Prieger Zsolt: “Isten nem egy béna és gonosz Mikulás”

Prieger Zsoltot az Anima Sound System vezetőjeként ismerte meg az ország, már több mint 25 éve. Azóta is fáradhatatlan kulturális ikon, aki a zenétől az íráson át a tanításig mindenben megtalálja magát. Felhívtam, és beszélgettünk jó hosszan – vele másképp nem is lehet.

– Csapjunk a közepébe! Zene és irodalom, vallás és természet, ha pár szóban kellene körbejárni a Prieger Zsolt-jelenséget, ezek jutnak az eszembe. Te hogy érzed?

– A „jelenség” szót kicsit erősnek érzem, de valóban sok minden izgat, nyitott vagyok és maradok mindig is. Nem szeretem a skatulyákat, szeretek szabad embernek lenni, s önmagam szabályai szerint játszom úgy, hogy közben minden véleményt próbálok tiszteletben tartani. Ezek a szabályok nem tűrik a műfaji és emberi határokat, mert egyáltalán nem hiszek a határokban, kerítésekben és a lehatároltságban, viszont a folyamatos önreflexióban, a társadalmi tudatosságban és a kritikus attitűdben meg nagyon is. Nálam a költészetből bármikor lehet dal, a zenéből zajkollázs és ez oda és vissza, de nekem például a foci is költészet kicsi korom óta. Az általános iskolában, ahol tanítottam tavaly, Sztravinszkijre rajzoltak Petőfi útjairól a gyerekek, az egyetemi szakkollégiumban pedig, ahol szintén vendégtanár vagyok, Trianont, mint megadott – és valljuk be, elég sikamlós – témát úgy dolgozzuk fel, hogy a román kortárs aspektust is figyelembe vesszük, teljesen természetesen, európai módra, vagy mondhatnám azt is: erdélyi módra. Számomra ugyanis a határon túliság progresszió: Márai polgári Felvidéke, Ladik Katalin és Új Symposion Délvidéke, Kós Károly és Korniss Péter Erdélye egyáltalán nem valami árvalányhajas nosztalgikus giccs, hanem máig ható realitás. Aztán persze a zenét se hagyjuk ki, mert kortárs-zenén szocializálódtam, ne feledd, Szombathely a Bartók Fesztivál városa, szerencsémre John Cage-en, Ligeti-n, Eötvös Péteren és Marco Stroppa-n nőttem fel. Aztán az avantgárd képzőművészet sem áll tőlem távol, Kassák Lajos nagy tanítóm, de most például egykori gimnáziumi osztálytársammal, az acb Galéria vezetőjével, Pados Gáborral dolgozunk egy közös projekten, ami egyfelől színtiszta kortárs képzőművészet lesz, másfelől meg titok.

– Mivel foglalkozol mostanában? Arra nem is gondolnék, hogy a karantén neked leállást jelentett volna.

–  Dolgozom több könyvön és több lemezen egyszerre, közben szerkesztem lakóhelyem, Martonvásár lapját és fejest ugrottam a helyi kulturális élet szervezésébe, ami szakrális fesztivál gründolását és kortárs elektronikus partyk szervezését ugyanúgy jelenti. Fontos ügyem a Miatyánk munkacímet viselő interjúkötet, amelyben 45 filozófussal, íróval, szerzetessel, püspökkel és kortárs művésszel járom körbe az imádság hívószavait, szimbólumrendszerét. A könyvet jeruzsálemi fotóim fogják nagy valószínűséggel illusztrálni, s egy lemez is készül Jerusalem My Love címmel, amiről máris megjelent egy dal, amihez feleségemmel csináltunk kisfilmet az izraeli sivatagban. 

–  Zenei téren komoly évforduló előtt álltok, 20 éves a Gypsy Sound Clash album. Hogyan készültök ünnepelni?

– November-december-januárban lesz egy koncertsorozat, amolyan turné, nagyvárosokban és december 13-án Budapesten, ahol nemcsak a GSC dalait adjuk elő új hangszerelésben, hanem rengeteg vendégünk lesz a Romano Dromból, a legendás Kalyi Jagból, de ott lesz Bognár Szilvia és Unger Balázs cimbalmos is a Cimbalibandből. Kethano Po Drom vagyis 'Közösen az úton' lesz a műsor címe, ami nemcsak rímel a mi Po Drom című dalunkra, de vállaltan a csodás és közös roma-magyar kulturális kincsről beszélünk majd az este folyamán. Nagyon várjuk, már most készülünk rá. Közben kijön egy Gipsy Sound Clash 2020 című lemez is, vendégelőadókkal, régi és új dalokkal, szóval ez ügyben sem unatkozunk.  

– Bob Dylan feldolgozáslemezen is dolgozol, rengeteg vendéggel. Mikor lesz hallható?

