A Balatoni Habos Mogyoró és aki mögötte áll

Vaslóczki Orsolya 2015-ben Cukormentes kategóriában nyerte el az Országtorta díját, majd 2017-ben édes-cukros tortájával bizonyult a legjobbnak. Vele beszélgettünk.

Nincs olyan magyar ember, aki ne hallott volna Magyarország tortájáról, az Országtortáról. A magyarok többsége valószínűleg kóstolta is már némelyiket, ha nem az összeset. Az augusztus 20-ára meghirdetett gasztronómiai versenyre ma már számos pályázat érkezik, és nem kis dicsőség elnyerni az ország nemzeti édességének címét. Vaslóczki Orsolya kétszer is hódított édességeivel.

– Mikor és hogyan indult el a cukrászi pályafutása?

– Tulajdonképpen cukrász szerettem volna mindig is lenni, de a sors iróniája, hogy nem cukrásznak, hanem egészségügyi szakközépiskolába vettek fel. Még édesanyámat is „bevetettem”, kértem a segítségét, de 1998 és 2002 között olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy semmilyen protekció nem segített volna. Végül elvégeztem a szakács szakképesítést, és egy séf szárnyai alatt dolgozgattam. Végül 2004-ben végeztem mint cukrász, és azóta is aktívan ezen a területen dolgozom. Szerelemszakma, azt mondhatom. Mindkét területen a Szakma Kiváló Tanulója lehettem. Szakácsként a 9., de cukrászként 2004-ben az első helyen végeztem. Ezáltal mentesültem a májusi–júniusi vizsgák alól, mivel már márciusban felszabadultam kiváló bizonyítvánnyal. Rengeteget versenyeztem, amit a gyakorlati oktatómnak, illetve a tanáraimnak köszönhetek: láttak bennem fantáziát, és folyton noszogattak a megmérettetésekre. Ez adott óriási löketet ahhoz is, hogy például én képviselhettem először Magyarországot az ifjúsági világbajnokságon mint ifjonc, pályakezdő cukrász. Szakácsművészeti olimpián is részt vettem, majd egyéb hazai és nemzetközi versenyeken is megmérettettem. Ezután következett az Országtorta, amivel 2014-ben próbálkoztam először.

– Már gyerekkorában is az volt az álma, hogy süteményeket, édességeket tervezzen, alkosson?

– Kislánykoromban nagyon sokat sütögettem a nagymamámmal: sokszor kedveskedett így nekünk, és gyakran befogott maga mellé a munkába. Ám eleinte mégsem ezzel szerettem volna hivatásszerűen foglalkozni: inkább az óvónői, ügyvédi és régészi pálya vonzott. Aztán egyszer csak, mint a mesékben, egy váratlan fordulattal bekapcsolódott az életembe a vendéglátás, az idegenforgalom.

– Olvastam, hogy sokat tanult külföldön. Sosem fordult meg a fejében, hogy valamelyik nyugati országban próbáljon szerencsét?

– Ezeket a külföldi utakat, illetve tanulásokat, ösztöndíjakat egy személyhez tudom kötni, ha szabad megemlítenem a nevét, akkor szeretném, mert nagyon hálás vagyok neki. Vojtek Éva segítségével rengeteg európai uniós és erasmusos programon vehettem részt. Eleinte mint fiatal, tanuló cukrász, majd pedig arról szóltak ezek a képzések, hogy a napi gyakorlatban hogyan vagyok képes a tudásomat fejleszteni. Így kerültem először csak egy hónapra, majd három hónapra, aztán fél évre nyugatra, Németországba például. Itt négy-, ötcsillagos szállodákban kellett helytállnom. Nyelvtanulás szempontjából is rendkívül hatékony idők voltak ezek, továbbá megismertem az ottani kultúrát, a süteményeket, a munkamorált, amit azóta is és most itthon is nagyon jól tudok kamatoztatni. Vállalkozó szelleműnek tartom magam, ezért tettem próbára külföldön is  a tudásomat, tapasztalataimat.

– Mi az, ami mégis leginkább „hazahozta”?

– Regisztráltam a külföldi munkavállalók oldalán, és egyszer csak jött a telefon, derült égből villámcsapásként, hogy Ausztriában, egy négycsillagos szállodában kapnék lehetőséget dolgozni, de csupán egy hetem van a felkészülésre. Lelkesedésemben gondolkodás nélkül igent mondtam, az anyukám ennek már kevésbé örült. Egyedül indultam szerencsét próbálni, így jutottam el Tirolba, és maradtam ott három éven keresztül. Szó mi szó, megküzdöttem ezért a három évért. Az első még a bizonyításról szólt, a következő két év viszont már elismerésekkel, rendelésekkel teli időszak volt; 25 éves voltam ekkor. Ami hazahozott, az az, hogy 18 éves koromtól csak a cukrászatnak éltem, de akkoriban egyre inkább foglalkoztatott a párkeresés gondolata. Úgy láttam jónak, ha visszatérek a hazámba.

– A jövőre tekintve: marad Magyarországon továbbra is?

– Itthon vagyok tizedik éve, egy fix helyen dolgozom. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok nyitott a külföldi tanulmányutakra, de nem hiszem, hogy a közeljövőben ez újra képbe kerülne.

– Mesélne nekem mindkét győztes tortájáról? Az első ezek szerint egy cukormentes édesség volt, utána pedig egy normál torta. Miért tartotta fontosnak, hogy cukormentes kategóriában induljon?

