Bikini, bikini

Mindenki ismeri a bikinit. A kétrészes női fürdőruha neve. Talán vannak olyanok is, akik tudják, hogy létezik egy csendes-óceáni Bikini nevű atoll is. Nyilván összekapcsolódik a kettő. Bizony, össze. De a történet nem olyan kedves, mint ahogyan azt gondolnánk.

Miloslav Stingl cseh néprajzkutató meséli: „Amikor visszatértem Prágába, találkoztam egy ismerősömmel, aki irigyel. Mit irigyelhet egy embertől, aki utazásaival nem szerzett sem vagyont, sem kellemes felüdülést? Megjegyezte: Te aztán kivetted a részed minden jóból! Mikronéziában is jártál. Ott, ahol a lányok csak bikinit viselnek… Mivel irigyel, elmondtam neki, az igazságnak megfelelően, hogy a lányok itt gyakran még azt a bikinit sem viselik…”

A Bikini-sziget neve 1946-ban lett ismert a világ előtt, amikor az amerikaiak egy kísérleti atomrobbantás színhelyéül választották. A lakosoknak el kellett hagyniuk a szigetet. Bikini lakosainak akkor már százötven éve nem volt nyugtuk, mindig elüldözték őket valahonnan. És itt sem maradhattak. A „bikini” a gúnynevük volt, amelyet mások adtak nekik. A Marshall-szigeteki népi nyelvben annyit jelent, hogy: büdösek. 1946-ban tehát az atollról is kitelepítették őket. Anyagilag nem jártak rosszul, Amerika támogatta őket, például felvásárolták kézművestáskáikat. De azért vissza szerettek volna térni a szigetükre. 1968-ban, 22 évvel az atomrobbantás után Bikini kilenc lakosa néhány napra meglátogathatta az elhagyott atollt. Miloslav Stingl így ír erről:

„Mit láttak ott? A tengerparti homokon fura üveggolyókat. Az atomrobbanás lángja égette ki őket a korall homokjából. Amikor a bikiniek atolljukat elhagyták, néhány ezer kókuszpálma intett nekik búcsút. És most? Az atoll összes szigetein együttvéve egyetlen fa élte túl a nukleáris pokol kitörését. A lagúna úgyszólván kihalt. Milyen az élet a szárazföldön, az atoll felszínén? Azt ma csak patkányok lakják, ezernyi, milliónyi patkány, amelyeket talán az atomrobbantás serkentett ész nélküli termékenységre. A kicsiny, csendes-óceáni Hiroshima szomorú látványt nyújtott. Az atomvillám még a földbe temetett elődjeik csontjait is szétszórta. Az élők kísérleteit nem élték túl a bikini halottak sem.”

Bikini története képezi egy amerikai rajzfilmsorozat alapját: a Spongyabob Kockanadrág hősei a tengerfenéken laknak. A sorozat a Csendes-óceán egyik lagúnájában, Bikinifenéken játszódik. A sorozat kitalálója, Stephen Hillenburg korábban tengerbiológus volt. Ezzel a sorozattal kívánt emléket állítani az atomatollnak.

De még magyarázattal tartozom, hogy miért lett bikini a kétrészes női fürdőruha neve. Tótfalusi István szótárában ezt találjuk: „Márkanév a csendes-óceáni Bikini-atollról, ahol az első kísérleti atomfúziós robbantást végrehajtották; valószínűleg úgy értve, hogy a félig fedetlen női test olyan kápráztató, mint az atomrobbanás fénye…” Brrr, mondhatjuk erre a nyelvi atomrobbantásra. Ha ez igaz, akkor mától kicsit keserűbben nézhetünk a bikinire. Ennyi maradt meg, az emlékezet ezt őrizte meg a tönkretett atoll, a bolyongó nép sorsából. Egy apró női ruhadarab neve. Ráadásul kegyetlenül ironikus formában. S azon túl semmi több.

Utóhang: „A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség 1997-ben úgy találta, hogy a szigeten a sugárzás még mindig magas. Emiatt nem tartják még újra benépesíthetőnek.”

Írásomban Miloslav Stingl cseh néprajzkutató Keresztül-kasul Mikronézián című könyvéből idéztem. (Fordította: Horváth Ferenc. Gondolat, Budapest, 1979.)