A csodatévő Zoli bohóc

Mert ez a kis ember valójában nagyon nagy ember volt.

Mágikus vonzerő

Hirsch Zoltán 1885-ben, angolkórral született, ezért négy testvére közül egyedül ő maradt apró. A mindössze 110 cm magas Zoltán a termete miatt állandó gúnyolódásoknak kitéve nőtt fel. Bádogosnak tanult, de miután a családja Pécsre költözött, élete teljesen megváltozott. A Schmitt cirkusz előadására betévedt gyereket elvarázsolta a csinnadrattás cirkuszi világ.

Mindig a cirkuszi sátrak körül lógott, később ott szerzett munkát magának. Vizet hordott az állatoknak, ketreceket takarított. Önéletrajzi könyvében így emlékezik vissza ezekre az időkre: „Egész nap ott őgyelegtem a sátrak körül, valóságos kis bennfentes lettem az artisták világában. Szinte mágikus erővel vonzott magához ez a különös, festett világ.”

Később, amikor a cirkusz elhagyta Pécs városát, Zoltánnak új szerelme lett. A színház ugyanolyan váratlanul és mélyen érte el a szívét. A rokonoktól kunyerált aprópénzekből vásárolt magának színházjegyeket, de mindig csak a diákhelyekre telt neki. Mivel kis növésű volt,  az előadásokból ezekről a helyekről szinte semmit sem látott. De minekutána a színházban is állandóan jelen volt, a pécsi színház igazgatója, látva fanatikus rajongását, szabadjegyet ajándékozott neki. A jegyek az összes előadásra és álló helyekre szóltak, Zoltán legnagyobb örömére.

Világjáró artista

A színház világában már bennfentesnek számító kis ember tervezni kezdte a saját jövőjét, aztán ahogy összegyűjtött egy kisebb összeget, nagy tervekkel a fejében elhagyta Pécset. Bécs volt az úti cél.

A bécsi artisták, színészek kedvenc szórakozóhelyeire járt, ismerkedett ennek a különös világnak a prominens szereplőivel. Az itt kapott jó ötleteket aztán meg is valósította.

– Zolikám, lépj föl jelmezekben, úgy próbálj szerencsét – tanácsolták neki egy füstös artistakocsmában, valahol a bécsi éjszakában.

Remek ötletnek tartotta, jelmezekben fotóztatta magát, majd ezeket a fotókat több külföldi cirkuszhoz is elküldte. És a dolog bevált. Amszterdamból kapott egy olyan ajánlatot, amely azonnali döntésre sarkalta. 150 frankkal, valamint az útiköltségek felének fedezésével leszerződött. Áhítattal ír a könyvében a Max Schumann cirkusz csodálatos épületéről: „Már az épület előtt megilletődve álltam meg. Itt lépek majd fel először.”

A cirkuszban pedig megszerették ezt a hatalmas szívű, apró emberkét, méghozzá annyira, hogy még egy németországi turnéra is beszervezték. A turné alatt Hirsch Zoltán karaktere és tehetsége felkeltette a Senez artistacsoport érdeklődését is. Az artistacsoporttal Fips néven turnézta végig Európa nagyvárosait. Szentpétervár, Moszkva, Rotterdam, Hága, Brüsszel, Róma, Nápoly, Velence, Firenze, Lyon, Marseille után Buenos Aires, Rio, Santos volt az úti célja a turnéjuknak.

Következett Afrika.  „Őszintén bevallom, meglehetősen izgatott voltam, mielőtt Afrikába indultunk. Végre is, Afrika igen nagy, én meg igen kicsi vagyok. Azt hiszem, szívdobogásom is volt, amikor életemben először tengeri hajóra szálltam” – írja önéletrajzában.

Aztán egy zsonglőrrel bejárta Angliát, de a világháború átírta az életét.

