Aranyhal és flamingók

Az énekes-dalszerző Babé Sila, azaz Stahl Barbara tavaly májusban igazolt a német Milky Chance menedzsmenthez, a Hole tarol a Spotify-on, hamarosan egy új klip is érkezik. Legújabb kislemeze New York, London, Berlin és Budapest vonalon az elmúlt 2 év érzéseiből született. Az augusztusban megjelent PLUM az elektronikus r&b és az organikus soul között úszik. Barbi a friss EP dalairól mesélt nekünk. Megtudtuk, hogy már nem csak dallamokat és szövegeket ír, hanem egyre több teljes zenei alapot is, hogy a lemezt felvezető Hope-nak semmi köze a reményhez, és hogy 9 évesen halálosan oda volt a flamingókért.

– Ez az album nem úgy készült, hogy leültünk egy stúdióba és tudatosan megírtuk a 6 dalt, hanem 2-3 éve elkezdtem Berlinbe járni, zenét írni, majd Londonba költöztem, az EP dalai utazásaim és kollaborációim során születgettek folyamatosan. A menedzsmentem bekérte az összes potenciálisan kiadható dalomat és kiválogattuk az elmúlt 2 évem legjobbjait kb. 30-ból. A lemez anyaga különböző városokban és időszakokban íródott, más-más producerekkel és végül egyetlen producer gyúrta őket egy albummá. Mindig én írom a szöveget és a dallamot, ehhez nagyon ragaszkodom, sosem engedem ki a kezemből. Eddig az történt, hogy a producerek és a zenészek összerakták nekem az alapokat, most viszont az EP 4 dalának már én írtam a zenei részét is.

HOPE (INTRO) 

– Ez az első és legrégebbi dal, amelyet zeneileg is én komponáltam. Nem is tudom már, hány formában hallottam, több producernek is odaadtam, hogy dolgozzon rajta. A szerzeményeim nagyon egyszerűek, úgyhogy ilyenkor megkérek producereket, hogy tartsák az eredeti struktúrát, de cseréljenek és írjanak hozzá új részeket, csiszoljuk a hangzást. Legalább négy produceren ment át a Hope, végül a berlini TenderGames nyúlt hozzá úgy, ahogy nekem a legjobban tetszett. Ez az én kis kedvenc dalom, talán azért is kötődöm hozzá különlegesen, mert ez volt az első, amit én magam hangszereltem. Iszonyú régen írtam, de mindig tudtam, hogy egyszer majd nagyon szeretném kiadni. Mivel nem a legerősebb dal, az intro szerepet kapta, szerintem jól megállja a helyét. A címe Hope, de semmi köze a reményhez. New Yorkban él a barátom, róla írom a legtöbb dalomat, mert ebben a távolságban tömérdek érzelmi árnyalat rejlik. A hiány, a találkozás boldogsága, az elválás szomorúsága, konkrétan egy teljes érzelmi skálát meg tudok írni ebből a kapcsolatból. Ő a Hope Streeten lakik. A „somewhere on the corner of hope” sor tehát nem a remény sarkát jelenti itt, hanem konkrétan a Hope utca sarkát, ahol átéltük szerelmi felismerésünk pillanatát 4 éve. Akkor még nem gondolkodtunk komoly, nagy dolgokban, a dalban sok a bizonytalanság, minden csak a „talán” kategóriába esett, de a refrénben éneklem, hogy azért már volt egy kis szerelem ott a sarkon.

