Fadíszítés: szeretettel, teljesen, örömmel

Milyen fát válasszunk? Milyen díszeket? Melyik fához mi illik? És milyen hagyományai vannak az egyes díszítési stílusoknak?

A karácsonyfa az ünnepünk legszebb éke; nincs is annál nagyobb boldogság, amikor a gyerekek megpillantják a kivilágított fenyőt, alatta a sok-sok ajándékkal. 

Amikor fát választunk, azt is tudnunk kell, hogyan és mivel szeretnénk ékesíteni, hiszen rövid- vagy hosszú tűs fenyőkhöz más díszek, más akasztók szükségeltetnek.

Színekben és anyagokban is ezer meg ezer változatból választhatunk a díszekből. Az 1980-as, 90-es években az a divat járta, hogy minél színesebb, minél zsúfoltabb legyen, villogjon, ha lehet, zenéljen is a karácsonyfa. Pár évvel később azonban elindult egy letisztultabb, kifinomultabb irány: egyrészt előszeretettel kerültek a fákra egy-két színű vagy egy színnek különböző árnyalataiban tündöklő díszek: például csak piros-bordó, csak kék-ezüst vagy kizárólag arany színek. Persze ekkor sem mindegy, hogy milyen fát választunk, hiszen ezüstfenyőhöz nem illik ezüst dísz, sokkal inkább egy erőteljesebb árnyalat, például a piros. Másrészt újra előkerültek a régi idők hagyományos, nagymamáink készítette függői: horgolt angyalkák, harangok, mézeskalács szívecskék, pattogatottkukorica-láncok, csillagszórók, dióhéjak, szárított narancskarikák vagy fahéjrudacskák.

A karácsonyfa-díszítés az 1800-as évek óta vált hagyománnyá. Kezdetben csupán gyertyák ékeskedtek az ágakon, felhívva a figyelmet a fényre, amit karácsony ünnepének szentsége hoz az életünkbe. Nem véletlen a december 21-i tűzgyújtás sem, hiszen a téli napéjfordulón a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka.

Magyarországon a századforduló után már megjelentek a gyümölcsös, süteményes, bogyós, vagyis a természetes díszítések is.

Végül a XX. század hozta el a műanyag és az üvegdíszek korszakát, majd ez fokozatosan és lassan ment át a kézműves, az igényesebb, illetve az otthon, üvegfestékkel, családi körben készített egyedi gömbök felé. 

Manapság, akik tehetik, szintén otthon, családi körben, kézzel készítik el a fenyődíszeket, például mézeskalácsból, a saját mártású gyertyából, esetleg dióból, más természetes alapanyagokból.

Mindenesetre bármilyen fát is válasszunk bármilyen díszítéssel, mégis egy dolog lebegjen a szemünk előtt: a lényeg nem a külcsín, nem a biodíszlet szépségében, nem az ajándékok mennyiségében és árában, nem az asztalra tett bőségben rejlik. Az édességet nem csupán a bejgliben, a melegséget nem a kályhában, a szórakozást nem a tévében, a közösséget nem a Facebookon kell megtalálnunk. A fókusz, a gyújtópont az ünnep szentségében, a fény továbbadásában, az együttlétünk nyugalmában és vidámságában rejtőzik.

Ahogyan Dorka lányom mondta arra a kérdésre, szerinte hogyan kell a fát díszíteni: „Szeretettel, teljesen, örömmel.”