Paprika folyik az ereimben

A washingtoni székhelyű Amerikai Magyar Koalíció elnöke mindent elkövet, hogy egy platformra hozza a magyarul beszélő és nem beszélő amerikai magyarokat. Mindenki számít neki, aki Magyarországra jó szívvel tekint és magáénak érzi. Magyarországi életéről és az amerikai magyarság jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk Andrea Lauer Rice-szal.

– Kezdjük az elején... a rendszerváltás után 6 évig éltél Magyarországon, Budapesten. Mi tartott itt ilyen sokáig?

– 1990-ben költöztem Magyarországra, közvetlen az egyetemi éveim után. A Határon Túli Magyarok Hivatalában dolgoztam, ami az akkori miniszterelnök, Antall József kabinetje alá tartozott. Izgalmas időszak volt amerikai fejjel az akkori Magyarországra érkezni; az ország elképesztő fordulatot vett a rendszerváltás hatására. Édesanyám magyar, édesapám amerikai, én magam is ott születtem és nőttem fel. Úgy neveltek, hogy büszke legyek a magyar gyökereimre, de mindezt kiegészítve a szülőhazám, Amerika szeretetével.

Bár otthon angolul beszéltünk, édesanyám a szüleivel és nővérével kizárólag magyarul beszélt, s így gyakran hallottam, és konyhanyelv szintjén én is beszéltem a magyar nyelvet. Főként a magyar nagyszüleimmel gyakoroltam, akiket gyakran látogattunk Maryland államban. Szerencsés vagyok, mert mára két országban érzem magam teljes értékűen otthon.

Eredendően jóval rövidebbre terveztem a magyarországi tartózkodásomat, de annyira megrázó változások és hihetetlen lehetőségek rejlettek az akkori időszakban, hogy az ember testközelből érezhette, hogy most igazán van lehetősége megváltoztatni a világot. Időről időre egyre több magyar és magyar-amerikai barátom és ismerősöm lett az országban és a térségben, a magyar nyelv is egyre jobban ment, így végeredményben több mint 6 évig maradtam. 

– Kommunikációs területen dolgoztál Magyarországon. Mik voltak a legemlékezetesebb szakmai pillanatai az itteni életednek?

– Először a Határon Túli Magyarok Hivatalánál dolgoztam, ahol a magyar kiadványokat, sajtóközleményeket angolra fordítottuk. Külföldi újságírókat vittem a Parlamentbe és ismertettem meg magyar kollégáikkal. 1991-ben érkezett először a pápa, II. János Pál Magyarországra, kaptam egy nemzetközi sajtókártyát és az volt a feladatom, hogy tudósítsak a rendhagyó eseményről. Testközelben voltam a pápamobilhoz! Mai napig életem legemlékezetesebb pillanatai közé sorolom ezt az élményt.

A budapesti Független Újságíró Központnak először a programvezetője, majd igazgatója lettem. Újságíró kurzusokon keresztül tanítottuk a magyar fiatalokat a valóban szabad, független riportok írására. Számos alkalommal kísértem diákcsoportokat háború sújtotta szerb és horvát területekre, elképesztő lelkesedést éreztem, hogy minél többet megmutassak és elmondjak más, hozzám hasonló külföldön felnőtt fiatalnak a régióról.

– Nem éppen száraz, hétköznapi munkának hangzik, amit végeztél.

– Izgalom volt bőven a munkámban, egy alkalommal komolyan meg lettem félemlítve a román rendvédelmi szervek által, mikor is meghallották, hogy magyar nyelven készítek interjút a román választásokról.

A demokrácia akkoriban formálódott Magyarországon és a térségben, végtelenül szerencsés vagyok, hogy részt vehettem benne a kezdetek kezdetén. Fantasztikus emberekkel dolgozhattam együtt és sokukkal még így, 30 év távlatában is gyakran találkozom nemzetközi konferenciákon, rendezvényeken, tengerentúlon és Magyarországon is. 

– Mondhatjuk akkor, hogy hasznosan telt a magyarországi életed munka terén. Mit adott még az ittlét?

