Foglalkozása: problémamegoldó

 „A lényeg az, hogy igaz, magyar, keresztény gyereket neveljünk, és remélem, hogy előbb-utóbb én is beszállok majd ebbe." Bánffy Farkassal beszélgettünk.

Bánffy Farkas egy modern kori báró, de elsősorban problémamegoldónak tartja magát. Hét testvér közül ő az ötödik a sorban, édesapja nyomdokain járva most főleg ő harcol azért, hogy a korábbi erdélyi családi birtokokból minél többet visszaszerezzen. Az egyetem elvégzése után pár nappal, tizennégy éve költözött a Fehér megyei, színromán településre, Fugadra, ma ez az egyik bázisa. Meg szülőfaluja, Leányvár, illetve Budapest, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, számos magyarországi és erdélyi település, éppen ahol dolga és elintéznivalója akad. 

– Azt lehet tudni önről, hogy állandóan jön-megy, szervez, intézkedik, ezt a beszélgetést is többször halasztottuk. A koronavírus-járvány sem lassította le?

– Nem, továbbra is sokat ingázom. Havonta 10-12 napot töltök Magyarországon, a többit Romániában. Ami változott, hogy sokkal több szállítandó dolgom van, ismerősök gyakran keresnek meg azzal, hogy ezt-azt vigyek-hozzak a két ország között, gyorspostás meg futárszolgálat is vagyok mostanság. De ezt nem bánom, szívesen teszem. 

– Mi a fő tevékenysége ma egy bárónak? Volt valaha klasszikus kilenctől ötig munkahelye?

– A Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem közlekedésmérnöki szakon, az utolsó évben egy logisztikai cégnél dolgoztam, de azt hiszem, azt sem ők, sem én nem tennénk ki büszkén a falra. Nem nekem való az ilyen kötött munka, én elsősorban projektmenedzsmentben vagyok jó, problémákat szeretek megoldani. Románia erre kitűnő terep. Egyébként soha nem írtam még önéletrajzot, de nem is én keresem a megoldandó feladatokat, csak úgy adódnak vagy megtalálnak velük, sokan kérik a segítségem. Van már egy olyan kapcsolati hálóm meg romániai helyismeretem, amelyekkel tudok ügyeket támogatni. Gátlástalanul beszélek románul rosszul, de ezt a legtöbbször értékelik. Ha ki kell emelnem néhányat azok közül a tevékenységeim közül, amelyekkel most foglalkozom, akkor a magyarlapádi szórványkollégiumot, II. András sírjának feltárását,  a családi birtokok visszaszerzését és a saját, illetve más birtokok kezelését mondanám. Emellett részt veszek számos erdélyi magyar népzenei, néptáncos-, folklórprogram szervezésében is. 

– Magyarlapád Fugad mellett fekszik, magyar többségű település, szórványkollégiuma igen sikeres projektnek tűnik. Hány gyerek tanul ott? 

– Amikor éppen nincs járványhelyzet, akkor 20-25 bentlakó és körülbelül negyven bejárós van, 3–17 éves korig. A magyarlapádiak mellett a környező települések magyar gyerekeinek adunk lehetőséget itt arra, hogy magyarul tanuljanak. A bentlakók vasárnap este érkeznek, péntek délután mennek haza, a szállás mellett étkezést, tiszta ruhát, ha szükséges, orvosi ellátást is adunk nekik. Sokan szociálisan hátrányos helyzetűek, és a szűk családjuktól eltekintve teljesen román közegből érkeznek. Gyakran van, hogy 3-4 évesen bekerülnek a gyerekek, még alig értenek magyarul, aztán 8-10 évesen már mindenki folyékonyan beszél, énekel. 2014-ben kezdtük, mindenki, aki azóta már végzett, magyar nyelvű iskolába ment továbbtanulni, például a nagyenyedi líceumba vagy mezőgazdasági szakiskolába. Tízen dolgoznak itt pedagógusok, segítők, a tanulás mellett sokféle foglalkozás, táncoktatás is van. Azt nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyerekeknek a szórványkollégium szinte a második otthonuk. A közeljövőben szeretnénk még bővíteni az iskolát sportpályával, kulturális térrel is. Szerencsére sokfelől kapunk segítséget: a magyar állam, civil szervezetek, magánszemélyek, de még egy román bank is támogatja az itt folyó munkát. A Covid miatt például a felsősöknek otthon oktatás volt, nekik sikerült tableteket szereznünk, hogy ne maradjanak le a tanulásban. 

– Mennyiben adaptálható ez a modell más szórványterületeken is?

– Azt gondolom, hogy a Kallós Zoltán Alapítvány már jól megadta az irányt, vannak máshol is sikeres megvalósítások a szórványban. Viszont csak úgy exportálni nem lehet a modellt, először mindig a helyi igénynek kell felmerülnie, és szükséges 2-3, nagyon elhivatott személy is, akik a motorjai a ügynek. Ha ez megvan, akkor előbb-utóbb meg lehet szervezni mindenhol, hogy legyen magyar nyelvű oktatás. 

– A magyarlapádi szórványkollégium eredményei mellett mostanában II. András sírjának feltárása miatt lehet önről többet hallani. Hogy halad az ásatás? 

