről, hogy Miskolcról szóló tartalmakat osztottam meg a közösségi oldalamon és széles körben nyilatkoztam róla, annak érdekében, hogy jobban ráirányítsam a figyelmet a régióra. 

– Nemrégiben a Miskolci Egyetem kuratóriumi elnöke lett…

– Ha provokatív kérdést tesznek fel ezzel kapcsolatban, azt szoktam válaszolni, hogy a miniszteri mandátumból még két év van hátra, a miskolciság viszont egy életen át elkíséri az embert.

– A közösségi média használata a celebek világát jelentette hosszú időn át. Az utóbbi időben érezhető a tendencia, hogy a politikusok is megmutatják életük személyesebb részeit.

– Úgy látom, hogy a leendő szavazók és az állampolgárok nagy része a Facebookról tájékozódik. Már nem tudunk kizárólag MTI-hírekre támaszkodni és a híradóban megjelenni, ezért ki kellett tanulni a közösségi média használatát is. Annak idején, ha megjelentél a Blikkben vagy a Nők Lapjában, akkor celeb voltál, a másik véglet pedig a komoly MTI-hírekben való szereplés volt. Ma már mindkét felületre szükség van: a Facebooknak köszönhetően színeket tudunk vinni a kommunikációnkba és saját médiastratégiával rendelkezhetünk. Annak ellenére, hogy a Facebook nem hírügynökség, sokaknak ez a fő hírforrás, éppen ezért ma már a legtöbb politikus rendelkezik rugalmas, naprakész, személyre szabott csatornával. A cél az, hogy minél több emberhez eljussunk. A személyes oldal megjelenítésével minden információ, politikai célkitűzés, amit az ember felvállal, sokkal komolyabb kontextusba helyezhető, mert látják mögötte az embert. Amikor azt mondom, hogy fontos számomra a családvédelem, annak hitelt ad, hogy látják, szeretem a gyerekeimet, a családot, hiszen magam is szerető családban nőttem fel. Az Instagramon pedig a fiataloknak már csak a képi világ ragadja meg a figyelmét. Úgy gondolom, egy jó képen keresztül akár egy jó politikai üzenet is át tud menni az olvasóhoz.

– A családdal miként tudja összeegyeztetni a miniszterséggel járó leterheltséget?

Úgy gondolom, hogy mindig az előttünk álló 24/48 órát kell sikeresen teljesíteni, mert úgyis ’ember tervez, a Jóisten végez’. Hozzászoktunk a férjemmel ahhoz, hogy flexibilisen álljunk hozzá a mindennapokhoz. A sok humor, szeretet és rugalmas nevelés segíteni tud átvészelni a nehéz pillanatokat. Mikor otthon vagyok a gyermekeimmel, az számunkra igazi minőségi idő, nekik ez az életük alapja és így szeretnek engem mint anyukájukat. Az első gyermekünkkel otthon voltam egy évet, de már akkor is alig vártam, hogy visszatérjek a nyüzsgő hétköznapokba. Ez nem karrierizmus volt, hanem az élet színeinek igénylése. Rengeteg bölcsességet szed magára az ember a gyerekneveléssel, amit sokkal jobban meg kellene jeleníteni a társadalomban, és nem csak egy habos-babos rózsaszín világként, hanem egy nagyon kemény iskolaként is, amiben a nők és a férfiak érettebbé válnak. Egy modern kapcsolatban mindig megvan az az egyensúly, hogy éppen kinek hogy áll a helyzete a munkában, kinek kell hátralépni, kinek kell kicsit a másikat segítenie.

– A hegedülésre jut ideje?

– Amikor a gyerekeket arra nevelem otthon, hogy fontos része az életünknek a zene, néha előveszem a hegedűmet is. Amikor gyakorolnak, akkor némi közjátékkal próbálom nekik színesíteni az etűdöket.

– Váratlan videóval lepte meg nemrégiben az embereket. 

– Fantasztikus élmény volt kiszakadni egy átlagos hivatali napból, bemenni egy stúdióba, ahol csupa, a szakmájához nagyon értő ember vett körül, hogy minden hang a helyén legyen. Külön írtak egy hegedűszólót erre az alkalomra (Varga Judit igazságügyi miniszter hegedűn kíséri Tandi Flóra énekesnőt, akivel Seress Rezső ’Szomorú vasárnap’ című szerzeményét adják elő.). Annak idején előadóművésznek készültem, de végeredményben nem voltam elég bátor egy dolog mellett letenni a voksomat. A zene továbbra is az életem része maradt, nagyon jó szocializációs nyelv: külföldön és itthon is ugyanazt a kottát kell ismerni, és alázat kell a zene iránt. Ezért szeretném, hogy a gyerekek is átéljék azt, hogy mindez micsoda örömöt jelent, hogy a zene egy eszköz arra, hogy boldog legyél. 

– Hiányzik külföld?

