A kapitány küldetése – filmajánló
A hatvanöt éves színészikon, Tom Hanks életében először egy igazi, tőrőlmetszett westernben villantja fel zsenijét a Netflixen debütáló új filmjében.
Aki szerette Kevin Costner jó fél tucat aranyszobrocskát besöprő alkotását, a Farkasokkal táncolót vagy a Christian Bale nevével fémjelzett Ellenségeket, annak garantáltan nem okoz csalódást A kapitány küldetése sem.
De kezdjük egy kis múltidézéssel! Az Egyesült Államok filmtörténetének első ötven-hatvan évében szinte töretlenül népszerű western az 1980-as évekre majdhogynem eltűnt az élvonalból. Érdekesség, hogy miközben Ronald Reagan vezetésével megindult az ország gazdaságának felvirágzása, maga a műfaj épp az egykori westernszínész elnöksége alatt kezdte meg mélyrepülését. Ez a belső erózió Michael Cimino híres és hírhedt A mennyország kapuja című alkotásával érte el csúcs-, illetve mélypontját; látványosabban mondhatni aligha érhetett volna véget a western tündöklése. Persze egyszerű volna mindössze egyetlen bukásra rásütni az egész zsáner alkonyát, mégis, a filmtörténet egyik legnagyobb pénzügyi és kritikai katasztrófája csak felgyorsította a műfaj szükségszerű hanyatlását. Közel tíz év kellett hozzá, hogy a Farkasokkal táncolóval a western újra a fő csapásirány részévé váljon, pedig 1990-ben Kevin Costner sem vállalkozott sokkal kevesebbre, mint annak idején Cimino. Az azóta eltelt negyven évben szerencsére Hollywood nem tétlenkedett, s jó pár olyan alkotás született a műfajban – most legutóbb épp A kapitány küldetése –, amely az igényes nézőknek sem ad okot panaszra.
Az amerikai polgárháború befejezése után néhány évvel Jefferson Kyle Kidd kapitány (Tom Hanks) ahelyett, hogy hazamenne, inkább Észak-Texas poros városkáit járja, és fegyverét szavakra váltva szórakoztatja, okítja a nagyvilág híreivel analfabéta hallgatóságát. A különböző sajtótermékekből történő hírek szemlézése látszólag teljesen kielégíti, de azért az első pillanattól érezzük, hogy nem igazán boldog, és nyomós oka lehet, amiért nem a hazatérés mellett döntött.
Miközben egyik városból épp a másikba tart – igen, ez a film sem hagyta el a jól bevált westernreceptet, amely szerint a főhősnek folyamatosan mozgásban kell maradnia, és eljutni egyik helyszínről a lehetőleg minél távolabbi másikra –, útközben belebotlik egy kifosztott szekérbe, néhány hullába, s végül, de nem utolsósorban egy tejfölszőke, tízéves kislányba. A gyerek indián öltözéket visel, és kizárólag kajova nyelven hadovál, ami ugye igen szofisztikált ellentétben áll skandináv kinézetével. A lányt a Kontroll nélkül című német drámában rendkívülit alakító Helena Zengel játssza, s határozottan kijelenthető, hogy ebben a minimalista szerepben is remekel, egyfelől saját tehetségének, másfelől a színészlegendával való azonos hullámhossznak köszönhetően. Már az első közös jelenetnél is átjön, hogy ők ketten kiválóan képesek együtt mozogni, felvenni a másik ritmusát.
A kapitánynak, miután az illetékesek nem igazán állnak a helyzet magaslatán, nem marad más választása, mint személyesen hazavinni Johannát, aki a papírjai szerint többszörösen elárvult – először négyévesen az indiánok rabolták el németajkú családjától, majd az indiánokat gyilkolták meg, és ő magára maradt. Azaz most már a kapitányra. Így hát elindulnak ők ketten, szemben a természet és a rossz arcú embertársaik adta kihívásokkal, hogy Johanna végre békére leljen vérrokonainál a távoli Castroville-ben, a kapitány zaklatott lelke pedig egyszer s mindenkorra megnyugodjék.