– Ami a személyes életemet illeti, időt kaptam, hogy megismerjem a magyarországi rokonaimat, unokatestvéreimet, hogy meghallgassam a történeteiket és megértsem, mi és milyen következményekkel történt egykoron Magyarországon. Az egyik legfontosabb dolog a személyes éntudat kialakulásában, mikor az ember megérti az ok-okozati összefüggéseket felmenői múltjában.

– Az Amerikai Magyar Koalíció új elnöke vagy. Mivel foglalkozik az ernyőszervezet?

– Az Amerikai Magyar Koalíció a legnagyobb ernyőszervezet az Egyesült Államokban. Pont a budapesti tartózkodásom alatt, 1991-ben lett megalapítva számos kiváló személy és szervezet által, Édesanyám, Lauer Edith az egyik alapítója és volt elnöke, így különösen nagy megtiszteltetés számomra, hogy elnök lehetek.

Összekapcsoljuk a szervezeti és személyes tagjainkat New Jersey államtól Californiáig, Ohio-tól Floridáig. Rendelkezünk irodával Budapesten és Washington DC-ben is. A magyarországi magyarok számára sokszor nehezen értelmezhető a non-profit szervezetek működése az Egyesült Államokban. A politikai függetlenség megtartása elsődleges, máskülönben nem tudunk hiteles információforrásként szolgálni a döntéshozók számára. Akárhányan vagyunk a szervezetben, mind önkéntes alapon végezzük, amit végzünk, sokan teljes állású munka vagy egyéb fontos kötelesség mellett.

Céljaink között van az USA és Magyarország közötti jó viszony ápolása, a demokratikus intézmények támogatása Magyarországon, az emberi és kisebbségi jogok védelme a Kárpát-medencében, és a kulturális és felsőoktatási csereprogramok, vezetőképzések létrehozása.  Tanulmányi ösztöndíj  programjainkban immáron több mint 100 alumni diák végzett, és visszatérve hazájukba, tudásukat fontos beosztásban ott gyümölcsöztetik. A közösségépítés terén szerte az államokban rendszeresen magyar fesztiválok szervezésében veszünk részt, amelyek bemutatják színes magyar kultúránkat. Minden évben megrendezzük (immár 10. éve) a HATOG (Hungarian-American Together) konferenciát, valamint a Tavaszi Gála vacsorát, majd a hagyományos Mikulás vacsoránkat, illusztris meghívottakkal. 

– Mi volt a legkülönlegesebb magyar közösség, amit találtál?

– Amennyiben emlékezetem nem csal, a Hawaii Magyar Sakk Klub összesen két fővel rendelkezett, de létező szervezetként tartották nyilván.

– Milyen fő kihívásokkal kell szembenézzenek az amerikai magyar közösségek az USA-ban?

– Közel másfél millióra becsülhető az amerikai magyar közösség mérete az Egyesült Államokban. Most már olyan részeken is vibráló magyar élet van, ahol korábban elképzelhetetlen volt. A Magyar Diaszpóra Tanács amerikai elnökeként és az Amerikai Magyar Koalíció vezetőjeként a legfőbb kötelességemnek a közösségépítést és az összekötő szerepet látom az országaink, generációk, a szervezetek, és a magyarul beszélő és nem beszélő tagok között. A magyar identitás megtartásához nagy szükség van egy erős amerikai magyar közösségre. Több kiváló példát láthatunk arra, hogy még a nyelvük megőrzése nélkül is mennyire erős identitástudattal rendelkeznek az amerikai olaszok, írek és lengyelek.

Komoly fenntartási kihívások elé állít most minket a járványhelyzet is. Az elkövetkezendő hónapokban fogjuk tisztán látni, hogy melyik szervezet, templom vagy intézmény szorul segítségre, hogy tovább tudjon működni.

Állandó kihívás a fiatalok megszólítása és megtartása is. Az egykoron emigrált tagok és a már az Egyesült Államokban felnőtt fiatalok között nagyon nagy szakadék van, őket közös platformra és érdeklődésüket fenntartó programra beszervezni nagyon nehéz.

