Lótolvajok – filmajánló
A történet az ezredforduló hajnalán játszódik egy kelet-norvégiai erdőben, ahová a nyugdíjas Trond a felesége elvesztése után vonult vissza.
A film Per Petterson norvég sikerszerző azonos című, méltán díjnyertes regényéből készült, s operatőre a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon szintén elnyerte a legjobb művészi teljesítményért járó Ezüst Medve-díjat. Nem véletlenül. Maga a regény 2003-ban íródott s hozta meg szerzője számára a nagy áttörést; több norvég és francia díjat is besöpört, megkapta az egyik legkomolyabb nemzetközi irodalmi elismerésnek számító IMPAC-díjat, 2006-ban az Independent jutalmazta, 2007-ben pedig az év öt legjobb szépirodalmi műve közé sorolta a The New York Times. Mindez már elegendő garancia arra, hogy egy tényleg jó filmet lehessen belőle forgatni.
Hans Petter Moland a 2014-ben debütált, Az eltűnés sorrendjében című alkotásához hasonlóan a Lótolvajok főszerepére is Stellan Skarsgård színészlegendát választotta – imádom! –, ő kelti életre a nyugdíjas Trond Sander karakterét, de a kamasz Trondot alakító Jon Ranes színészi teljesítménye sem okoz csalódást. Sőt!
A történet az ezredforduló hajnalán játszódik egy kelet-norvégiai erdőben, ahová a nyugdíjas Trond a felesége elvesztése után vonult vissza, tűnt el a világ, de még saját lánya szeme elől is. Alapvető civilizációs eszközök nélkül él, nincs telefonja, tévéje és mosógépe, maga aprítja a fát, és autóját is csak a leküzdhetetlen távolságok miatt használja; a legközelebbi vegyesbolt több kilométerre található. Rádiót ugyan hallgat, de a hírek hidegen hagyják, egyetlen társasága egy labrador.
Ám Trond nem csupán főhőse, hanem narrátora is saját történetének, az ő visszaemlékezései ragadják magukkal a nézőt, repítik vissza a múltba, egészen pontosan 1948 nyaráig, s így válik értelmezhetővé az önként vállalt vegetáció. Aztán egy váratlan találkozás után szintén magányos szomszédjában, Larsban ismer rá gyerekkori barátjának öccsére. Arra a kisfiúra, aki hajdanán, a játék hevében saját ikertestvérén ejtett halálos sebet. A puska elsült, s egy gyerek meghalt, tragikusan, véletlenül. Ettől a találkozástól kezdve a jelen és a múlt narratívája folyamatosan váltakozik-fonódik; mozdulatok, mondatok, motívumok választják el és kapcsolják össze a két idősíkot.
A Lótolvajokban minden benne van, amit egy skandináv filmtől elvár az ember: fenséges táj, magányos férfiak, egy csodált, de szigorú apa, ízlés szerinti szerelmi szál, néhány trauma, akár második világháborús is, protestáns hallgatáskultúra, háziállatok és természetesen az elmaradhatatlan, metsző irónia. Mindez nyakon öntve tengernyi hóval és megszórva jégkristályokkal.
„Végül is mi magunk döntjük el, mikor érzünk fájdalmat” – vallja az apjától tanultak szerint Trond, ennek megfelelően építkezik a film kettejük fájdalmas kapcsolatából. 1948 nyara több szempontból is felejthetetlen a férfi számára. Ekkor vált felnőtté, ekkor élte át, milyen elveszíteni egy barátot, milyen rejtett titkokkal szembesülni és csalódni a példaképként tisztelt apában, aki ezen ominózus nyár után sosem tért vissza családjához. Helyette máshol és másokkal kezdett új életet, Lars anyja oldalán, s Trond úgy érzi, Lars élte azt az életet, amelyet neki kellett volna, hiszen megkapta az apját. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy Lars is a magányba vonult vissza, hiszen az ő múltja legalább olyan súlyosan terhelt, mint Trondé.
A filmben nem kívülről szemléljük a főhős emlékeit, ott vagyunk benne, mintha csak egy mély barlang ölelésében ringatóznánk. Az alapkérdés, hogy mennyire vagyunk felelősek az életünkért, illetve milyen mértékben alakítják sorsunkat saját döntéseink vagy a külső tényezők és a véletlenek. Trond kedvenc írója Dickens, és a Copperfield Dávid kezdősorai el is hangzanak a filmben: „Vajon én magam leszek-e saját élettörténetem hőse, vagy ezt a tisztet másvalaki tölti be?” A mi hősünk a traumák által tagolt élete vége felé is hisz a szabad akaratban, igaz, inkább megtörten, mint töretlenül. Kérdés, mihez kezd a szabad akarat a véletlenül vagy végzetszerűen elsült puskákkal és az autóbalesetekkel? Hogyan lehet aktívan alakítani azt, amit elszenvedünk? Vajon mennyiben íródnak újra és mennyiben másolódnak egymásra egy család generációinak sorsfejezetei? Létezik-e kitérés anélkül, hogy megszakadjon a történet?
A Stellan Skarsgård által tökéletesen megformált Trond saját világát az erdőben találja meg, itt kezdi el keresni önmagát, abban a térben, ahol csak elveszni lehet, és ahol magát az elveszettséget lehet fedezni. A rendező pedig szerencsére nem beszéli túl azt, amit hallgatással is el tud mondani. Hans Petter Moland nem csupán egy olyan filmet készített, amely méltó a könyvhöz, de nagyszerűen kihasználta a film mint hordozómédium adta lehetőségeket, hogy ténylegesen behúzza nézőit abba a mélabús, mégis megejtő hangulatba, amelyben a film hossza ellenére is szívesen időznénk még.
A film a Telekom videotékájában tekinthető meg.
