Eckü: sokkról,depresszióról, pozitív jövőről
Sápi Zsófi | 2020.04.28. | Aktuális

Eckü: sokkról,depresszióról, pozitív jövőről

A Hősök produkció vezetője: mindenki picit jobb fej, mint amúgy.

– Ti is most indultatok volna be a koncertezéssel a Hősökkel, hogy fogadta a zenekar a leállás hírét?

– Az első napok sokkoltak bennünket. Aztán elkezdték lemondani nyári dátumokat, vagy átpakolni 2021-re. Hatodik hete vagyunk itthon, bele kellett törődni, hogy a tömegrendezvények indulnak majd be utoljára, de hogy mikor, nem tudni, sötétben tapogatózunk. A bizonytalanság minden beszélgetésben előkerül. Online koncerteket nem preferálok, szerintem pont a hús-vér fizikai fesztiválélmény vész el, max dj-szettek és egy szál gitáros ügyek működnek. Így inkább kivárunk, és ha már szabad, megyünk is a színpadra játszani a bandával.

Eckü-
Fotó: Eckü

–Tudtok dolgozni, haladni valamivel?

– Volt pár kész dalunk a fiókban és akad pár befejezetlen is. Úgy tűnik, hogy most az emberek jóval kevesebb új zenét hallgatnak, hisz sokan nem járnak dolgozni és iskolába sem. Ezzel kiesik az utazással töltött idő, amikor tömegek fogyasztanak zenét akár rádión, akár interneten keresztül. Közben mindenki nosztalgiázik, a vírus kirobbanása előtti időszakra gondol, vagy a tavalyi nyárra, valami jó fesztiválélményre. Nagyszabású klipet sem lehet forgatni stábokkal, szóval ez most átmeneti időszak. Felmerül sokszor a kérdés: érdemes új zenét kiadni, ha nem megy át úgy a közönség szűrőjén, mint előtte.

– Így aztán komoly kérdés lesz: hogy telik egy napod?

– Mozgás, olvasás, szelektált hírolvasás... Igyekszem sok emberrel beszélgetni telefonon, mindenki picit jobb fej, mint amúgy. Mivel a zenészek ilyenkor már nagyon pörögnek, nehéz lelassulni, egymás tapasztalatai így nagyon fontosak lettek. Pétfürdőn, ahol élek, a kocsma hiányzik legjobban. Ezzel kiesett a közösségi élet egy fontos szerepe. Miközben az emberek nagyon összetartók. Márciusban a településen élők összefogtak, és varrtak egy csomó maszkot, amit egészen hamar kiosztottak. Innen is köszönet nekik!

– Folytatod a karanténtesit? Elég sokan kedvelték!

– Márciusban nyomtam a közösségi médiában, akkor még funnycontent-kategória volt, de aztán volt pár depis napom, rájöttem, ebben ennyi volt. Nyilván sokan írtak, meg volt pár vicces anyag, de már valami másra akarom használni a közösségi megnyilvánulásaimat. Nem rossz otthon sportolni, de nekem az edzőterem nagyon hiányzik. Motiváló ott mozogni, látni másokat, akik nagyon jók és inspirálóak.

– Mit gondolsz, mit üzen nekünk ez az időszak? Változik majd valami a világban?

– Lesz pozitív hozománya, abban biztos vagyok. Túltoltuk a fogyasztást, nem figyelt a világ pár apró dologra, most globálisan nézünk magunkba Pétfürdőtől Barcelonán át New Yorkig. A mikroközösségek szerepe felértékelődik, odafigyelőbbek leszünk és talán óvatosabbak. Nagy önismereti tréning ez mindenkinek. Talán mentálisan erősebbek leszünk. Persze nem akarok össze-vissza beszélni, csak próbálok pozitív lenni.

Fotó: Hősök
Névjegy
Fotó: Eckü

Baranyai Dániel, Eckü a 2001-ben alakult Hősök alapítója és énekese Menthával együtt. Művelődésszervezőből lett főállású mc, miután underground ismertségük megalapozta népszerűségüket, és a legnagyobb rendezvényektől a legkisebb falubulikig becsülettel bejárták az egész országot. Ma már profi zenekari felállás kíséri az eredetileg dj-s formációt, és lassan készülhetünk megünnepelni a jövőre 20 éves Hősöket.


Kapcsolódó cikkek

Szavazás

Ön járt már Pétfürdőn?