Kardos-Horváth János új lemezéről is beszél
A Kaukázus egykori frontembere így él a karanténban.
Kardos-Horváth János is csatlakozott a karanténzenészek táborához, sőt rajongói révén egyre jobb minőségben közvetítheti egyszálgitáros koncertjét. A dalszerző-előadó kimondottan élvezi, hogy lelassult a rohanó világ és nem sodródik az árral.
– Hogy viseli a jelenlegi helyzetet?
– Engem nagyon jól érint, mert bár a fellépések elmaradtak, de velük együtt megszűnt az az őrült, visszataszító mókuskerék, mely hakniról haknira, színpadról színpadra ment. Lehet, hogy furcsán hangzik, de én nagyon örülök, hogy vége a rohanásnak és egy kicsit levegőhöz juthatunk.
– Hány koncertje maradt el?
– Júliusig nagyjából huszonöt. Nem beszélve azokról a bulikról, amiket a gyermekdalokat játszó bandámmal, a Hahó Együttessel kellett lemondani. Ennek ellenére az utóbbi nyolc évben nem éreztem magamat ilyen jól. Nem kell beülnöm a szerencsétlen mikrobuszomba, majd felvenni a zenészeket és nem kell elmenni a tizedik helyszínre. Egyébként ez az elmúlt időszak egy nagy lufi volt: igyekezet a semmiért. Szerencsére elmúlt a züllött, stresszes állapot, a „lemaradok az életemről” életérzés, a féltékenység és a sértettség, hogy engem nem játszanak a rádiók. Ezek a problémák mind elmúltak, nem akarok visszatérni ebbe az időszakba.
– Mennyi időt szán mostanság gitározásra?
– Talán 8-10 éve nem gyakoroltam ennyit, mint most. Az élet olyan, hogy amikor koncertre mész, már az jár a fejedben, hogy hogyan fogsz onnan hazajönni, hol fogsz aludni. Az embernek van civil élete is, azt is kell menedzselni. Ha egy koncerthétvége után vasárnap délben hazaérek, akkor már nincs kedvem dalokat írni. Olyankor ráadásul próbálok a családommal és a magánéletemmel is foglalkozni. Megszűnt végre ez a nyomás, és most nyugodtan lehet gyakorolni. Naponta ötször-hatszor kézbe kapom a gitáromat.
– Hadd jegyezzem meg, a popszakmától idegen az az önfeledt derű, amiről mesél. Meg kell kérdeznem: hogyan telik most egy átlagos napja?
– Tavaly augusztusban költöztem Budaörsre és most egy építkezés kellős közepén vagyok. Persze a munkák nagy részét én csinálom, például kibontottam a falat, hordtam a sittet, emellett kertet építek és a házat és én fogom szigetelni. Pozitív energiával töltött fel a munka. El sem tudom képzelni milyen lehet a XIX. kerületben, a hatodik emeleten négy gyermekkel átélni ezt az időszakot.
– Születtek új dalok a sitt hordása közben?
– Érdekes, hogy ilyen munka közben kialakulnak természetes ritmusok. Nagyon régi, félkész számoknak is előjönnek a szövegei. Olyan, mintha visszacsöppentem volna a 8-10 évvel ezelőtti világomba.
– Szóval számíthatnak a rajongók új albumra?
– Igen, gondolkodom egy új lemezen. Már megszületett egy csomó új dal, bemutattam azokat többeknek. A rajongók kérésére több régi számot is elővettem, volt, amit még sosem játszottam élőben. Ez jó.
– Több karanténkoncertet is adott már. Milyen visszajelzéseket kapott?
– Lenyűgözően kedvesek az emberek, az én rajongótáborom – vagy inkább azt mondom, hogy a közösség – egy nagyon aranyos csapat. Voltak olyan kedvesek, hogy összedobtak nekem egy jó internetre, illetve kaptam támogatást arra, hogy vegyek egy lámpát, meg egy átalakítót, amit a telefonomba dughatok.
– Ilyen technikai fejlődés mellett a végén még fesztiválhangulatot is generálhat…
– Dehogy! A koncerteknek pont az a lényege, hogy az emberek együtt vannak. Ezt az érzést nem tudja visszaadni semmilyen technika. De, ha az emberek szeretik ezt, jól érzik magukat és netán megírják, hogy mit szeretnének hallani, akkor ez a dolog már nem rólam szól. Úgy érzem, sokaknak szüksége van erre. Engem nem támogat egyetlen vállalat vagy állami és kereskedelmi média. Itt pusztán arról van szó, hogy az emberek szeretik hallani a dalokat, várják azokat, majd jó visszajelzéseket adnak. Ennek így kellene működnie.
– Milyen visszajelzéseket kapott az online zenéléssel kapcsolatban?
– Komolyan mondom, rekordokat döntök, sosem néztek ennyien. Az első karanténkoncertemet még a gyenge, akadozó mobilinternetemmel vettem fel. Azt a videót 5900-an nézték meg, a következőt már hétezren, a harmadikat pedig 9 ezren. Sosem volt olyan, hogy kilencezer ember előtt játszottam. Jó, azért nem biztos, hogy mindannyian egyszerre nézik, de mégis veszettül jó.
– Nem lesz furcsa, ha egy igazi koncertjén nem lesznek ott kilencezren?
– Élőben most is csak 200-300-an követik a koncertet, ám utána sokan visszanézik. Egyébként durva, hogy 400 kommentet, 600 lájkot kaptam az egyik felvétel videója alá, ez nagyon jól esik. Ez nem azért van, mert zseni vagyok, hanem azért, mert ez a műfaj interneten működik. Ugyanakkor most csak Facebook oldalam van, így csak az lát rá a munkásságomra, aki követ. Ez nevetséges, nekem ki kell mennem világszintre és fel kell töltenem a Youtubera az élő adásokat, hogy bárki, bármikor vissza tudja nézni.
– Az egyszálgitáros koncertek alapján akár a magyar Ed Sheerannek is nevezhetnénk. Hasonlították már a brit zenészhez?
– Jó párhuzam! Ráadásul tavaly a Szigeten egy időben léptem fel vele. Ha úgy tetszik, megtörtént a karmikus találkozás, így akár én is lehetnék a magyar Ed Sheeran. Persze ő azért más szintet képvisel. Egyelőre.
(Borítókép: Beleznay Viktor)
