Szeretni és teljes életet élni

Tombol a biológiai háború, óriási a bizonytalanság, ilyenkor van igazán szükségünk példaértékű karakterekre, szilárd jellemekre. Molnár-Bánffy Kata cégvezetőként küzd a járvány okozta gazdasági problémákkal. Nagycsaládos édesanyaként terelgeti gyermekei mindennapjait az új helyzetben, de hite a váratlan nehézségekben is támaszt jelent számára.  

– A járvány egyik pillanatról a másikra változtatta meg az életünket.  Neked mennyiben formálódott át a napi rutinod?

– Március elején már észleltük a nemzetközi hírekből, hogy elkerülhetetlen lesz nálunk is a korlátozás. Felmértük a Képmás Kiadóban és a Salt Communications-ben is, hogy hogyan tudunk átállni rövid időn belül távmunkára. Így nem ért váratlanul a vészhelyzet kihirdetése. Már másnap összeült a mi saját „operatív törzsünk” és elrendeltük az otthoni munkát. Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, és nagyon hálás is vagyok nekik, mert egyik napról a másikra, olajozottan álltak át egy teljesen más típusú munkavégzésre. Nem könnyű hirtelen egyedül maradni egy lakásban a munkával, vagy éppen egyszerre foglalkozni a családdal meg a munkával is. Az őszinte vállalatvezetés híve vagyok – tulajdonosként, ügyvezetőként elmondtam a munkatársainknak, milyen gondokkal szembesülünk most. De azt is elmondtam nekik, hogy az én személyes sikerkritériumom az, hogy harmincöten mentünk bele a válságba, harmincöten is jöjjünk ki belőle. Ezért nagyon sok megszorító intézkedést hoztunk. Volt közte, ami nagyon fájdalmasan érintett minket. Nagyon bízunk benne, hogy lesz annyi megrendelésünk, hogy a tartalékaink bevetésével túléljük ezt a nehéz időszakot. Ez most sokkal több munkát kíván. Folyamatosan jár az agyam, új meg új megoldásokon gondolkodom, lehetőségeket mérlegelek. Most két-három hét zsizsegés után lassan talán sikerülni fog.

– Három gyermek édesanyja vagy. A digitális oktatás mindennapos igénybevételével hogyan birkóztok meg?

– Olvasom a médiában, hogy ez nagyon nagy kihívás sok helyen. Nekünk szerencsénk van. A legnagyobb fiúnk most fog érettségizni, nagyon önálló a tanulásban. Persze jó lenne tudni, hogy is lesznek most az érettségik, a felvételi, de az biztos, hogy azzal nem lehet baj, ha ezekre intenzíven készül. A középső fiúnk a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba jár, ez egy nagyon jól szervezett iskola, most is kiemelkedő szervezettséggel, egyszersmind a családokra való érdemi odafigyeléssel, együttműködésben alakították ki a távoktatás feltételeit. Nemcsak online tananyagot kapnak a fiúk, hanem a tanáraik részvételével videóra vett testnevelés-gyakorlatsorokat, esti imát, online szentmisét vasárnap. Mivel ez a fiúnk figyelemzavaros, azt vesszük észre, hogy neki az otthoni tanulás mintha még eredményesebb lenne, mint a hagyományos, iskolai. A kislányunk ötödik osztályos, szerencsére az ő iskolája sem érzi úgy, hogy most aztán bizonyítania kell, és nem terheli túl a gyerekeket. Ő ráadásul nagyon kötelességtudó, szorgalmas gyerek, alig várja naponta, hogy jöjjenek a feladatok és kihívásnak éli meg. Egyszóval elég jól boldogulnak a gyerekeink a digitális oktatással, nincsenek nagy fennakadások. Délutánonként igyekszünk nagyot járni, sétálni velük, kimozgatni őket, ez nekem is nagyon jól esik mindig.

– Aki ismeri az írásaid, tudja, hogy környezettudatos életet élsz és aktív támogatója vagy minden ezt célzó kezdeményezésnek.

