Boszorkányok márpedig léteznek
Szeged a napfény városa. A Boszorkánysziget kultikus hellyé vált a városiak számára, turisták, romantikára és izgalomra vágyó fiatalok zarándokhelye lett. Kevesen tudják, mennyi fájdalom, kínzás, könnyek, félelem kötődik hozzá.
„Az összesen mintegy ezer magyarországi boszorkányper egy része halálos ítélettel, más részük enyhébb büntetéssel zárult. Szeged egyébként élenjáró volt a hazai boszorkányüldözésben, a Magyarországon lezajlott boszorkányperek több mint a felét itt folytatták le, és gyakran ártatlanul megvádoltakat is kínhalálba küldtek. (…) 1728. július 23-án tizenkét embert, hat férfit és hat nőt égettek meg a Boszorkánysziget területén, köztük az akkor már 82 esztendős Rózsa Dánielt, a város leggazdagabb polgárát és egykori bíráját, az őt vádoló bábaasszonyt, Kökényné Nagy Annát, valamint a 16 éves Oxy Ilonát, az Oxy boszorkány klán legfiatalabb tagját. Ezen családnév az 1900-as években kihalt, ám a leszármazottak a mai napig a Dél-Dunántúlon élnek.” (Wikipédia)
A boszorkányperek történetét Hollós Annamária dolgozta föl Boszorkányok márpedig vannak? A szegedi Boszorkánysziget és története című tanulmányban. Az dolgozatból kiderül, hogy a perek többsége koholt vádak alapján zajlott. Aki egy kicsit is másképp viselkedett, túl kacér volt a faluban, azonnal vád alá helyezhető lett, miszerint az ördöggel cimborál. Sajnos ezeknek a gyanú- és perfelvételeknek semmi sem szabott határt. Elég volt egy kis féltékenység vagy épp félelem, egy kis furcsaság, és a szomszédasszony azonnal feljelentette az esetleg nálánál csinosabb, különcebb, nem beilleszkedő falubéli nőszemélyt. Vagy férfit. Hiszen nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az adatokkal igazolt boszorkányperek egy része nem csupán nőket érintett, hanem férfiakat is.
Ami egy ilyen feljelentés, gyanúba keverés után következett, az a borzalmak borzalma volt. Talán a legenyhébb próbája a bizonyításnak, amikor összekötözött végtagokkal vízbe dobták a gyanúsítottat. Két negatív végkimenetele volt az eseménynek: ha elsüllyedt (ergo megfulladt), akkor ártatlan volt; ha a felszínen maradt, akkor boszorkány, tehát újabb kínzások, majd máglyahalál várt rá.
Ha bárkivel kapcsolatban felmerült az ördöggel való kokettálás, szövetség gyanúja, a végső ítéletet hosszas kínzások és keserves vallatások előzték meg. A dokumentált boszorkányperek mind azt mutatják, hogy a vádlottak olyan súlyos fizikai bántalmazásnak voltak kitéve, hogy végül mindannyian minden „bűnüket” elismerték.
„A város olyannyira szégyellte tettét, hogy egy évszázad múltán, 1830-ban még megtagadta az akták kiadását arra hivatkozással, hogy ezzel a város hírnevét ne rontsák. A vádlottak, Rózsa Dániel, 82 éves kapitány, országgyűlési követ, városi főbíra; elégették Széll Zsuzsanna, Rózsa Dániel második neje, 50 éves. 4 évig a sereg pohárnoka; elégették Katona Ferenc, 60 éves, 20 éve szegedi lakos. 47 évig boszorkány, zászlótartó; elégették Borbola Ferenc, 56 éves. Rózsa kocsisa, hadnagy; elégették Kovács Pál, 67 éves. A koldusok felügyelője; elégették Kökényné Nagy Anna, 65 éves bába. A szegedi a 3. boszorkánypere. Azzal gyanúsították, hogy az esőt, a harmatot, a halakat és a föld zsírját török boszorkányoknak eladta; elégették Jancsóné Szanda Katalin, 50 éves bába; elégették Szántó Mihály, 60 éves, korábban hajdú; elégették Tóth Erzsébet, 70 éves, koldul, 27 évig boszorkány; elégették Dancsó János, 70 éves, koldus. 6 évig lakott Szegeden; elégették Dancsóné Hisen Borbála, 65 éves, korábbi bába. Szegeden 3 évig élt; elégették Koncz Sára, 29 éves, gyermeke születése után elégették Korcsek Zsuzsa, 60 éves Köre Ilona, bába Csikós Jánosné, 50 éves. A vizsgálat alatt meghalt Barak Margit, szegedi születésű, 55 éves Bogadussáné, 66 éves, előbb lefejezték, utána vetették máglyára. Malmos Katalin, 40 éves, előbb lefejezték, utána vetették máglyára.” - írja Hollós Annamária a szegedi perekről.
A boszorkányok évszázadok óta jelen vannak az életünkben. Jelen vannak babonáinkban, népmeséinkben, történelmünkben, kultúránkban, művészetünkben. Sőt ha Iaszón és Médeia történetére gondolunk, akkor egészen az ókorig nyúlik vissza a rendkívüli erővel rendelkező nők története. Olykor félünk tőlük, olykor a segítségüket kérjük; néha seprűre szállnak, néha kisbabát segítenek a világra. Számtalan borzalmas, kevesebb szép történet kötődik ezekhez a természetfeletti, jó vagy rossz erővel bíró lényekhez. Ha csupán az elmúlt harminc év filmes-irodalmi történetére tekintünk vissza, elképzelhetetlen, hogy ne tudna valaki legalább egy boszorkányos könyvet, filmet vagy sorozatot megemlíteni. Csak néhányat emelnék ki a leghíresebbek közül. Aki ilyesféle témában mozizna, megnézheti A salemi boszorkányokat, Arthur Miller regényének adaptációját; hasonló témát jár körül a klasszikusok közül A skarlát betű című film; emlékezetes és sok port kavart a Blair Witch Project, amelyről úgy tartják, komoly hatással lehet a kamaszodókra. Aztán ott van a népszerű sorozat, a Bűbájos boszorkák, ahol a gonosz helyett a jó boszik hatalma és ereje dominál.
A néphagyományban boszorkányok és tündérek irányítják a földi halandók, királyfiak és királyleányok sorsát. Lázár Ervin ügyesen feloldotta ezt Tünkány és Boszordér szereplőivel. Az Ózban is minden egyensúlyt megtartva megjelenik az Északi Jó Boszorkány, a Keleti Gonosz Boszorkány, a Déli Jó Boszorkány és a Nyugati Gonosz Boszorkány is. A jó és a gonosz egyszerre jelen lehet, varázserőben, misztikumban.
Manapság kultúránk boszorkái nem olyan félelmetesek, mint egykor gondolták. Mi több, meséink sokasága sugallja: mindegyikünkben van egy csöpp vajákosság. Ha nagyon akarjuk, talán meg is láthatjuk tükrünkben (mint Hófehérke boszorkány mostohája) a szívünk mélyén rejtőző Tünkányok és Boszordérek szépséges vagy ijesztő lehetőségeit...