Először Budapesten

Zoltánnak erős honvágya támadt, és ezért úgy döntött, hogy hazatér. Egy hét utazás várt erre a kis emberre azokban a háborús időben. Erre így emlékezik vissza a könyvében: „Sokan nagyon csodálkoztak azon, hogyan tudtam a háborús körülmények között hazajönni, és persze sokszor el kellett mondanom kalandos, élményekkel teli utolsó heteim történetét. Annyira ki voltam merülve, hogy az első héten ki sem mozdultam a lakásból, majdnem mindig feküdtem.”

Nemsokára a Beketow Cirkuszhoz szerződött, ahol Zoli bohócként kezdett dolgozni, és onnantól kezdve 15 éven keresztül ezen a néven futott.

Harmincévesen, 1915 virágvasárnapján lépett fel először a saját hazájában.

„Megismert engem is ez a kedves, bájos, gyönyörű város, és megismertek a gyerekek, nemcsak a cirkuszban, hanem mindenütt, bárhová is léptem Budapest kövezetén” – írta. Később a filmesek figyelmét is felkeltette. Több némafilmben szerepelt, majd egy rövid stockholmi cirkuszi szereplés után a cirkuszi világ csúcsát jelentő Londoni Olympia cirkusz szerződtette őt. Könyvében ugyanúgy, mint a bécsi kezdetekről, erről is megemlékezett: „Az épület maga óriási: a legnagyobb cirkusz, amelyet valaha láttam. Nyolcezer néző befogadására alkalmas, és naponta két előadásra telik meg zsúfolásig. Nemzetközibb artistatársaságot még sehol nem láttam együtt.”

London után újból egy európai turné körút következett, amely után végre visszatért Budapestre. Zoli bohóc nemzetközi karrierje kiteljesedett és tökéletesen révbe ért.

Életmentő előadás

Ekkor a Busch cirkuszban szerepelt, de később a Fényes cirkusz ünnepelt csillaga lett. Zoli bohóc imádta a gyerekeket, és a gyerekek is imádták őt. Már hiába hívták nagy pénzekért külföldre neves cirkuszok. Annyira hazaragadt a szíve, ami a gyerekek nevetésétől csak itthon, a Városligetben tudott úgy mosolyogni, hogy a lelke is mosolyogjon.

Egyik este az előadás után egy szomorú szemű, nyúzott arcú ember lépett oda hozzá.

– Jó estét, művész úr, kérem – köszöntötte az úr.

– Jó estét kívánok önnek is!

– Művész úr, kérem, én azért bátorkodtam így, ismeretlenül... Szóval... Kérem, én nem is tudom, hol kezdjem... – motyogta bizonytalanul, és Zoli bohóc érezte, hogy valami fontos dologról lesz szó.

– Mondja, kérem, nyugodtan, amit csak szeretne – bátorította az idegent.

– Művész úr, kérem, ön a kedvence a kisfiamnak. Nagyon szereti önt, és minden vágya az volt, hogy láthassa Zoli bohócot a cirkuszban.

– Hogy hívják a kisfiút?

– Gabika. Gabikának hívjuk őt… Tudja, kérem, mi szegény munkásemberek vagyunk, de a születése napján elhoztuk őt a cirkuszba. Látnia kellett volna, hogy mennyire önfeledten nevetett, és hogy milyen boldog volt, amikor ön a porondra lépett. Művész úr, kérem... Most a kisfiam nagyon beteg lett… Az édesanyja egész nap sír. Én is érzem, hogy nagy baj közeleg, ha nem történik valami csoda – mondta, aztán lehajtotta fejét, és zokogni kezdett.

Zoli bohóc szíve akkorát reccsent, hogy a városligeti tó körül békésen pihenő kacsák riadtan szétrebbentek.

– Ne sírjon, kérem! Szívesen meglátogatom a gyermeket. Játszom vele, és tartok neki egy privát előadást is.