– Az embernek meg kell becsülnie a teremtett világot. Szerencsések vagyunk, van egy városi lakásunk, de van egy nagy kertes házunk is falun, most is ide hurcolkodtunk ki önkéntes karanténba. Ha ilyen helyen él az ember, csomó minden természetes számára. Az elmúlt két hétben ástunk, kapáltunk, gereblyéztünk, magot vetettünk, palántáztunk, kialakítottuk a szokásosnál idén talán kicsit nagyobb veteményest. De ez nagyon jól esett, és a gyerekek is szívesen részt vettek benne. De itt magától értetődő a zöldhulladék komposztálása, az esővíz összegyűjtése is. És persze ha az ember a hagyományos életmódhoz szokott, akkor nem kell dömpingszerűen bevásárolnia, mert ezen a télen is volt disznóvágás, a fagyasztó a húson kívül a tavaly szedett gombával, a kertünkben nőtt zöldséggel van tele, és a spájz polcok valósággal roskadoznak a befőttektől és lekvároktól. Bevallom, ebben mindig kicsit elvetem a sulykot, de a befőzés valahogy nagyon kedves tevékenység nekem, nagyon szerettem mindig is. De azért ezt nem nevezném életformának vagy missziónak. Ez csak a nemvárosi életmódból következő élet, és mi ezt szeretjük.

– Személyes véleményed szerint mi az, amit a jelenlegi négy fal közé zárt, bizonytalan időszakból megtanulhatunk?

– Én magam, azt hiszem, azt kell, hogy megtanuljam, nem zárkózhatok be az akaratom és az értelmem koordinátarendszerében kialakított kényelmes komfortzónámba. Hogy van élet ott is, ahol nem az én akaratom az úr, vagy ahol nem az általam racionálisnak tartott érvek mentén állnak fel a világ struktúrái. Hogy ott is lehet szeretni, ott is lehet teljes életet élni. Még nem tudjuk, mennyi mindent áldozunk fel az eddig megszokott életünkből ebben az időszakban. Vannak nagyon rossz forgatókönyvek is. De akkor is érvényes lesz az a mondás, ami a nagymamám hálószobájában lógó, egy bőgő kisgyereket meg a szüleit ábrázoló karikatúrán olvastam, ahányszor nála voltam gyerekként majd felnőttként: ez van, ezt kell szeretni.

– Osztod azt a véleményt, hogy a „láthatatlan munka” most talán láthatóbbá válik?

– Szerintem eddig is nagy teher volt a nőkön ilyen tekintetben, most meg aztán még nagyobb van. Régebben olvastam valahol, hogy a stresszkutatások azt mutatták, a férfiaknak, ha hazaérnek munka után, leesik a stressz-szintje, a nőknek viszont felmegy, hiszen nekik kezdődik a második műszak. Ennek az is része, hogy megteremtik a férfiaknak azokat a feltételeket, amelyektől lemehet a stressz-szintjük... Most, hogy ezekben a hetekben, hónapokban a munka és a család elválaszthatatlanná válik, hogy mindent egyszerre és párhuzamosan kell megoldanunk, ez a helyzet csak rosszabb lesz. Remélem, felkészülnek a pszichológusok, mert nagy szükség lesz rájuk. Jó lenne, ha ezután az időszak után meg lehetne teremteni minden anyukának a lehetőséget egy személyre szóló terápiára, nagy segítség lenne ez a családoknak, a házasságoknak, a gyerekeknek és persze maguknak a nőknek. A Képmásban és a kepmas.hu-n nagyon igyekszünk erre vonatkozó, támogató tartalmakat adni, de ez az önsegítő módszer kevés lesz szerintem, mert több hónap összezárt, korlátozott élet nagyon nagy teherként fogja nyomni az idegrendszerünket.

– Ha újra szabadon mozoghatunk majd és elvonul a járvány a utcákról, mi lesz az első dolog, amit ismét megteszel?

– Gyakorló katolikus vagyok, nagyon hiányoznak nekem a szentmisék és az áldozás. Talán túl személyes vallomás ez egy ilyen interjúhoz, de ez az igazság. Nagyon várom, hogy megint ott ülhessek egy templomban, a pannonhalmi bazilikában vagy a tabáni szent Katalin templomban, részt vehessek élőben, a valóságban egy szentmisén, és szentségekhez lehessen járulni. Azt is várom, hogy megint mehessünk Erdélybe és ne legyen zárva a román-magyar határ, hogy ülhessek Háromszéken a dálnoki törzshelyünkön a diófa alatt és Katica néni kávéját ihassam. És persze ha megint lehet találkozni a barátokkal, akkor mindenképpen szervezünk egy nagy bulit a leányvári házunkban, mint a régi szép időkben.