Agyadba chip!
Ma még csak kísérlet, holnap kiolvassák a fejünkből a gondolatainkat.
Paralízis
Az egészségügy egyik izgalmasan fejlődő területe a mozgássérültek rehabilitálása. A Star Wars-ban láthattuk: amikor levágják Luke Skywalker kezét, nemsokára kap egy másikat, ami megszólalásig hasonlít az eredetihez. Ettől ugyan mi még rettentő messze vagyunk, de az elv, hogy mozgássérült embereknek visszaadjuk a mozgás szabadságát, már jó ideje tudósok, mérnökök százait motiválja. Képzeljünk el egy olyan jövőt, ahol az élet nem szűnik meg úgy, ahogyan korábban ismertük, ha nyaktól lefele lebénulunk, és nem válik értelmetlenné, ha bezártságszindrómával kell szembenéznünk (így nevezik azt az állapotot, amikor a beteg teljesen béna, de közben ugyanúgy lát, hall és gondolkodik, mint egészségesen). Egy jövőt, amelyben lennének olyan eszközeink, amelyek a gondolat erejével mozgatnák azokat a végtagokat, amelyeket az idegek és az izmok nem képesek irányítani. Egy jövőt, ahol a csak pislogni képes ember is folyékony beszéddel tud kommunikálni a külvilággal. Elsősorban ez a magasztos cél mozgatja Dr. Jack Gallantot is, a Berkley Egyetem agykutatóját, aki csapatával 2011-ben jelentős áttörést ért el a kutatási területén.
Gondolatolvasó gépek
Ahhoz, hogy ilyen szinten kommunikálni tudjunk a gépekkel, az eszközöknek meg kell érteniük a gondolatainkat. Egy mesterséges intelligenciának képesnek kell lennie értelmezni az agy hullámait, hogy azokat aztán parancsokká alakítsa. Amikor a program megteszi ezt, akkor tulajdonképpen olvas a gondolatainkban, ahogy arra Dr. Jack Gallanték kísérlete is rámutat.
Dr. Jack Gallant és csapata évek óta dolgozik azon, hogy pusztán az agyi neuronok működéséből – abból, hogy éppen melyek aktívak – kiolvasható legyen, a tesztalany éppen mit lát maga előtt. A 2000-es évek végére a technika eljutott odáig, hogy egy program, pusztán a neuronok működését figyelve, pontosan meg tudta mondani, hogy az alany éppen repülőt, almát vagy kutyát lát-e a kivetítőn. De ez nem volt elég a Berkley kutatóinak. Szerették volna, ha egy számítógépen pontosan rekreálni tudják azt, amit éppen az alanynak mutatnak. A kísérlet során első lépésként egy mesterséges intelligenciát ’szabadítottak’ a kísérleti személy gondolataira, akinek agyműködését egy MRI-gép vizsgálta, miközben különböző vizuális ingerek érték. Miután a program megtanulta, hogy bizonyos képekre az agy miképp reagál, indulhatott a kísérlet: a tesztalanynak filmrészleteket mutattak, miközben ő egy MRI-gépben feküdt, a programnak pedig csak az illető agyműködésére alapozva újra kellett alkotnia a filmrészleteket.
Az eredmény hátborzongatóan lenyűgöző lett. Amikor a gép felismerte, amit az alany látott (mert nem mindig sikerült), megdöbbentő pontossággal tudta visszaadni azt egy álomszerűen elmosódott jelenetsor formájában. A program által alkotott képek leginkább a századfordulós expresszionista képeire hasonlítanak. Engem megdöbbentett a tény, hogy bár mindezt csak 2011-ben sikerült elérni, azóta már drónokat is tudunk reptetni a gondolatainkkal.
A siker hatására Dr. Gallant is elgondolkodott azon, hogy pontosan mi is történt. Tulajdonképp egy mesterséges intelligencia olvasott egy ember gondolataiban, hogy aztán számára fontos információkat szűrjön ki azokból. A pontosítás kedvéért fontos megjegyezni, hogy Gallanték a kísérletben az AI-t csak az agy látásért felelős központjára engedték rá, így csak vizuális ingereket tudott kiolvasni. Azonban innen már csak egy kőhajításnyira van az, hogy a program ennél behatóbban is fel tudja térképezni a gondolatainkat.
Ez a technológia egyelőre elsősorban az egészségügyi robotikában van jelen. Azonban ahogy a legtöbb nagy találmány – például az eleinte szobaméretű számítógépek –, bizonyára ez is szépen, lassan le fog csorogni a mindennapi felhasználás világába, hogy megkönnyítse hétköznapi életünket.
Vezetékek nélkül
A világ jelenleg a vezetéknélküliség felé tart. Dolgokat, amiket eleinte vezetékkel kapcsoltunk össze, ma már elsősorban bluetooth-szal és NFC-vel tesszük: ilyenek a vezeték nélküli fülhallgatók, vezeték nélküli töltők – de ha messzebb akarunk menni: ez a lényege minden ’okoseszköznek’, amit a telefonunkról tudunk irányítani (okosóra, -kávéfőző, -izzó, okosbármi, ami elektromossággal működik). Na de vajon milyen lenne egy olyan jövő, ahol már a telefonunkra se lenne szükség ezen dolgok elvégzéséhez? Milyen lenne, ha valóra válna az, aminek a gondolatával gyerekként, gondolom, sokan eljátszottunk, az, amit eddig csak sci-fi filmekben és regényekben láthattunk-olvashattunk: milyen lenne, ha a gondolatainkkal tudnánk kommunikálni ezekkel az eszközökkel, és az elménkkel tudnánk irányítani őket? Milyen kényelmes is lenne, ha még csak a telefonunkra sem kellene rápillantanunk ahhoz, hogy átállítsuk a termosztátot, vagy ha reggel az ágyból egy moccanás nélkül be tudnánk kapcsolni a kávéfőzőt.
Ezek mind szépen és jól hangzanak, azonban nem kell nagyon messzire kószálni, hogy ingoványos terepek érjünk: mi lenne, ha az internetre is csatlakozni tudnánk agyunkkal? Akkor lényegében a Google látna a gondolatainkban olvasna (nem mintha ma ettől olyan távol állna)? Dr. Jack Gallant a hipotetikus eszközt, ami ezt lehetővé tenné, humorosan csak ’Google cap’-nek (Google sapkának) nevezi. Ezek persze egyelőre még csak álmok (és rémálmok), mert az elmét a gépekkel összekapcsoló technika még közel sem ilyen kifinomult. De ijesztő belegondolni, hogy az ember mikre lehet képes, ha egy ilyen ’okosimplantátumot’ ültetnek az agyába.
A másik irány
Az elme–gép összefonódást nemcsak egy oldalról lehet megközelíteni. Mi lenne, ha nemcsak mi hatnánk a gépekre a gondolatainkkal, hanem a beültetett implantátum hatna a mi elménkre? Amennyiben a beültetett szerkentyű fel tudja térképezni az agyi ingereinket, a programozása képes lehet arra, hogy válaszreakciókat indukáljon egy-egy bizonyos ingerre, s ezáltal tulajdonképpen átírná a gondolatainkat. Annak elképzelését, hogy ennek milyen vonzatai, következményei lehetnek, egyelőre az olvasó fantáziájára bízom. De ezen a vonalon továbbhaladva a gondolatmenet nálam – és a The New York Times cikkében is – már az evolúció következő lépcsőfokába torkollik.
Forrás: The New York Times