 FLAMINGOS 

– Kiskoromban imádtam a flamingókat. Apukám Miamiban élt, Floridában rengeteg a flamingó és a megszállottjuk voltam. Ebből az emlékből indult a kép, hogy ha a flamingók szárnyra kelnek, akkor rózsaszínbe borul az égbolt. Valójában teljesen mindegy, hogy repülnek vagy nem, én annyira szerelmes vagyok, hogy rózsaszín felhők gyanánt flamingókat látok az égen. Ez egy klasszikus szerelmes nóta, de nem feltétlenül csak a nagy szerelmes sztorit jelenti számomra, hanem azt az időszakot is, amikor kiköltöztem Londonba. Új város, új impulzusok és lehetőségek vártak. Matt Rist producerrel az első sessionünkön megírtuk ezt a dalt. Elsőre kiköhögtem magamból a dallamot és szöveget Matt alapjára, és mindketten azonnal megszerettük. Később Londonból Berlinbe vittem és ott kitaláltuk, hogy teszünk bele egy samplert. Annyi volt az elképzelésem, hogy Diana Ross hangját szeretném használni, egy mintát valamelyik dalából. A producer teljesen véletlenszerűen letöltött egy acapellát Diana Rosstól, hallgattuk, hogy melyik részt vágjuk ki, és egyszer csak hallottam, hogy Diana azt énekli: „the birdies that fly”, akkor felcsillant a szemem, hogy ez kell ide, hiszen pont egy idevonatkozó sort találtunk.

 GOLDFISH 

– Mikor kiköltöztem Londonba, Eliza iszonyatosan nagy hatással volt rám. Alapvetően puhán, romantikusan, soulosan énekel, de nála a zenei alap mindig nagyon minimál és basszusközpontú. Ez nagyon megihletett, szerettem volna egy ilyen dalt. Zenészek szokták mondani, hogy létezik a „mean bassface”, amikor lebiggyeszted a szádat, mert annyira mély és dühös a basszus. Ebből indultam ki, így hát először a basszus és dob szólamokat írtam meg. Ami azt illeti, elég flegmára sikerült, így a továbbiakban adta magát a téma. Nagyon sok barátnőm és én is átéltem azt, amikor a lányok elkezdik alulértékelni magukat egy pasi miatt, aki nem becsüli meg őket. Biztosan rosszabbul nézek ki, nem vagyok elég jó, nehéz eset vagyok stb. Ez a dal arról szól, hogy van saját mércém. Tudom a saját értékeimet és hogy mi az, amit elvárok egy kapcsolatban, például kölcsönös tiszteletet és őszinteséget, kellő figyelmet, és ha ezeket nem kapom meg, nem én vagyok ettől kevesebb, hanem a másik fél, aki onnantól, hogy nem értékel, mehet, amerre akar. Férfi és női energiák játéka, flegma, beszólogatós dal. „Ugye nem dobsz vissza egy aranyhalat a vízbe? Mert én annak tartom magam." Nincs másik ilyen hangulatú számom, ezért elég különleges darab. Mindig  puha vagyok, szerelmes, melankolikus, de ez most erősebb vonal, a végén baljós felhanggal: „Jövök és álmodban elvágom a torkodat” hangulattal. Gyakran találkozom azzal, hogy a lányok rosszul lövik be a saját értékeiket, így talán sokan is tudnak majd kapcsolódni a mondanivalóhoz. A struktúra kicsit alternatív, arab skálát használtam, nagyon szeretem ezeket a közel-keleti félhangokat. Nem popos, hanem kicsit értelmezhetetlen hangnemben íródott. A következő hetekben érkezik hozzá egy klip is.

MOONLIGHT 

- A Moonlight egy nagy csalódásról szól, egy olyan szakításról, ahol nincs komoly gond, nagy a szerelem, csak melót kellene beletenni, de az egyik fél nem szeretne energiát fektetni a kapcsolatba. Amolyan rimánkodós dal egy kis sértettséggel fűszerezve. Olyan, mintha egy párbeszéd lenne a partnerrel. Ha tudod, hogy ez ennyire jó, akkor miért esik nehezedre küzdeni érte? A dal elején van egy alapzaj, mintha a TV szólna. Pár éve random videóztam, amíg a pasim telefonált, és abban a beszélgetésében, ami egyébként egy üzleti beszélgetés volt, tehát egyáltalán nem releváns, elhangzott ez a mondat, hogy „I know it’s big, I know it’s important but i wasn’t just sure.” Ez összefoglalja mindazt, amiről és akiről a dalt írtam, nem volt kérdés, hogy használjam-e ezt a részletet. Szép, hogy az ő hangja adja a Moonlight alapmoraját. Eleinte teljesen más hangszereléssel indult a dal, sokkal elektronikusabb, kevésbé bólogatós beat volt alatta, de szerettem volna átírni úgy, hogy illeszkedjen az album többi dalához, amik mind organikus hangzásúak. Ha meghallod, azonnal elkezd kicsit járni rá a fejed. Nagyon szeretem, hogy ilyen alapot kapott, mert elveszi az élét annak, hogy gyökereiben ez egy fájdalmas dal. Ez az első szám, amit a D.Y.A. nevezetű producerrel írtam Berlinben a legelső sessionünkön, pár óra alatt született, hasonlóan a Flamingos-hoz. Ezek a dolgok arról árulkodnak, hogy az adott zenésszel azonnal megtaláltuk a közös hangot, míg másokkal ehhez 3-4 alkalomra is szükség van.

