Tíz dolog, amit megfogadok Marcus Aureliustól

Nyári szabadságom idején felcsaptam Marcus Aurelius Elmélkedések című könyvét, amit nagyra becsült munkatársam ajándékozott nekem könnyű, nyári olvasmányként. Egy biztos: az Elmélkedések végére érve többet értettem meg minden emberi történésből, mint azelőtt.

Fiatal lánykoromban – főleg lelki válságok idején – gyakran menekültem Paulo Coelho könyvekbe, de cseperedésemmel egyre inkább bosszantottak a sorai, mintsem vigaszt adtak. Mondván, kívülről, objektíven minden könnyű és minden megoldás és lépés magától értetődő.

Az első pár oldal elolvasása után majdnem letettem Marcus Aurelius könyvéről is, mert a kétezer éve, a mai Esztergom helyén írt idézetei kísértetiesen emlékeztettek a Paulo Coelho élményekre. Bosszantott. Mikor azonban felfedeztem, hogy a császár nem művet akart alkotni, csak gondolatait rögzítette elsősorban maga számára, teljesen más megvilágításba kerültek idézetei. Mert más mikor saját élettapasztalatból és bölcsességből magának készít az ember sorvezetőt az élethez, mint az, amikor közhelyes, általánosságokat ír le mások számára.

Marcus Aurelius negyvenéves korától csaknem két évtizeden át, 161 és 180 közt állt a római birodalom élén, és már az ókorban a jó császár eszményképe lett, serege csodatévőnek tartotta, halála után egy-két évszázaddal képét házi oltárokon tisztelték, álombeli jóslatokat vártak és kaptak tőle, az újkorban pedig uralkodását egy örök utópia – a legkiválóbb ember uralma – rövid megvalósulásának tekintették.

Marcus éppoly kevéssé akart szakfilozófus lenni, mint író. Számára a filozófia nem foglalkozás, hanem magatartás volt. A fogalmazás gondatlan, olykor homályos, rögtönzött, távol tartja magát a szofisztikált stílustól, nyíltan meg is veti azt, pontosan a nyers megfogalmazás adja szavainak őszinteségét.

Művének nem a mögötte álló filozófiai rendszer az érdekessége, hanem egyfelől az, hogyan hangzanak ennek tételei egy császár szájából, másfelől saját életének, emberi egyéniségének, sorsának hangjai, amelyek kihallatszanak az Elmélkedések-ből.

Képzeld magad elé a mai állapotokat: az emberek házasodnak, gyermekeket nevelnek, betegeskednek, meghalnak, harcolnak, ünnepelnek, kereskednek, gazdálkodnak, hízelegnek, gőgösködnek, gyanakszanak, acsarkodnak, mások halálát kívánják, zúgolódnak a jelen miatt, szeretkeznek, takarékoskodnak, uralmat hajhásznak.

Azután térj át Marcus korára: mindenben ugyanazt találod. Az örök változás, a változó szereplőkkel folyó azonos színjáték, az élet elröppenő pillanatának érzése, a minden napra mint utolsóra felkészülés: a korforduló világtörténelmi pillanatának vetülete egy uralkodó gondolatvilágában, s realitását az elkövetkező események igazolták.

A császár sokrétű és sokféle érintkezései során az emberi jellemről és viselkedésről is olyan tapasztalatokat gyűjthetett össze, mint kevesen a világon, nem kevéssel gazdagítva az etika és az emberismeret példatárát. Számomra tanulságosak voltak gondolatai, nem másért, mert ő mondta őket.

Íme a listám:

1., Senkivel sem történik olyasmi, aminek az elviselésére nem termett. Mással is megesik ugyanez, s vagy tudatára sem ébred, hogy mi történt vele, vagy lelki nagyságával kérkedve megőrzi nyugalmát rendületlenül. Márpedig mégiscsak rettenetes volna, ha a tudatlanság és a tetszelgés többre menne, mint a belátás.

2., Ami nem a tiéd, arra ne gondolj úgy, mintha már a tiéd volna, hanem abból, amid most van, válaszd ki a legjavát, s egyúttal emlékezz meg róla, mekkora fáradsággal járnál utána, ha ez sem volna.

3., Az élet szép, és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni! Élni az egyik legritkább dolog a világon, mert az emberek többsége csak létezik.

4., Ha mások korholnak, gyűlölnek és ezt ki is fejezik, fordulj a lelkükhöz, nézz a mélyére és lásd, milyenek az emberek! Akkor rájössz, hogy a rólad alkotott véleményük miatt nem kell nyugtalankodnod.

5., Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat.

 6., Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted.

7., A helyesen gondolkodó és az igazságosság szellemében tevékeny értelem között nincs különbség.

8., Reggel, ha nehezedre esik a felkelés, gondolj tüstént rá: „Arra ébredek, hogy emberhez méltóan munkálkodjam. Rosszul esnék-e annak végzésére indulnom, amiért születtem, aminek kedvéért a világra jöttem? Vagy arra rendeltettem-e, hogy párnámon heverészve melengessem magam? - Mindenesetre ez élvezetesebb! - De hát élvezetre születtél-e? Általában tétlenségre-e, vagy tevékenységre? Nem látod-e, hogy a növények, a verebek, a hangyák, a pókok, a méhek megteszik a magukét, és a maguk részével hozzájárulnak a világ harmóniájához? S te nem akarsz emberi kötelességeidnek eleget tenni? Nem sietsz a természetedtől kijelölt cél felé?"

9, Ne fecséreld el életed hátralévő részét másokról való képzelgésekben, hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik - minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.

10., Egyenesnek kell lenni, nem pedig kiegyengetettnek!