– Tulajdonképpen első körben nem a cukormentes kategória volt megcélozva, nem ez volt az elsődleges szempont. Maximalista vagyok, egyrészt magamnak, másrészt a szakmai zsűrinek is bizonyítani akartam. Szerettem volna, ha tudják, hogy Vaslóczki Orsi létezik, szereti azt, amit csinál, és még jól is csinálja. Ez motivált a legjobban. 2015-ben, amikor először elindultam a „sima” Országtorta kategóriában, akkor az eredményhirdetésnél kiderült, hogy csak pár pont híján csúsztam le a döntőről, nem kerültem még be a top háromba. Ez akkora lendületet és akaraterőt adott, hogy gyorsan elolvastam a cukormentes országtorta kiírását, mert még volt egy kis idő is a nevezésig. Úgy voltam vele, hogy rendben, akkor ez nem sikerült, próbáljuk meg a cukormentes kategóriát. Egyáltalán nem voltam jártas a cukormentes termékek készítésében, de elolvastam, milyen anyagokkal lehet dolgozni, és elkezdtem kísérletezni. Kiválasztottam az alapanyagok közül a diót, a csokoládét, a barackot, viszonylag egyszerűen és gyorsan összeállt a fejemben a kép, de tudtam, hogy kell valami trükk vagy bravúr, ami alapján a zsűri tovább fogja a tortámat juttatni: itt jött a különleges díszítés ötlete. Egy buborékos fóliára töltöttem rá a tejszínes diókrémemet, ezáltal különleges felületet kapott a torta teteje. 2015-ben a Barackos buboréktortával így én lettem az első olyan női cukrász kilenc év után, aki ezt a versenyt megnyerte. 2017-ben csupán azzal a céllal indultam el, hogy legalább a döntőbe jussak be. Mivel az addigi években nem nagyon találkoztam a mogyoróval mint alapanyaggal, így eldöntöttem, hogy ez a torta a mogyoróról fog szólni, mindene mogyorós lesz: így született meg a Balatoni habos mogyoró.

– Mennyire készíthetők el otthon a tortái?

– Ha a nehézségi fokozatot tekintem, akkor kellő rutinnal, tapasztalattal rendelkező háziasszonyok, akik bátrak és vállalkozó szelleműek, nyugodtan próbálkozhatnak. Nagyobb gondot inkább a speciális hozzávalók beszerezése okozhat. A magam részéről nagyon figyeltem arra, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az elkészítési mód.

– Személyesen mit jelentenek önnek ezek a díjak? Azóta hogyan változott meg az élete?

– Még most is kiráz a hideg! Ha őszinte akarok lenni, önmagam számára volt a legfontosabb a versenyzés, a visszaigazolás, hogy képes vagyok az önmegvalósításra, és igenis helyem van a szakmában. Rendkívül katartikus és megható élmény, amikor megtudod, hogy valamiben országelső lettél. A Parlamentben, a hivatalos díjátadón látni az édesanyám arcát, a barátok, kollégák gratulációit fogadni felemelő érzés volt, hálás voltam és vagyok mindenkinek, aki mellettem állt és hitt bennem. Persze utána besűrűsödött az életem, mindenki interjúzni szeretett volna, számos műsorba hívtak meg, nekem pedig izgalmas volt belelátni a média világába: a tévében szerepelni, kisminkelve, tökéletes frizurával. Húzós időszak volt, mert mindezt munka mellett csináltam, ugyanakkor elképesztően jó érzés megélni.

– Érkeztek extra felkérések, rendelések a verseny után?

– Kecskeméti vagyok, a saját szülővárosomban nagyon sokan kerestek meg mindkét torta ügyében, hogy tartsak előadást, vigyek kóstolót. Rengeteg versenyre hívtak zsűrizni, itthoni szakmai versenyekre. Majdnem összejött egy főző-sütőműsor, oda kerestek műsorvezetőt, de ehhez végül nem éreztem magam eléggé „érettnek”. Mindenféle stáb jött forgatni a munkahelyemre, különböző gasztroműsorokba készítettünk süteményeket, tortákat.

– Hogyan képzeli a rövid és hosszú távú jövőjét?

– Jelenleg egy újpesti cukrászdának vagyok a vezető cukrásza, de egy másik helyen is sokat dolgozom. Mindenképpen szeretném magamat továbbfejleszteni a szakmámban, különböző hazai kurzusokon részt venni. Szívesen foglalkozom tanulókkal is, tavaly elvégeztem ehhez egy gyakorlati oktatói képzést. Jómagam is rengeteget kaptam az oktatóimtól, tanáraimtól, így ezt az örökséget én is szeretném továbbadni az ifjúságnak. Voltam egy ideig szakoktató, óraadó tanár, nem mondom, hogy nem kerülhet erre sor a későbbiekben is.

– Hogyan látja a magyar cukrászat helyzetét?

– Mindenki fejlődik, próbál nyitni új irányba vagy próbálja a régit egy kicsit új köntösbe öltöztetni. Ez látszik a termékeken, az innovatív technikai eszközökön, a modernebb gépeken. Sokan vesznek részt tovább képzéseken, az egyéni szakmai fejlődés mindenkinek egyaránt fontos. Én legalábbis így érzem.  Az emberek mindig is szeretni fogják a jó süteményeket, a finom tortákat, így ebben a hivatásban is elengedhetetlen a folyamatos változás, a tanulás, a kapcsolattartás és a megmérettetés.