– Valóban készül egy albumsorozat Bob Dylan-dalok feldolgozásaiból, ebből is megjelent egy új dal a napokban, a Pressing On, mely Dylan úgynevezett “newborn" keresztény korszakából származik, gospeles-evangéliumi hangulatú nagy kedvencem régóta, ráadásul Telma Lincoln énekli, aki nemcsak ghánai, hanem magyar identitással is rendelkezik. Dylan sokoldalúságával, furcsa spiritiualizmusával, biblikusságával régóta nagy hatással van rám. Nagy előadó: hangjában ott az egész punkmozgalom, hangsúlyaiban az utcai szocioköltészet, az amerikai hiphop csírája. Dylan nélkül se a verbális Fekete Párduc Gil Scott Heron, se a prepunk Joe Strummer, se a csodálatos korai "storyteller” Bowie nem lett volna. De ő elindította és persze túlélte mindhármukat. Jövő hónapban új albuma lesz, amiről kijött 3 szenzációs szám, nagyon ajánlom mindenkinek. Költészete egyszerre rimbaud-i módon szemtelen és szürreális, Blake-szerűen univerzális és zsoltáros, és közben meg pofátlan és debattőr is. Innen jött az ötlet, hogy a feldolgozásokból legyen album, sőt, legyenek belőle albumok. Azért albumok, mert közben annyi barátunk tette magáévá az ötletet és csatlakozott a zenei csapathoz, hogy lehetetlen lesz egyetlen albumot csinálni belőle. Sorozat lesz, melynek első darabja nyár végén, a következő pedig 2021 elején jelenik. Rajta Győrffy Ákos, Szabó Benedek, a Muriel, Veni és még rengetegen.

–  Zsolt, sok sikert a terveidhez, igazán lenyűgöző ez a felsorolás, amit itt megosztottál velünk. Hogy kicsit elkanyarodjunk a jelentől, mit szólsz, ha feldobnék neked pár szót, mi jut eszedbe róluk? 

–  Hajrá!

–  Szombathely?

– Gyermekkorom, eszmélésem, a Derkovits lakótelep indiánozásai, a Haladás-meccsek, Anima-koncertek a város tetején és a Csónakázó-tó szigetén, nagyanyám könyvei, Chopin-lemezei és körtefája, a mező a város szélén, a Képtár, a Bartók Fesztivál, végeérhetetlen focizások.

– Martonvásár?

– Második szerelmem, lakóhelyem, amely beszippantott örökre, a Brunszvik-park, a sziget a tóval, a Für Elise, a házunk, a Beethoven-koncertek, a kertünk, a kutyám, a patakparti séták, a naplementék, a rengeteg terv, koncert, program, kiállítás, ami megvalósításra vár. Nagy célom, hogy Martonvásár egyfajta művészeti főváros legyen pár éven belül, kis mérete ellenére. Budapesthez való szemtelen közelsége és az ott élők támogatása sokat segíthet.

– Tanítás?

– Általános iskolásoknak magyart tanítani vagy egyetemistáknak médiaműhelyt tartani egyre megy, és nagyon élvezem. Barátok vagyunk, munkatársak, ahol nincsen lehetetlen. Nagy élmény.

–  Szentek?

– Nem azok, akiknek képzelik őket. Radikális gondolkodók, akik isteni parancsolatot követnek, nem emberieket, de közben pedig bohócok, mint Néri Szent Ferenc vagy meztelenül lépnek egységre a teremtéssel, mint Szent Ferenc. Írok róluk egy sorozatot a jezsuiták lapjába, meg könyvet is tervezek ezekből az esszékből.  Az Auschwitzban meggyilkolt Edith Stein és Maximilian Kolbe atya vagy éppen Szent II. János Pál pápa egyformán kedves a szívemnek: a szentek reális, praktikus tanácsokkal állnak mögöttem, akár a védőangyalok, akik egyszerre apa-anya, filozófusok és tudós-nevelők. Többet tudnak az emberi életről, mint bármelyikünk.  

– Kutyák-macskák?

– Nálam inkább a kutya, mint a macska, bár az előbb jöttünk meg az állatorvostól és a folyosón összefutottam egy háromlábú cicával, aki amputálásról jött, eléggé összehaverkodtunk. Luna kutya nagy kedvvel vetette bele magát a martonvásári patakpart élővilágába, meg szeret a baracskai mezőn is szimatolni. Fanni lányomnál a macskák élveznek előnyt, én is nagyon kedvelem őket, Muckó és Bagira igazi élmények mindketten, nagy tanítómesterek, Lunához hasonlóan. Erről meg az jut eszembe, hogy Richard Rohr, kedvenc ferences szerzőm Az egyetemes Krisztus című zseniális könyvét nem másnak, mint labradorjának ajánlotta, akit a könyv megírásának kezdetén  kellett átengednie Istennek. Mindenféle mentegetőzés, felszínes teológiai fejtegetéstől való félelem nélkül jelenti ki az előszóban, hogy "a kutyám is Krisztus volt". Magam is így érzem, és nem valami ostoba panteizmus. Azt mondja Rohr, hogy az állatok szemén és a teremtett Mindenen keresztül Isten néz ránk a maga természetességével, és hangsúlyozom: ebben semmi nevetséges spirituálkodás nincs, csak a színtiszta ráció, a mindent átfogó egység beszél e gondolatból. Isten nem egy szentimentális vagy éppen büntetésen tűnődő szakállas bácsi, ne keverjük össze minduntalan valami béna és gonosz Mikulással.