Emberi jogokat a varjaknak?
Újabb élőlény csatlakozik az állatvilág egy elit klubjához, a Descartes-klubhoz, amely az öntudattal rendelkező élőlények szűk körét fedi le.
A klub alapítói, az emberek után először az emberszabásúak nyertek felvételt, és most hozzájuk csatlakoznak a varjak is, amelyek egy új tanulmány megállapítása szerint szintén primitív öntudattal rendelkeznek. A felfedezés lehetőséget ad bizonyos etikai kérdések újratárgyalására, mint az öntudat mibenléte vagy az állatok emberi jogai. Gondolkozok, tehát vagyok – károgok, tehát vagyok?
Állati öntudat
Amikor először jött szembe velem a Science magazin cikke, mely szerint a varjak is alapvető öntudattal rendelkeznek, nem egészen tudtam hová tenni a dolgot. Eleve, mit is jelent, ha egy állatnak öntudata van? Egyáltalán mi is az az öntudat? Sajnos utóbbi megtárgyalásához nincs meg a kellő filozófiai jártasságom, és annak ellenére, hogy az előbbihez sincs, arról mégis írnék pár gondolatot egy rövid utánajárás nyomán.
Az állati öntudatnak több szintje is van, és meglehetősen sok állat rendelkezik valamelyik formájával. Az emlősök nagy részének mind van valamiféle öntudata, amivel észleli saját maga jelenlétét a környezetében, bár a legtöbb nem ismeri föl magát a tükörben – a kutyák például szaglás alapján képesek erre. A puhatestűek törzsét a magasan intelligens polipok képviselik, a madarakat pedig a papagájok (elsősorban a szürke papagáj). A papagájok mellé társulnak most be a varjak mint a madarak képviselői, amelyek viszont a tudatosság egy magasabb fokával, primitív öntudattal rendelkeznek. Ez azért elképesztő, mert minket, embereket nem számolva egyedül az emberszabásúak tartanak ezen a szinten, miközben az emlősök és a madarak agya szerkezetileg nagyon eltér egymástól. Ez a primitív öntudat a főemlősöknél abban nyilvánul meg, hogy képesek az eszközhasználatra – akár vadászat, akár társas interakciók céljából. Kifinomult kooperációt igénylő vadászati stratégiát alkalmaznak, öncélúan manipulatívak és így hazudni is tudnak, képesek „emberi” érzelmeket kifejezni és megérteni, valamint régmúlt eseményekre emlékezni, és még sorolhatnánk. Bizonyos emberszabásúak így már nagyon közel állnak az emberhez vagy ahhoz, ami az ember évezredekkel ezelőtt volt, és most ebbe az édes kettesbe üti bele a csőrét a varjú, helyet követelve a nagyfiúk között, a Descartes-klubban.
Állati jogok, emberi jogok
A Descartes-klubnál is van azonban feljebb: az emberi civilizáció, amely az állatvilág, a tápláléklánc és az evolúció csúcsáról néz le gőgösen primitív társaira. Ennél feljebb egyelőre nincs (illetve voltak, akik szerint van ez az übermensch-árja dolog, de azt most inkább hagyjuk), és innen már csak a technológia szolgálhat ugródeszkaként a következő evolúciós lépcsőfok megugrásához. Az ember felért a csúcsra, és teljesen elszigetelte magát az állatvilágtól, olyannyira, hogy sokan bajba kerülnek, ha el kell dönteni, hogy az ember vajon állat-e. A kérdés érdekes, mert míg biológiailag igen, addig jogilag határozottan nem, hiszen a Föld minden értelmesebb jogrendszere külön kezeli az állatokat az embertől. Vannak azonban szélsőséges állatvédő aktivisták, akik éppen az állatok öntudatára alapozva kicsit eltolnák ezt a jogi határvonalat, és már egyes emberszabásúakat is bevennének az emberi jogokat élvező fajok közé. Elsősorban a csimpánzokra mutogatnak, azzal érvelve, hogy ők állnak a legközelebb az emberhez az intelligencia és az öntudat szintjében (a 99%-os DNS-egyezésről nem is beszélve) – és valószínűleg már csak a nyelvhasználat választja el az embert ezektől az élőlényektől (a szimbolikus nyelvhasználat hatalmas ugrást jelent a kooperáció terén, ami nélkül nem épült volna fel civilizációnk).
Az ember viszont nem az öntudata miatt ruházta föl magát emberi jogokkal. Ezen jogok társas együttélésünk alapjául szolgálnak, társadalmunk sarokkövei, ha úgy tetszik, és minden embertől elvárjuk, hogy ehhez tartsa magát. Egy állat – hasonlítson akármennyire is egy emberre – nem lehet része a társadalmi struktúrának, így az azt megalapozó morális és erkölcsi síkon sem lehet rá egyenlőként tekinteni, mert nem képes a felelősség- és kötelezettségvállalásra, mivel a társas viszonyok egyetlen közös osztója hiányzik: az elvárható, belátó viselkedés.
Butaság is lenne kitenni az egyenlőségjelet állat és ember között, hiszen ez szembemegy az állatvédelem alapgondolatával. A környezet és az állatvédelem egyik alapgondolata, hogy kizárólag az embernek van lehetősége más fajok, illetve az élővilág védelmezésére, ugyanis ezt egyrészt képességeink lehetővé teszik, másrészt a kulturális eredményeink hatására ma már a döntés lehetősége is megadatik nekünk. Dönthetünk arról, hogy mit fogyasztunk, mit viselünk, mit jelölünk ki életterünknek (nem úgy, mint évezredekkel, sőt akár évszázadokkal ezelőtt). Az élővilág problémájára a modern, civilizált ember képes megoldást nyújtani.
