Amiről a fák suttognak – filmajánló

Egy óriás bükkfa „meséli el”, miként éli életét, hogyan befolyásolja több mint száz éven át az őt körülvevő mikro- és makrovilág.

„Bár az erdőnek semmi szüksége nincsen az emberre, az embernek most nagyobb szüksége van az erdőre, mint a történelem során bármikor.”

Tudtátok, hogy a növényeknek bár nincs agyuk, mégis értelmeznek? És hogy a szajkó az egyik legszorgalmasabb erdőtelepítő? Bükkmakkokat rejt a földbe tartaléknak, melynek nagy részéből facsemete növekszik.

Vagy tudtátok, hogy a korhasztógombák spóráit a harkályok is terjesztik? Hogy a havasi cincér évekig él lárva formájában, majd bogárformában már csak pár hétig van jelen a körforgásban? A csodaszép kónyavicsorgó pedig parazitaként szívja ki a tápanyagot a közeli fák gyökeréből?

A Filmdzsungel Stúdió újabb lélegzetelállító alkotással lepte meg a magyar nézőket, amelyből rengeteg izgalmas és érdekes információhoz juthatunk az erdő ökoszisztémájáról. A Bükkben található erdőrezervátum anyafája, egy óriás bükkfa „meséli el”, miként éli életét saját környezetében, hogyan befolyásolja több mint száz éven át az őt körülvevő mikro- és makrovilág.

Varázslatos képi és hanganyaggal komponált természetfilm; egyszerre hátborzongató és megható is.

„Egy erdő, ahol a láncfűrészek zaja nem hallatszik, ahol a fák évszázadokig élhetnek, és végül ugyanott válnak földdé, ahol megszülettek. Megszületnek, élnek és meghalnak. Csendben, szinte észrevétlenül, és mégis örök változatosságban.”

Láthatjuk ebben az alkotásban, hogy a minket körülvevő, észlelhető természet csupán a jéghegy csúcsa, de működését milliónyi élőlény segíti láthatatlanul, akár a föld alól, hogy egészségesen és egyensúlyban működhessen. Csodálatos az az ösztönös gondoskodás, amivel ezek a organizmusok egymás felé fordulnak. Az anyabükk a csemetéit úgy táplálja, hogy a gyökereit behálózó milliónyi gombafonál által közvetített tápanyagból a gyermekeinek is juttat: így tudják túlélni egészen addig, míg meg nem erősödnek, s „önellátók” nem lesznek.

„Minden növény arra törekszik, hogy egyetlen fénysugár se menjen veszendőbe.”

Rengeteg tanulnivalója van az embernek, csupán nyitott szemmel és szívvel kell járni ebben a világban. Az élőlények olyan dinamikus körforgást működtetnek együtt, amelyben minden szereplő azt adja, ami számára már felesleges és csak azt veszi el, amennyire az élethez szüksége van. 

„És az ember, távolodjon el bármennyire is tőle, elszakíthatatlanul és végérvényesen a természet része marad.”

(A cikkben szereplő idézetek a filmben szerepelnek.)