Érdemes megemlítenünk, hogy Paulette Jiles 2016-ban megjelent, azonos című regényének jogaiért komoly küzdelem zajlott, amelyet végül a Fox 2000 Pictures szerzett meg, ám miután a Disney bekebelezte a cégbirodalmat, a projekt átkerült az Universal Pictureshöz. A rendező, a zeneszerző és az operatőr személye mellett sem mehetünk el szó nélkül: a történetet részben íróként is jegyző Paul Greengrass, a Bourne-filmek, A United 93-as és a Zöld zóna rendezője már dolgozott együtt Hanksszel, és nem más került ki kezük alól, mint a 2013-ban bemutatott Phillips kapitány. Ezúttal azonban Greengrass a tenger helyett a vadnyugatot választotta helyszínéül, s az utazós történet dramaturgiájának megfelelően epizódokból építette fel a filmet, amelyben minden egyes helyszínhez új fordulatok és karakterek társulnak. Lényegében minisorozatot is készíthetett volna, ezekkel a szereplőkkel azt is szívesen elnézegetnénk, főképp, mert tovább tartana. De ez a struktúra, a lusta és az izgalmakkal teli jelenetek váltakozása biztosítja az egyébként lassan építkező film számára az egyensúlyt is.
A rendező a hangsúlyt nem elsősorban a lőporos akciójelenetekre vagy a természeti kihívásokra helyezi, jóval inkább az összetett karakterekre, a megtört sorsokra, a tragikus életutakra fókuszál, egyszóval az érzelmekre – a szereplőkére meg a nézőkére. Ehhez társul kiváló adalékként a Zengel mellett szintén Golden Globe-jelölést kapott zeneszerző, James Newton Howard vadnyugati filmzenéje és Dariusz Wolski operatőr – aki többször dolgozott már együtt Ridley Scottal, emellett ő fényképezte A Karib-tenger kalózai első négy részét is – csodálatos képei. Utóbbi miatt őszintén sajnálatos, hogy nem széles vásznon élvezhetjük a filmet.
A kapitány küldetése nem veszi fel a versenyt sem a Farkasokkal táncolóval, sem egyéb, epikus westernekkel, de nincs is rá szüksége. A színészeknek, a rendezőnek és a stáb többi tagjának köszönhetően egész estét betöltő filmet kapunk, amely magabiztosan tesz eleget a műfaji követelményeknek és a nézők szórakoztatásának. Aki teheti, ne hagyja ki!
Tom Hanks maga így nyilatkozott a filmről:
„Én hallgatni is úgy szeretek egy remek sztorit, mint elmesélni, és ezért is örültem annyira, hogy eljátszhatom Kiddet. Ő egy mesemondó. Eltökélt, érzelmes. Nemes lélek. Megérinti az igazság keresése. A polgárháború utáni zavaros időkben játszódik a film, amikor vereség van a levegőben, viszály és harag. A háború miatt Kidd arra tér haza, hogy nem maradt semmije. A hírek felolvasása célt adott az életének. Felkelt, összegyűjtötte a történeteket, aztán ment tovább a következő városba. Aztán jön Johanna, ez az elrabolt gyermek. Sejtelme sincs, kik a családtagjai. Kidd saját becsülete pedig azt diktálja, hogy vissza kell vinnie a lányt a családjához, noha az már rég nem tudja, hogyan is néz ki egy család. A kapitány a háborúban látta, hogy behódolunk a félelemnek. Látta az életet a legkegyetlenebb formájában, és elege lett belőle. Átél valamit, ami nemcsak Johannát menti meg, hanem őt magát is. A lány igazi célt ad neki. A film igazi üzenete az, hogy ha van szeretet az életedben, akkor minden rendben lesz. Minden nagy történet erről szól. A tiszta szeretetről egy másik ember iránt.”