 HOLE 

– Még Budapesten éltem, amikor a Hole-t írtam és úgy éreztem, nagyon ingerszegények a napjaim itthon. Zeneileg  elértem nagyjából mindent, amit kitűztem magam elé, egy mókuskerékben találtam magam, viszont ez egy nagyon kényelmes mókuskerék volt. Féltem a változástól is. Egy konkrét délután nagyon belehajszoltam magam és a gondolataimat ebbe a kettős érzésbe. Otthon szorongtam a szobámban és megpróbáltam összefoglalni, mit érzek, és szánt szándékkal egy nagyon vidám, kicsit reggaetonos ütemet kezdtem el felvenni, erre pedig egy nagyon egyszerű, vidám dalszerkezetet építeni. A szöveg nem egy nagy megfejtés: Tudom, hogy mit kellene csinálni, de nem csinálom. Sportolni, jógázni vagy  pszichológushoz menni, de akkor nem segítettem magamon, hanem hagytam, hogy ez a rossz spirál behúzzon egy képzeletbeli lyukba. Alíz csodaországban insprálta kép, amikor Alíz beesik a nyúlüregbe, pörög vele a világ és nem tudja, merre van az ég vagy a föld. „Az egész világom a tetejére állt, felnyújtom a karomat, és a földet tapintom.” A producerek ezt a dalt is áthangszerelték, végül egy nagyon pozitív, táncolós, vidám dal született. Rideraurer Dórával készítettük a klipet, gyapjú installációját teljesen be tudtuk illeszteni a koncepcióba. Még a pandémia előtt le tudtuk forgatni a videót, a karantén ideje alatt hoztam ki, megvolt az aktualitása is, hiszen pont egy nehéz időszakról szól, és arról, hogyan lábalj ki a súlyos helyzetekből. A Hole a valaha legnagyobbat ment dalom, most 230 ezer lejátszásnál tart a Spotify-on, sok playlistbe bekerült. Manapság igen fontossá vált minden előadó számára, hogy a Spotify playlistek befogadják a dalainkat.

RIVER (OUTRO) 

– A Rivert is teljesen önállóan írtam, a nagymamám halálának időszakában született a bennem kavargó érzelmekből. Nagyon nehéz elfogadni, hogy az az ember, aki tegnap még itt volt, többé már nincs veled. Akkoriban Budapesten éltem, sokat üldögéltem a Dunára néző ablakomban, írtam és kávézgattam. Ahogy néztem a folyó áramlását, megcsillant a napfény, elkezdtem dúdolni ezt a dallamot. Azonnal fogtam a telefonomat, felvettem az éneket és ahhoz kezdtem akkordokat keresni. Elég nehéz dolgom volt, mert nincs egy hangnemben az első és a második verze, van ott egy érdekes váltás. Zongorás dalként indult, később Berlinben egy ismerősöm feljátszotta gitárral és ettől sokkal intimebbé vált. Nagymamám nagyon vallásos volt, nagyon szerettem, amikor megáldotta az ételt, találtam erről videófelvételt és a hangját beillesztettem. A magyar beszéd talán még egzotikusan is hat külföldi füleknek, szeretek ezzel játszani. Felmerült a menedzsmentben egyébként, hogy a Rivert bontsuk ki teljes értékű dalnak, de én valamiért pont így érzem kereknek.