– Miskolcon egy olyan gimnáziumba jártam, ami a rendszerváltáskor épült, egyértelmű fókusszal Európa felé, rengeteg cserekapcsolattal és utazási lehetőséggel, így már elég korán nagy tapasztalatot szereztünk a nagyvilágról. Elképesztő tudatlanság van mind a mai napig azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik Közép-Európában. Akkoriban fogalmazódott meg bennem az a tételmondat, hogy senki nem néz keletebbre annál, mint ahol éppen áll Európában. Mindig van egy nyugati orientáció, feltehetően mert ez volt a vágyaink iránya. Ha megnézzük az oktatási rendszerünket, láthatjuk, hogy legalább annyit tanulunk a nyugat-európai civilizációk történetéről, mint a sajátunkról. Ezzel szemben például a belgák sokkal előbb tanulnak Afrikáról és Indonéziáról, hiszen ez aspirációs irány volt évszázadokon át a világ meghódításához. Én nagyon élveztem a külföldi létben a bábeli zűrzavart, mindenki minden nyelven beszélt. Egy ilyen környezetben sokkal erősebben érzi az ember, hogy milyen jó egy nemzethez tartozni, és milyen jó, hogy egy különleges nyelven beszélsz. Sajnos eltűnnek majd azok anemzedékek, akik ezekkel a beidegződésekkel nőttek fel. Egy ideológiai, multikulturális massza felé haladunk Európában, amiben mindenkinek fel kell oldódnia, mert a Facebook- és Insta-világ teljesen eltünteti a nemzeti karaktereket, és inkább bizonyos generációkhoz tartozó szocializációs fővonalak léteznek. Nagyon kell vigyáznunk, hogy meg tudjuk őrizni a nemzeti színeinket. A világ változik, ami inkább veszélyekkel jár az identitásunkra, a sokszínű Európára nézve. 

– Ahogy mondta, egy közszereplő nem engedheti meg magának, hogy ne használja a közösségi médiát. Mégis: ez egy nemzeti gondolkodású embernek ellenséges terület, ez nem kérdés. Nem véletlenül alakult meg a Digitális Szabadság Bizottság. Mik az eddigi felismeréseik?

– Nagyon jó munkamódszert tudtunk kialakítani a felállás óta eltelt időben. Tudtuk azonosítani azokat a területeket, melyekkel érdemes részletesebben foglalkozni. Gyűjtjük mások tapasztalatait, akik érdekes jelenségekkel találkoznak – például, hogy törölnek egy Facebook-oldalt –, vannak fogyasztóvédelmi és versenyjogi aggályok, vannak már esetek, precedensek, a kérdés az, hogyan kezelje ezeket a jog és a hatóságok. Közel kerültünk ahhoz, hogy ennek a megfoghatatlan, definiálhatatlan problémaérzetnek arcot adjunk. Ezért állítottunk össze egy Fehér könyvet, amit konzultációra is bocsátottunk, és amit a COVID-19 első hulláma alatt is lehetett véleményezni. Írtak nekünk állampolgárok, hatóságok, a Google hazai képviselője is eljött hozzánk – látszik tehát, hogy mindenkit elkezdett érdekelni a téma. A Fehér könyv célja a problémás területek azonosítása. Van ennek például adatvédelmi része is, ahol tematikus ülést tartunk, amelyen természetesen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, a Médiatanács, a GVH, az Ombudsmani Hivatal képviselői is részt vesznek, így nagyon sok érintett szereplővel tudunk válaszokat keresni a kérdésekre. Nagy eredménynek tartom azt a Kiskátét, amit publikáltunk a Digitális Szabadság Bizottság honlapján. Ez a dokumentum útmutatásul szolgálhat a fogyasztóknak, hogy mire figyeljenek, amikor az online térben kattintgatnak.

– Az adatvédelem különösen érzékeny területe a problémának, ha jól tippelünk.