Az én filozófiám, eltérően az eredeti mondástól: NEM csak a nyelvében él a nemzet. Úgy érzem, a teljes magyar közösség egyben tartása a feladatom. A második, harmadik, negyedik generációs amerikai magyarok tetemes része nem beszéli a magyar nyelvet, de igenis kötődik a gyökereihez, szereti az anyaországot, és élő kapcsolatai vannak.

– Mit tudtok tenni a nyelvet nem beszélők integrálása érdekében?

– Apró lépések is sokat számítanak. A szóróanyagok, hirdetések, meghívók elkészítése kétnyelvűre már azt az érzetet kelti, hogy mindenkit szeretettel várnak. Saját tapasztalat, hogy mikor a fiaim elvittem a magyar iskolába, sajnos egy pár alkalom után fel kellett függesszük, mert a nyelvi szint túlságosan magas volt, amit tőlük nem lehetett elvárni. A férjem amerikai, de mindig örömmel jött velem a magyar rendezvényekre, ám egy idő után sajnos ő is felfüggesztette őket, mert lényegében a köszönésen kívül semmi nem állt rendelkezésre angolul.

Ekkor jött az ötletem, hogy szervezzünk egy magyar fesztivált Atlantában. Mint kulturális esemény hirdettük meg, reprezentálva az anyaországot, népszerűsítve a szokásait, kulináris ínyencségeit. A tavalyi évben már csaknem 1200 látogatónk volt, és a visszajelzések azt mutatják, kitűnően lehetett integrálni a magyar nyelvet beszélőket és nem beszélőket.

Mindig azon vagyok, hogy nyelvtől függetlenül is bevonjam a családom a magyar eseményekbe, ahogy azt édesanyám is tette mindig édesapámmal. Jó pár évvel ezelőtt készíttettem egy weboldalt, ahol mindenki megoszthatja a saját történetét mindkét nyelven, valamint egy számítógépes játékot, ahol próbára tehetik a tudásukat és rengeteget tanulhatnak a kultúráról.

– Mennyire összetartó és erős a magyarság az Egyesül Államokban?

– Azt gondolom, egy 325 milliós országban nem számít nagy számnak a másfél millió. Ezért kell arra koncentrálnunk, ami összeköt minket. Mikor az 56-os generáció megérkezett Amerikába, nyitottak és lelkesek voltak. Mostanra azonban a belőlük lett vezetők átadják a stafétabotot a következő generációknak, akik közül sokan már nem beszélik a magyar nyelvet. Az elmúlt évtizedben nagyon sok magyar család telepedett le Amerikában gazdasági célból, ők természetesen arra törekszenek, hogy a gyermekeik fenntartsák a magyar tudásukat. Így azonban nincs motiváció a magyarul nem beszélő tagok megszólítására, megtartására.

Végignéztem édesanyám munkásságát 30 éven át az amerikai magyar közösségért, és jómagam is benne vagyok 25 éve, ezért tudom, hogy a kihívások mindig lehetőségeket is tartogatnak. A járvány következtében az emberek sokkal jártasabbá váltak az online térben, nagyon sok kulturális és oktatási forráshoz hozzá lehet jutni könnyedén.

A hasonlóságokra, közös történelmünkre kell koncentrálni és összetartani. Trianon 100. évfordulója, 1956 hatvanadik évfordulója, az 1848-as szabadságharc, vagy említhetném a Smithsonian Folklife Fesztivált 2013-ban, amin szintén Magyarország volt a díszvendég, és több ezer embert hozott össze a világ összes pontjáról.

Minden bizonnyal azokat a napokat, hónapokat éljük most, hogy meg kell hozni a döntést, merre induljunk tovább. Bízom benne, hogy hozzám hasonlóan sokan választják majd még az összefogást a széthúzás helyett. Azt gondolom, a Nemzeti Összetartozás Éve tökéletes inspiráció lehet mindezekhez a döntésekhez. Az Amerikai Magyar Koalíció támogat, és jó szívvel vesz minden helyi rendezvényt, projektet, amelyet tagszervezeteink hoznak létre. Ernyőként fogjuk össze őket, platformot és lehetőséget biztosítva az egymás közötti kapcsolatok erősítésére és érdekeik védelmében fontos üzeneteket juttatunk el a megfelelő fórumokhoz.

