Bródy Sándor borjúpörkölt receptje

Bródy Sándor borjúpörkölt receptje

Dénes Adél ezen a héten a nagy író kedvenc ételét készítette el. Főzzetek vele, íme a recept!

„Az eszményi pörkölt készítési módja: Mondjuk, hogy borjúpörkölt a feladat. Ahhoz veszünk legelsőbben is marhahúst. lehetőleg felsált, ötöd-hatodrész annyit, mint amennyi a borjú, amelynek – már itt megmondom – csontosnak kell lennie. No már most a marhahúst igen apróra megvagdaljuk, úgyszólván megfasirozzuk. Erre pedig a pörkölt levének erejéhez és ízéhez van szükségünk. A borjúhúst is megvagdaljuk, de nem nagy darabokra, ahogy a pesti hotel-korcsmákban szokták. […] A lábasban vagy bográcsban, lehetőleg sonkazsíron, vöröshagymát szép sárgára megpörkölünk, ha rendben van, rózsapaprikát bele, majd egy-két pillanat múlva a kétféle húst egyszerre. Keverjük, keverjük, oda ne kapjon, amíg egy kicsinyt békén is hagyhatjuk, a hús lét ereszt, védi magát. De hadd főjjön el a lé, és hadd barnuljon és pörkölődjék meg a húsocska, ámde meg ne feketedjék. Az elhatározó pillanatban vizet hozzá, paradicsomot és esetleg zöldpaprikát. Egy jó félóra és rávethetjük a krumplit, az éles czikkekre vágottat. Avagy talán fölvert, rest asszony galuskáját kívánjuk hozzá? Jaj, a sót elfelejtettem, persze hogy só kell hozzá, érzés szerint.” Bródy Sándor: A főzés művészete (In: Tolnai Világlapja, 1911. április 16.)

Hozzávalók:

Csontos borjúhús, marhahús, zsír, vöröshagyma, pirospaprika, só, paradicsom, zöldpaprika.


Cikksorozatunkban a PIM „Nyelv babérral” című kiadványának receptjeit és hozzá tartozó írásokat dolgozzuk fel.

Nyelv babérral: „Legalább egyetek egy jót!” - mondta Mosonyi Alíz meséjében a jósnő a magyaroknak, miután megmutatta nekik múltjukat és jövendőjüket. És a magyarok esznek: jókat is, meg rosszakat is, néha meg, ha nem akad semmi, akkor éheznek – az íróik pedig mindezt megírják. Az evésről, ételekről szóló szépirodalmi szövegek mennyisége bizonyítja, hogy a téma nem csak kiapadhatatlan ihletforrás, de irodalmilag is jól használható, sokféle jelentést sűrítő költői lehetőség. A PIM új kiadványa, a magyar irodalom gasztronómiai sokszínűségét bemutató Nyelv babérral című antológia idézetek százával bizonyítja mindezt. Ínyenceknek ajánljuk!

Nyelv babérral

A kötet szerkesztői: Szilágyi Judit, Nagy Ágnes
Az utószót Cserna-Szabó András írta
A könyvet Bieder Anikó és Gelsei Balázs tervezte

Kiadó: Petőfi Irodalmi Múzeum
1053 Budapest, károlyi u. 16.
www.pim.hu
Felelős kiadó: Demeter Szilárd főigazgató
Nyomdai munkák: EPC Nyomda, Budaörs
Felelős vezető: Mészáros lászló
© Petőfi Irodalmi Múzeum
© Cserna-Szabó András
© A szépirodalmi szövegek jogtulajdonosai
© A tárgyak és fotók tulajdonosai
ISBN 978-615-5517-52-5

Fotó: Dénes Adél
Névjegy
Fotó: ismeretlen szerző

Bródy Sándor 1863. július 23-án született Egerben. Magyar író, drámaíró és publicista. Apja egri, zsidó származású gabonakereskedő volt, egy ideig ő kezelte az egri érsek gabona értékesítését. Fiatal gyermek volt, amikor apja tönkrement és hamarosan meghalt. Néptanítónak készült, de tanulmányait sosem fejezte be. Műveltsége hiányosságait rendkívüli tehetségével sikerült pótolnia. 18 éves korában írnokoskodni kezdett testvérbátyjánál, aki ügyvéd volt. Első cikkeit is itt, a helyi lapban sikerült megjelentetnie. 1884-es Budapestre költözése után sikerült megjelentetnie Nyomor című novelláskötetét és Faust orvos című regényét, amelyek feltűnést keltettek. 1888–89-ben újságíróként dolgozott a Magyar Hírlapnál. Kolozsvárra utazott és az Erdélyi Képes Újságot szerkesztette, később a Kolozsvári Életet (1889), majd pedig a Magyarországot. 1891-ig Fehér Könyv címen irodalmi és publicisztikai havi folyóiratot adott ki, amit teljesen egymaga írt. Herczeg Ferenc Új idők című hetilapjában rendszeresen. Ő volt a korabeli társaságok lelke, egyben az irodalmi divatot is ő diktálta. Az 1903–1905 közötti időszakban szerkesztette a Jövendő című hetilapot. 1905 nyarán a Semmeringen öngyilkosságot kísérelt meg. Miután felgyógyult, ismét újságíróskodott (Pesti Hírlap, A Nap, Az Ujság, később Az Est). Bár rokonszenvet érzett a Magyarországi Tanácsköztársaság iránt, abban szerepet nem vállalt. Ennek ellenére az ellenforradalom alatt bécsi emigrációba kényszerült. 1923-ban tért vissza Magyarországra. Még megírta utolsó nagy művét, egy novellaciklust Rembrandtról, az elmagányosodott, megöregedett művészről. Ezt követően kórházba került és elhunyt 1924-ben.


Kapcsolódó cikkek