– Van az a mondás, hogy ha nem fizetsz egy szolgáltatásért, akkor te magad vagy a szolgáltatás. Ebben a világban élünk, és a téma megkülönböztető jegye a kérdéskör politikai oldala. Nem arról van szó, amit a kormánykritikus médiában a valóságot kiforgatva mondanak, miszerint én cenzúrázni akarom a Facebookot, épp ellenkezőleg: azt szeretném tudni, a Facebook mi alapján cenzúrázza a magyar embereket. Ugyanazokat a jogállami alapokat szeretnénk számon kérni az online térben zajló történésekkel kapcsolatban, amit egyébként az offline világban is elvárunk egy normális államtól: átláthatóság, jogbiztonság, joghoz kötöttség, jogorvoslatok lehetősége, a véleménynyilvánítás szabadsága, fogyasztóvédelem – azaz egy olyan csomagról beszélünk, ami egy jól működő jogállamnak alapvető kritériuma. Érdekes jelenségeket látunk itt: vegyük például azt a döntőbizottságot, ami nemrég felállt a Facebooknál. Miért éppen ezeket az embereket, hogyan és mire választották ki? Az effajta pszeudo-jogrendszerek kialakulásától óvni kell a nemzetállamokat és az állampolgárokat, mert míg más esetekben tudjuk, hogy ha bajunk van, melyik hatósághoz forduljunk, és honnan várhatunk jogorvoslatot, addig ez nem igaz a Szilícium-völgy tech-óriásaival kapcsolatban. Velük szemben a magyar ember kiszolgáltatott, hiszen nincs hivatal, ami jegyzőkönyvbe veszi a problémáját. Márpedig végső soron ez ad biztonságot, mert ettől válik kézzelfoghatóvá a jogorvoslati rendszer. A tech-óriások esetében viszont azt látjuk, hogy nemhogy a magyar jogrendszer szerint, de semmilyen jogrendszer szerint nem fordulhatsz jogorvoslatért. Ennek ellenére minden döntésüknek következménye van, hiszen domináns pozícióban vannak: megkerülhetetlen a mai világban, hogy online térben vásárolj, hogy ott nyilváníts véleményt. Ezért komoly a felelősség kérdése, nem lehet csupán kereskedelmi vagy hobbieszközként tekinteni rájuk, mert a tech-óriások igenis államként kezdenek működni, ezért vállalniuk kell azokat a kötelezettségeket is, amiket egy államnak kell: hogy joghatóságokhoz lehessen kötni őket, akkor is, ha digitálisan működnek. Mi azon dolgozunk, hogy az állampolgár jogbiztonságát és szabadságát biztosítsuk az online térben.

– Az Egyesült Államokban már sokkal súlyosabb a helyzet, a nagy cégek, köztük a nagy tech-cégek is beszálltak a jelenleg zajló kvázi-polgárháborúba. Már odáig jutott a Facebook és az Amazon videómegosztója (Twitch), hogy az amerikai elnök hirdetéseit is törlik. Az elnök aláírt egy rendeletet az online cenzúra ellen, de úgy tűnik, ettől sem hátrálnak meg. Aki pedig alternatívát hoz létre a Facebookkal szemben, az illetőt és a családját feketelistára teszik a kártyacégek, mintha csak a kínai társadalmi kreditrendszert vezetnék be nyugati módra.

– Szép új világ. Gondoljunk csak bele, mi történik. Az Egyesült Államok a jogállamiság és demokrácia szimbóluma, és a demokratikus úton megválasztott elnököt felülbírálják a piaci tech-óriások. Arról az érdekes trendről beszélhetünk, hogy gazdasági dominanciájuk kihasználásával ideológiát is próbálnak ránk erőltetni. Hadd döntsem már el én, hogy mit gondolok az élet dolgairól! Generációk nőnek fel ezeken a digitális platformokon, és már kikopott az általános tudás, hogy milyen jó tartozni valahova; hogy itt hús-vér emberek és valódi kötődések vannak, és nem az számít feltétlenül, amit az online térben érzékelsz. Nehéz ügy ez, mert a szülők sem rendelkeznek azzal a tapasztalattal, hogy e téren megfelelő útmutatást és segítséget adjanak a gyerekeiknek. A végén nem lesz elég ember, aki tiltakozzon az ellen, hogy egy demokratikusan megválasztott elnököt cenzúráznak, mert elvész az az ismeret, ami ezt a tiltakozást megalapozza – és akkor egy teljesen másfajta világban találjuk magunkat. Számomra mindennek az a tanulsága, hogy a szeretet, az emberi kapcsolatok, az élet lényege itt, köztünk létezik, nem az online térben. 

– Nem túl biztató perspektíva. Mi lehet a megoldás?

– A józan ész egy tökéletes kulcsszó akkor, amikor kezd megőrülni a világ. Dőljünk hátra és építsük újra az egészet! Vannak olyan jövőkutatók, akik azt mondják, hogy érdemes készülni újra a papíralapú világra. Mindenből megárt a sok egy idő után, és akkor megvalósul a dolog ellentettje. Az Európai Unió is addig volt előremutató, amíg arról szólt, amiért létrejött. A béke folyamatos biztosítása, egymás meg-nem-támadása, erőforrásaink ésszerű megosztása, az áru, a tőke, a munkaerő, a szolgáltatások szabad áramlása. Az élet feltételeinek megteremtése volt a cél, de egyébként hagyjuk békén egymást azzal kapcsolatban, ki mit gondol a vallásról, nemzetről, ideológiai kérdésekről. Ma már sokak szemében a mainstream liberális értékek és akarat másokra erőltetéséről szól az Európai Unió. Amikor jött a koronavírus-járvány, ezek az intézmények ott álltak teljesen tehetetlenül, keresték a helyüket. Csak a nemzetállamok, a nemzeti kormányok voltak cselekvőképesek, ők cselekedtek ösztönösen és jól. Amikor már mindenki biztosította a maga határait, stabilizálta a belföldi helyzetet, akkor indult be egyfajta közös európai koordináció és cselekvés. Tanulságos mindez a hamarosan induló, Európai Unió útkereséséről szóló konferenciasorozat vonatkozásában is, ahol pont az ilyen és ehhez hasonló, a szervezet jövőbeli működését érintő kérdések kerülnek majd terítékre.