– Mindig viselsz egy magyar színű gumikarkötőt Amerikában is. Miért fontos ez számodra?

– Emlékeztet rá, hogy paprika folyik az ereimben (nevet). Amikor ránézek a magyar nemzeti színű, szabadságharcos karkötőmre, mindig eszembe jut, mit hoztam a családomtól, mit adott nekem ez a csodálatos közösség, és hogy mindez a büszkeség, amit érzek, nem egy véletlen baleset, hanem a véremben van. 

– 56-kutató vagy, és könyvet is szerkesztettél róla. Miért kezdtél el ilyen mélyen foglalkozni az időszakkal?

– Gyermekkorom óta hallgatom a történeteket 1956-ról, így a témakör mindig fontos volt számomra. A családom olyan alapértékeket nevelt belém, mint az oktatás fontossága, tájékozottság megőrzése, társadalmi szerepvállalás, takarékosság és még sorolhatnám. Nagyon sokat a magyarországi rokonaimtól sajátítottam el, akik éveken át szenvedtek a kommunista elnyomás alatt, majd a kínálkozó lehetőséggel élve elhagyták az országot és egy új világban kezdtek új életet.

Az 56 Történet című könyvet, amely 50 amerikai magyar 56-os élményeit tartalmazza, édesanyámmal együtt szerkesztettem a Forradalom 50. évfordulójára. A könyv angolul és magyarul jelent meg.

Amikor Magyarországra költöztem, ott lehettem az első szabad 56-os megemlékezésen. A saját szememmel nézhettem végig, ahogy nagypapák tovább adják az unokáiknak a történelmünk erre vonatkozó történeteit. Később viszont megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy mikor 56-ról próbáltam a diákokkal beszélgetni az Újságíró Centrumban, akkor nagyon minimális tudásuk volt csak a témában, és nem lehetett rajtuk túlzott érdeklődést látni a téma iránt.

A tapasztalásaimat akció váltotta fel, és elkezdtem még alaposabban és részletesebben beleásni magam a témába. Egyértelmű, hogy korábban a tanároknak nem volt lehetőségük a forradalomról beszélni, mert tiltva volt számukra a kommunizmus alatt, de pontosan ezért fontos most még inkább megosztani a régi történeteket és tudást.

Édesanyámmal minden évben vita tárgyát képezi, hogy 56-os ünnepségnek nevezem az eseményt. Mindig kijavít, hogy nevezzük inkább megemlékezésnek. Azt gondolom, kettőnk között az igazság, mert egyrészről ünnepelni kell a szabadság beköszöntét, másrészről tisztelettel meg kell emlékezni azokról, akik életüket áldozták és vesztették ebben a Dávid és Góliát harcban.

Elgondolkodtató kihívás feltenni magunknak a kérdést: mi mit tettünk volna 1956-ban? Harcoltunk volna, építettünk volna barikádot, átszöktünk volna a határon magunk mögött hagyva az egész addigi életünket egy jobb életet kutatva? Képesek lettünk volna elengedni kamasz gyermekeinket azzal a tudattal, hogy talán soha többet nem látjuk őket? Mi itt több mint fél évszázaddal az események után fel sem tudjuk fogni milyen döntéseket kellett azokban a napokban meghozniuk az embereknek.

– 2005-ben hoztad létre a Lauer Learning-et. Mivel foglalkozik a honlap?

– 5 év IBM-nél szerzett tapasztalat után, eredendően a szabadságharc 50. évfordulójára időzítettem az oldal indítását, mert forrást, oktatási tananyagot szerettem volna biztosítani a következő generációknak. 200 ezer magyar hagyta el az országot, ebből 35 ezer Amerikába vándorolt, a maradék pedig a környező nyugat-európai országokban telepedett le. Két fiam van, és öröm számomra, hogy hiteles történetekhez juthatnak a gyökereikről.