– 99 százalékban biztos, hogy a bánsági Egresben lévő ciszterci templom az a hely, ahol II. Andrást és második feleségét, a konstantinápolyi császárlányt, Courtenay Jolántát eltemették. Tavaly a járvány miatt kicsit lelassult a feltárás, de remélhetően idén befejezzük. Az ásatást természetesen nem én vezetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint a temesvári Bánáti Múzeum régészei dolgoznak a terepen. Én megvettem a területet, hogy zavartalanul mehessen a munka, illetve szervezési feladatokkal segítem a szakemberek munkáját. Jövőre, 2022-ben lesz az Aranybulla 800. évfordulója, ekkor már szeretnénk a nagyközönségnek is bemutatni az eredményeket. A terv az, hogy a romokat visszatemetjük, hogy a rongálódástól megkíméljük őket, majd a talajszint fölött kirakjuk a templom alaprajzát. Az ásatási helyszínen van egy parasztház is, ennek egy részében múzeumot alakítanánk ki, ahol három nyelvű kiállításon megtekinthető lenne a leletek reprezentatív része. Egresen már nem élnek magyarok, de minden helyi nagyon támogató, és örülnének, ha egy ilyen létesítmény kicsit felpörgetné a turizmust. 

– Amikor éppen nem megvásárol területet, akkor a román állammal küzd, hogy minél többet visszaszerezzen ősei birtokaiból. Milyen eredménnyel? 

– Egy lépés előre, kettő hátra. Egy kicsit megnyerünk, egy kicsit elvesztünk. Ez egy lassú folyamat, és sokszor hiába van meg a papír, hogy egy területet vissza kellene szolgáltatni a családunknak, azt nem lehet érvényesíteni. Illetve a román állam visszavesz olyan földeket is, amelyeket már korábban átadott. Természetesen sok érdeket sért a követelésünk, így valahol érthető is az, hogy nehezen haladunk előre. Ezért nem is veszem ezt nagyon komolyan: ha sikerül eredményt elérni, az jó, ha nem, akkor is tudunk várni. Fugadon nagyjából kétszáz, összesen mintegy nyolcszáz hektárnyi szántót, legelőt, erdőt kezelek jelenleg. A vajdaszentiványi Zichy-kastély ügyeit is én rendezem, amelyben édesapám részben tulajdonos. 

– Sokunk fejében romantikus elképzelések vannak arról, hogy milyen lehet az, ha van az embernek egy kastélya. A fugadi kúria jelenleg lakhatatlan, erősen felújításra szorul. Ha korlátlan pénz állna a rendelkezésére, mihez kezdene vele?

– Valóban, sokaknak az épület a lényeg, pedig az csak a pénzt viszi, sokkal fontosabbak az erdők. Dédnagyapám a birtokon van eltemetve, nagyapám is élt ott, mindenképpen szeretném az örökségüket megőrizni. Korlátlan kerettel felújítanánk az épületet a család részére, de valószínűleg hétvégi házként használnánk, nekem legalábbis túl ingerszegény lenne ez a környezet ahhoz, hogy csak ott lakjak. 

– Híresen összetartó família az önöké, és nem is kicsi, hiszen heten testvérek. Ráadásul a többi nemesi családdal – Ugron, Mikes, Teleki, Kálnoky – is kiterjedt rokoni kapcsolataik vannak. Hogy néz ki egy karácsony vagy egy esküvő önöknél?

– Amikor nincs járvány, akkor egy szűk családi összejövetelen nagyjából harminc fő vesz részt, hiszen édesanyáméknak már 17 unokájuk van. Esküvő esetén nem ússzuk meg 200-250 fő alatt, de akkor a másik oldalon egy árva van, és a barátokat még nem is hívtuk meg. Valóban az van, hogy a nemesi családokban szegről-végről mindenki rokon, nagyjából háromezer főről beszélünk, olyan ez, mint egy nagy falu. De természetesen nem vagyunk mind napi kapcsolatban, és ahogy egy igazi faluban, itt sem kedvel mindenki mindenkit. Viszont sokszor hasonlók a problémáink, például az elkobzott birtokokkal kapcsolatos ügyek, így ha kell, tudunk egymásnak segíteni. 

– Nővérével, Bánffy-Molnár Katával már mi is készítettünk interjút, aki kommunikációs szakember és a Képmás Magazin alapítója. A testvérei mennyire vesznek részt a restitúciós tevékenységekben, az örökség ápolásában? Van valamilyen családi krédójuk? 

Kapcsolódó

Szeretni és teljes életet élni

Személyes sikerkritériumom az, ha harmincöten mentünk bele a válságba, harmincöten is jöjjünk ki belőle. Molnár-Bánffy Katával beszélgettünk.

– Mindenkinek ott kell húznia a nemzet szekerét, ahol tudja, nem lehetünk valamennyien miniszterek. Ha mind a heten azt csinálnánk, amit én, az szörnyű lenne. Más-más adja a boldogságunkat, így van közöttünk olyan is, aki külföldön él. A lényeg az, hogy igaz, magyar, keresztény gyereket neveljünk, és remélem, hogy előbb-utóbb én is beszállok majd ebbe. Azt hiszem, mindannyiunk számára az a lényeges, hogy ne a titulusunk miatt becsüljenek meg minket, hanem az elvégzett munkánk alapján. Ez az, ami igazán fontos.