Egyetlen szó
Palkovits Edina | 2021.03.15. | Zene

Egyetlen szó

Kardos-Horváth Janó kokárdával a szívén, Kis Tibor Sztivi világítós cipőben nyerte meg A Dalt.

Március 13-án, szombaton a Duna Televízióban sugárzott műsorban A Dal 2021 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra. A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és szerzemény maradt versenyben: BariLaci és a Féltelek 36 ponttal, Süle Zsolt és a Befúj 30 ponttal, Radics Gigi és az Egy vagy velem 22 ponttal, valamint a Kaukázustól az Egyetlen szó 12 ponttal.

A Dal 2021 adásaiban – csakúgy, mint tavaly – a produkciókat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa, valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik szerzemény lesz az idei dalverseny győztese. A nézők sms-ben szavazhattak, a legtöbb voksot a Kaukázus dala, Kardos-Horváth János és Kontor Tamás szerzeménye kapta, így az Egyetlen szó lett 2021-ben az év magyar slágere. Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett tízmillió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

A győztes dal, az Egyetlen szó az életigenlésről és az újrakezdésről szól, szövegéért a frontember Kardos-Horváth Janó bezsebelhette A Dal 2021 legjobb dalszövegírójának járó elismerést is.

A Kaukázus 2002-ben alakult, a dallamos rockzenét játszó, társadalmi témákat boncolgató, multikat kritizáló és a jéghegyek olvadását is szívén viselő formáció azóta több átalakuláson is átesett. Az alapító-frontember Kardos-Horváth János (ének, basszusgitár, dalszerzés) mellett jelenleg Kis Tibor „Sztivi” (gitár), Simonyi Zádor (dobok) és Domokos Tibor (billentyűs hangszerek) tagja a zenekarnak, a döntőben színpadra lépett velük a marokkói Said Tichiti (vokál) és Tiszai Vivien (dob) is. A Kaukázus zenekar eddig nyolc albumot készített, a legutóbbi 2018-ban jelent meg. Kardos-Horváth János a Hahó együttessel sikeres gyereklemezeket is készít.

A zsűri pontjai alapján a legjobb négy közé került másik három produkció, BariLaci, Süle Zsolt és Radics Gigi öt-ötmillió forinttal gazdagodott, a további négy döntős versenyző (Andelic Jonathan, a Swing á la Django, Katona Petra és a Mudfield) egy-egymillió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.

A szombati adásban adták át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson dönthette el, hogy a negyven produkció közül melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A győztes Andelic Jonathan lett Áldom című dalával (szerzők: Andelic Jonathan és Ferencz Péter Peet), a díjat a zsűri részéről Ferenczi György adta át.

A dalválasztó döntőjében extra produkcióként a Magna Cum Laude és Nagy Feró, valamint a tavalyi győztes Orsovai Reni és Rácz Gergő léptek színpadra.

Amúgy egy ezresben fogadtam egy dobos barátommal, hogy NEM Garda Levente nyeri a 2021-es dalversenyt. Nyertem.