Ozark – sorozatajánló

Mit tegyen egy befektetési tanácsadó, akit csal a felesége, pedig ő semmi másra nem koncentrált az elmúlt években, mint arra, hogy anyagi biztonságot teremtsen családja számára, hogy gondoskodjon gyermekei jövőjéről? Igaz, nem épp mellékes az sem, hogy mindezt egy mexikói drogbáró pénzének tisztára mosásával igyekezett kivitelezni, ám késő bánat, eb gondolat – az enyveskezű üzlettársa egy savval teli hordóban végzi, neki pedig sürgősen döntenie kell, hogyan másszon ki családostól a slamasztikából.

Az ő történetüket meséli el a Netflix kétszeres Emmy-díjas sorozata, az Ozark, amelynek a negyedik, egyben záró évada idén érkezik, s ez a széria – szemben az előző évadokkal – nem tíz, hanem tizennégy részből áll majd, két darab hétrészes etapra bontva. A sorozat alkotói, de minden bizonnyal a nézői is örülnek annak, hogy a Byrde család sztorija hosszabb terjedelemben fejeződhet be, mert a Jason Bateman és Laura Linney nevével fémjelzett Ozark pontosan azt hozza, amit várunk tőle: képernyő előtt tartja az embert.

Marty Byrde és felesége, Wendy tehát közösen döntenek úgy, hogy túlélésük, de még inkább a gyerekeik – a 15 éves lányuk (Sofia Hublitz) és kiskamasz fiuk (Skyler Gaertner) – túlélése érdekében Chichagóból a Missouri-beli Ozark-tó partjára költöznek, s az elkövetkező öt évben 500 millió dollárt mosnak majd tisztára a drogbáró főnökük elvárásainak megfelelően. Nem kis vállalás, de a redneckek vidékén olyan bonyolult sem lehet, gondolja Marty, illetve jobb híján ezzel az érvvel győzi meg munkaadóit a majdani sikerről, ami egyben életben maradásuk záloga is. Így kelnek útra ők négyen; feszültséggel és bizalmatlansággal terhelten, kényszerűségből, mégis reménnyel teli, mindent hátrahagyva, ami addigi életüket jelentette.

Néhány szempontból aztán a dolgok úgy is alakulnak, ahogyan azt Marty elképzelte, de csak néhányból, ezért az egyébként szerethető családapának újabb és újabb trükköket kell kieszelnie ahhoz, hogy a mondhatni laboratóriumi körülmények között megálmodott, látszólag pofonegyszerűnek tűnő tervét végrehajthassa. Ahhoz ugyanis a helyi erőknek – legyenek azok korrupt zsaruk, piti bűnözők vagy épp a környék drogellátását biztosító család – szintén akad egy-két szavuk.

A sorozat címválasztása szintén telitalálat. Az Ozark-tó és környéke nem csupán közkedvelt turistacélpont az Egyesült Államokban, de az egyik legnagyobb vízgyűjtő medence is a kontinensen. A terület 1931-ben, az Osage-folyó kiárasztásával jött létre, s ki tudja, miért, fájóan ritkán láthatjuk amerikai filmekben. E tekintetben tehát mindenképp hiánypótló alkotásról beszélhetünk, amelyet a profi fényképezés csak még varázslatosabbá és misztikusabbá varázsol.

Az Ozark pozitív értékeléseket kapott a kritikusoktól is, egyfelől azért, mert sikerült egy igazán fordulatos thrillerré válnia, másfelől pedig figyelemre méltó a többdimenziós karakterkidolgozása. Jason Batemannek, akire drámai szerepei ellenére valamiért mégis inkább csak vígjátékokból emlékszünk (Förtelmes főnökök 1–2., Sejtcserés támadás, Hancock, Éjszakai játék) itt rendkívül jól áll a megcsalt férj okos, higgadt, mégis önérzetes karaktere, Laura Linney-nél (Titokzatos folyó, David Gale élete, Igazából szerelem) pedig keresve sem találhattak volna méltóbbat a megbotló, de a család boldogulását mindennél előbbre valónak tartó feleség szerepére. Kettejük kapcsolata nemcsak él és működik a sorozatban – jóban-rosszban, életre-halálra –, de azt is kifejezetten élvezetes látni, hogyan növik ki magukat visszafogott kisemberből agyafúrt bűnözőkké.

Az alkotóknak azonban a többi karaktert is sikerült árnyalttá varázsolniuk, gondolok itt elsősorban Ruth Langmore-ra (Julia Garner), akié talán valamennyi közül a legösszetettebb szerep; nem véletlen, hogy 2019-ben Bateman mellett – aki a legjobb rendezés egy drámasorozatban díját zsebelte be – ő kapott még díjat a legjobb női mellékszereplő egy drámasorozatban kategóriában.

Ruth apja börtönben ül, ezért fiatal kora ellenére ő kénytelen egyben tartani az Ozark-tó melletti lakókocsikban élő családot: a pitiáner bűnöző, iszákos nagybácsikat, illetve a két unokafivért. A lány különösen Wyatt, az okos és érzékeny kamasz iránt viseltetik testvéri felelősséggel, őt szeretné főiskolára juttatni, kiszakítva így a semmirekellő életformából, megadva számára a jobb élet esélyét. Egyúttal azonban igyekszik megfelelni az erőszakos apja elvárásainak is, aki megmagyarázhatatlan erővel bír fölötte, és a börtönből instruálja. Legalábbis egy darabig. Ebben a tudathasadásos állapotban kezd el Martynak dolgozni, s lassanként a Byrde család hétköznapjainak részévé válik. Karakterének igazi tragédiája, hogy az általa választható két útból az egyik csak szimplán rossz, a másik meg drámaian az. Megjegyzem, egészen kiemelkedő színészi teljesítményre vall, amikor a kifelé kőkemény és szabad szájú Ruth arcára egy-egy közös jelenet során kiül a fájdalommal teli, már-már gyermeki vágyódás egy olyan normális – vagy annak tűnő – családi élet után, amely neki sosem adatott meg.

Az Ozark minden valószerűtlensége ellenére egy nagyon is átélhető történet, az írói, rendezői, színészi bravúroknak köszönhetően pedig a lehetetlen szituációk is megelevenednek,  életszerűvé válnak a néző számára. Komplex mesét kapunk egy aprólékosan kidolgozott környezetben, ám ebben a különös, feje tetejére állított világban nincsenek hősök, csak antihősök, akik a maguk módján persze egytől egyig megérthetők és szerethetők. Vagy majdnem azok. A Byrde család története egyszerre izgalmas, lebilincselő és szórakoztató, de legalább ennyire relativizált is – azaz tökéletesen megfelel a filmkészítőktől manapság elvárt trendnek.