Zene és terápia
Palkovits Edina | 2020.11.27. | Zene

Zene és terápia

Anne-Marie-dokumentumfilm.

„Úgy érzem, ez a filmes utazás nekem is segít felfedezni, ki is vagyok én. ” Anne-Marie

Az essexi dalszerző-énekesnő a Rudimental énekesnőjeként tűnt fel, majd saját dalaival önálló útra lépett, nem kevesebb sikerrel. Miközben folyamatosan próbálta jelezni menedzsmentjének, hogy szüksége volna egy kis pihenőre, a gyorsvonat nem állt meg, életének eddigi legnagyobb durranását tervezték a londoni O2 Arénába. Ezt a lécet azonban idén nem tudta megugrani, karrierje kicsúcsosodásának a Covid nyomott egy satuféket. Ha akad néhány jó hozadéka a pandémiának, akkor az egyik az, hogy Anne-Marie-t nem darálta be a zeneipari mókuskerék. Volt ideje kicsit megszusszanni, keresni egy jó pszichológust, feldolgozni a folyamatos reflektorfényt, a showbiznisz nyomását, és rendet tenni régi életének polcain. Ez a dokumentumfilm – amelyben megosztja szakmai vívódásait, megmutatja családját, barátait, hétköznapi valóságát és a titkos zűrzavart, amit tinédzserkorában élt át és azóta cipelt – a terápia lezárása. 

„Az elmúlt hónapokban beengedtem a YouTube-ot az életembe. Mindig igyekszem nyitott és őszinte lenni a rajongóimmal, de ami igazán izgat ebben az együttműködésben, az az, hogy szűretlen pillantást mutathatok az életembe a dalírástól kezdve a felvételeken át a családomig.”

Anne-Marie-
Fotó: Anne-Marie

Miközben Anne-Marie egykori gyerekszobájában a régi éneklős videófelvételei között csemegézünk, édesapja egy fleshmobbal bukkan fel a kertből, ufót imitáló jelmezben futkározik a fűben, mint akit éppen elrabol a nagy, zöld idegen, később pedig kabrióban hasít az Északi-tenger partján, és feltartott kézzel énekli a csajokkal a You keep me hangin’ on-t. Nincsenek súlyos gyerekkori traumák, nincs családi dráma, nincs tragédia, kedves, szeretetteljes és vidám családi közegbe utazunk. Nem maradunk meghitt pillantok nélkül sem, kiderül, hogy Anne-Marie első nagyobb keresetéből testvérének vett házat, és elsírja magát „csak” azért, mert nagyon szereti nővérét.

Anne-Marie-
Fotó: Anne-Marie

A vattacukor lelkű kacagó angyal a tini éveire azonban mindig is szorongással emlékezett. Terapeutája javaslatára felkereste régi iskoláját is, ahol csupán egyetlen barátnője volt, nem beszélt szinte senkivel, nem akart teher lenni senki számára, problémáit magában tartotta, csak a zenében tudott igazán feloldódni. Amint véget értek az órái, rohant haza, és bezárkózott a szobájába énekelni. Anne-Marie most azt tanácsolja fiatalabb önmagának, hogy kevesebbet aggódjon mások gondolataival kapcsolatban.

Anne Marie Nicholson-Régi iskolájában egy befejezetlen kollázsa dísziti az egyik tanterem falát. „Igen, ebben nagyon jó vagyok, hogy soha semmit ne fejezzek be...”
Régi iskolájában egy befejezetlen kollázsa dísziti az egyik tanterem falát. „Igen, ebben nagyon jó vagyok, hogy soha semmit ne fejezzek be...”Fotó: Anne Marie Nicholson

Apróságnak tűnő dolgok mélyre szaladhatnak, ha nem oldjuk fel, be is ragadhatnak örökre. A zárkózott lány nem kért segítséget egészen mostanáig, de nem kell már néni korában azért tördelnie a kezeit vagy esetleg hülyére innia magát, mint szegény Britney Spears rosszabb napjain, mert nem bírja el karrierje hatalmas nyomását vagy nem dolgozta fel a tinédzserkori rossz élményeit. Sikerült átgondolnia, felolvasztania ezeket a jégtömböket, és pont olyan könnyedén tud nevetgélve beszélni a történtekről, mint amennyire banálisan hangzik egyik legsúlyosabb vétke, amit nem tudott megbocsátani magának: megcsalta a barátját. Rettenetes bűne, hogy a fiúja tudta nélkül telefonon beszélgetett egy másik sráccal.

Anne-Marie hálás, miszerint nyíltan beszélgethet arról, hogy szakmájának nagyszerűsége milyen félelmetes felelősséggel is jár, és ezt őszintén megoszthatja mindenkivel, szerinte Britney-nek vagy Christina Aguilerának nem nagyon adtak esélyt megmutatni, milyen súlyos terhek nehezednek egy fiatal világsztárra. Akkoriban ezt nem nagyon engedték meg a produkciók, ahogy azt sem, hogy hétköznapi embereknek láttassák elérhetetlen csillagaikat. Minden bizonnyal személyiségfüggő és több összetevős dolog, ha valaki nem vodkában oldja a feszültséget, hanem még jobb dalokat ír, és keres egy jó pszichológust, de mindenképpen nagy segítség saját maga elfogadásában, hogy elkészíthette ezt az egyszerűen hétköznapi filmet, és megmutathatja közönségének fiatal korának helyszíneit és smink nélküli önmagát.

Anne-Marie-
Fotó: Anne-Marie

Ha a nagyszabású koncert most el is maradt, a show folytatódik, és kicsit felnagyítva ugyan a veszedelmeket, egy durva szeleket ígérő időjárásjelentés után Anne-Marie hevederekkel felfegyverkezve megmászta az aréna gigantikus épületét, és a szédítő magasságból zenekarával egy csodálatos stream koncertet adott rajongóinak, akik az O2 Arénát körülölelő Temzén hajókról csatlakozhattak az eseményhez.

Anne-Marie-
Fotó: Anne-Marie