Az életvitelünk tempója az utóbbi években már nem volt normális
Mindenkinek nehéz most, de kivételesen nehéz a színészeknek, zenészeknek, előadóművészeknek, akiknek nemcsak napi rutinját borította föl a koronavírus-veszély, de némelyiküknek egzisztenciális fenyegetettséggel is szembe kell nézni. Tompos Kátya, Jászai Mari-díjas színésznőt kérdeztük: hogyan éli meg a kialakult helyzetet.
– Itthon vagyok. Rendezgetem a dolgaimat, szelektálok, megszabadulok a fölösleges, évek óta őrizgetett, haszontalan tárgyaimtól, kipucolom a környezetemet, olvasok, rengeteget beszélek a barátaimmal, ismerőseimmel. Nagyon szeretek otthon lenni. Általában ott érzem magam leginkább szabadnak. Van idő és tér a gyakorlásra, elmélyülésre.
– Mennyire sokkolta a színész szakmát a leállás?
– Nem lehetett felkészülni rá. De a mi szakmánk leleményes. Amiben csak lehet, átváltottunk online formára. Most igazán ki lehet használni az internetet, végre megfordult a dolog, az internet kevésbé használ minket. Jelen helyzetben leginkább azoknak inog a biztonságuk, akik a fellépéseikből élnek. Én is közéjük tartozom.
– Milyen munkáid maradtak el, vagy tolódnak későbbre a járvány miatt?
– Az összes színházi előadásom elmarad, elvileg úgy kell számolni, mintha elmentünk volna korábban nyári szünetre. Sok koncertem lenne a nyáron, ezekkel még nem tudjuk, mi lesz, de mindegyiket meg szeretnék tartani a szervezők, csak későbbi időpontokban.
– Egyre több online kulturális ajánlót találunk, zenészek, színészek, mesemondók, rajzolók igyekeznek tartalmas programokat nyújtani az otthon maradóknak, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Te is részese vagy ilyennek?
– Persze, rengeteg megkeresést kapok most ebben az ügyben, folyamatosan csatlakozom mindenféle kezdeményezéshez.
– Képzeljük el, hogy vége a járványnak, és ismét felszabadultan sétálhatunk az utcán... Ha lenne egy varázspálcád, és megváltoztathatnál egy dolgot a világban, mi lenne az?
– A sürgetés. Érthető, hogy meg vannak számlálva a napjaink ezen a bolygón, az életünk véges, de nem lehet egyszerre mindent és most rögtön. Az életvitelünk tempója az utóbbi években már nem volt normális. A másik pedig: remélem a színházi igazgatók és rendezők mostantól felfogják, hogy miért nem kéne egy fertőző, lázas beteg színészt berendelni próbálni, vagy előadást játszatni vele bármi áron. Nemcsak megszaporodnak a betegek egy ilyen közegben, hanem olyan szövődmények keletkezhetnek a szervezetben, amelyek vagy maradandó károsodást okozhatnak vagy évek munkája lesz teljesen kigyógyulni belőlük. Az pedig még hosszabb időre munkaképtelenné tesz valakit, mintha 1-2 hétig hagytuk volna pihenni.
– Ha megengedsz még egy kis játékot. Ha nem térhetnél vissza az előadóművészethez, lenne más hivatás, amit szívesen választanál?
– Lehet, hogy ruhát terveznék, vagy megtanulnék varrni. Agyagoznék, festenék. Elég jó a kézügyességem. Ha üzleteket kéne lebonyolítanom, akkor viszont hamar végem lenne, előbb-utóbb lecsuknának...
– Az idei tavaszt jórészt az ablak mögül látjuk majd. Mit tanácsolsz, hogyan vészeljük át ezt az időszakot?
– Ilyenkor az jut eszembe, milyen jó, hogy fedél van a fejem felett. A tavaszt kertben, erkélyen vagy nyitott ablak mellett tudjuk most élvezni. Nyáron meg amúgy is egyre elviselhetetlenebb a hőség. Otthon biztosított az árnyék. Ha lehúzzuk a redőnyöket, akkor meg pláne! Viccet félretéve, azt egy kis vigasztalásnak tekintem, hogy valamennyit tisztult a levegő, így, hogy leállt rengeteg gyár. Velencébe pedig visszatértek a hattyúk és a delfinek. Úgy tűnik, ez az állapot a bolygónkra jó hatással lesz. Nagyon kíváncsi leszek rá, mit tanul az emberiség ebből az egészből, és hogyan lép majd tovább.
Addig is, amíg ezt Kátya és mi is megtudjuk, nosztalgiázzunk el tavalyi dalán, a Viszlek haza című számon, amely a Színházak Éjszakájának himnuszaként debütált.
Borítókép: Tompos Kátya
