Vörös Krisztina
Vörös Krisztina

Katolikus, konzervatív, nagy családban nőttem fel, négy testvérből a legidősebb vagyok. Minden igaz rám, ami egy első gyermekre igaz lehet: öntudatos, gondoskodó, határozott. Öt önkifejezési terület határozza meg az életem.

Hang

Valamikor régen operaénekesnek készültem, gyerekként énekelhettem a csodalétesítmény színpadán de családbővülés és költözés okán megszakadt a karrier. A zene azonban velem maradt, éveken át zongoráztam, kórusokban léptem fel.

Kép

A gimnáziumtól kezdve célzottan kommunikációs pályára készültem, a főiskolát Budapesten, a hozzá tartozó egyetemi képesítést Pécsett végeztem. Az iskolában mindig piszkáltak, hogy fejezzem már be a fotózást, fotózkodást. Nem tudták kedvemet szegni. Mára otthonosan érzem magam a kamera mindkét oldalán.  

Szöveg

Első mesémet másodikos koromban írtam. Imádtam kiszínezni, felnagyítani az élet eseményeit. Írásom velem fejlődik.

Megjelenés

Hiszek benne, hogy viseletünk meghatározó kommunikációs eszköz. Hét évvel ezelőtt a fárasztó munkanapok után egy nyugalmazott szabó bácsi mellett belebolondultam a ruhakészítésbe. Nem lettem divattervező, de ez a szerelem ma is lobog. Egy szabóságban segítek a megrendelőknek kitalálni, mire vágynak.

Kaland

Végtelenül kíváncsi vagyok. 20 évesen nekiindultam a világnak. Írországba mentem, majd Amerikában találtam magam. Többször, hússzú ideig éltem ott. A helyi magyar közösségek között segítettem a kapcsolatépítést az Amerikai-Magyar Koalíción keresztül. Hazaköltözésem óta arra törekszem, hogy az ott megszerzett mentalitást hazahozva megteremtsem a saját itthoni Amerikám.

A szerkesztő cikkei:
Barabási Albert-László: Rejtett mintázatok
Barabási Albert-László: Rejtett mintázatok
Művészet és tudomány? Íme a hálózati gondolkodás ny...
Lipóti parasztkenyér, Höveji Csipke – a mi értékeink
Lipóti parasztkenyér, Höveji Csipke – a mi értékeink
Egy fontos és támogatandó küldetés – N...
Családról, munkáról Varga Judit igazságügyi miniszterrel
Családról, munkáról Varga Judit igazságügyi miniszterrel
„A harcos természet, a másokért val...
Paprika folyik az ereimben
Paprika folyik az ereimben
A második, harmadik, negyedik generációs amerikai magyarok tetemes rész...
Teréz anya megsimogatta az arcom
Teréz anya megsimogatta az arcom
Hétköznapi dolgok, nem hétköznapi szeretettel. Ezen a napon huny...
Mesterségem a sör
Mesterségem a sör
Vendégségben jártunk a sörösök színházában Selmecbányán.
Demeter Szilárd irodalomról, kulturális életről, kulturális küldetésről
Demeter Szilárd irodalomról, kulturális életről, kulturális küldetésről
„A jó író az, aki...
Tíz dolog, amit megfogadok Marcus Aureliustól
Tíz dolog, amit megfogadok Marcus Aureliustól
Keserű az uborka? Dobjátok ki!Tüskebokor van az...