A szegényes kis otthonukba érve aztán Zoli bohóc egészen reggelig szórakoztatta a beteg kisgyereket, trükkökkel, poénokkal, vicces előadásokkal derítette őt jó kedvre. Miután a kisgyermek elaludt, Zoli bohóc szomorúan baktatott hazafelé élete legnehezebb fellépéséről. Fejében az a szomorú gondolat zakatolt, hogy ennek a beteg kisgyereknek talán tényleg ezek voltak az utolsó vidám és boldog pillanatai.

Késő délután munkába menet, a cirkusz előtt megpillantotta a beteg kisgyerek édesapját. Az úr reménytől csillogó szeme nevetett rá.

– Művész úr, kérem... A kisfiam jobban lett. Ön annyira boldoggá tette Gabikát tegnap éjjel, hogy a lelke új erőre kapott. Az orvos azt mondta, hogy most már megmarad. Mert élni akar. Mert újból látni akarja önt a cirkuszban, ezért akar meggyógyulni – mesélte boldogan az édesapa, Zoli bohóc pedig a világ legszebb háláját küldte az égiek felé.

Törpe csillaggal

A New York kávéház kedvelt törzsvendégei között számon tartott Zoli bohóc a legmagasabb úri körökben is gyakran megfordult. Azzal tisztában volt, hogy a termete miatt hívják el ezekre a rendezvényekre, de ezt egy cseppet sem bánta. Sokat kártyázott, imádta a szép, magas nőket, és nagy társasági életet élt ez a kis ember. Volt alkalom, hogy napokig mulatozott, mielőtt hazatért volna. Népszerű volt a pesti éjszakában, mivel csibészségből és emberségből mindig jelesre vizsgázott.

Aztán minden megváltozott. Félelemmel teli, reménytelenséggel átitatott, halálszagú szelek kezdtek el fújni a világban. Ez a szél képes volt elfújni minden szépet és jót, minden olyan fontos dolgot, amelyek az emberi lelkek fényes csillogásáért voltak felelősek.

Zoli bohóc a zsidótörvény miatt már nem léphetett fel, ezért nekiállt az önéletrajzi könyvének megírásához A kis ember nagy élete címmel. Sokan látták őt házról házra, lépcsőházakban, körfolyosókon baktatni, ajtók előtt állva lakásokba becsengetni, amikor a könyvével szó szerint házalt. Minden eladott könyvét dedikálta, és még jó kívánságokat is írt mellé az olvasójának.

Az ezekben az időkben hozott abnormális, embertelen rendelkezések és törvények között a hatalom megtalálta azokat a tételeket, amelyek okot adtak Zoli bohóc letartóztatására. Az egyik ilyen törvényszegése a tiltott könyvárusítás volt. A másik viszont megdöbbentően torz és amorf lelkű világra vall: a kis termetű és éppen ezért kisméretű ruhákat is hordó Zoli bohóc mellkasán viselt sárga csillag méretét túl kicsinek találták. Amikor Zoli bohócot előállították, csak ennyit mondott: „Azt hittem, kérem, törpének kisebb csillag is elég!”

Humora, tréfás stílusa most nem segítette ki a borzalmas helyzetből. Auschwitz-Birkenauba szállították, ahol az SS-tisztek és a náci katonák erőszakos és kegyetlen tréfáinak lett a szomorú céltáblája. Egy beszámoló szerint jelmezben kellett szalutálnia, ha meglátta őket. Végül megunták a durva tréfákat, s kieszeltek egy utolsó gaztettet: a gázkamrába terelt gyermekek közé lökték. Zoli bohóc úgy tett, ahogy egy bohócnak tennie kell: életük utolsó másodpercéig próbálta szórakoztatni a rémült kisgyerekeket. Egész élete erről szólt, a halála sem szólhatott másról.

Emlékét minden igaz léleknek őriznie kell. Mert ez a kis ember valójában nagyon nagy ember volt.