Két fiatal magyar feltaláló a vírus ellen
Vass Éva | 2020.11.19. | Életmód

Két fiatal magyar feltaláló a vírus ellen

Ki ne szembesült volna a pandémia alatt a boltból hazacipelt árucikkek fertőtlenítésének nehézségével? Császár Zsolt és Nagy Attila megtalálták a megoldást erre is.

Polgárdi neve november közepén egy tudományos-technikai hír miatt vált közismertté, első körben a közösségi hálón. A város polgármestere a Facebook-oldalán megjelentett egy posztot, a fotón egy mikrohullámú sütőre hasonlító dobozt láthatunk. A szerkezet azonban nem ételmelegítésre hivatott, hanem valami sokkal fontosabb célt szolgál: minden baktériumot, vírust megöl UV–C-fénnyel azokon a tárgyakon, amelyeket a Varázsdobozban elhelyezünk. 

Az új fejlesztésről a készülék megálmodóit, Császár Zsoltot és Nagy Attilát, valamint Nyikos László polgármestert kérdeztük.

Bárki használhatja

Császár Zsolt: „A koronavírus-helyzet hozta magával, hogy elég sok időm felszabadult. Az UV–C-technikát, amit ebben a szerkezetben is használunk, már korábban is alkalmaztam, programozható áramkörök memóriájának törlésénél. Régóta ismert technológiáról beszélünk, gyakorlatilag az 1980-as évek óta, szóval nem az UV–C az újdonság benne, hanem maga ez a kis mikrohullámú sütő méretű doboz, amit mi találtunk ki. Az az innováció, hogy ezt a hétköznapi életben is lehet használni. Attila barátommal fogtunk össze a fertőtlenítőgép megalkotására, én az elektronikát és a programozási részét, ő pedig a mechanikai részét álmodta és valósította meg. A fejlesztésnek tulajdonképpen két szakasza volt. Az egyik a vezérlőelektronika és a működtető szoftver kifejlesztése, ez volt az én feladatom. A fizikai megjelenés koncepciójában pedig már Attila is részt vett, együtt találtuk ki ezt a dobozméretet, az ajtó működését, a biztonsági mechanika gyakorlati megjelenését. Azt szerettük volna, ha ezt a dobozt elsősorban a hétköznapi ember tudja használni, őket szerettük volna elsődlegesen segíteni az ötletünkkel: azért, hogy a naponta kezünkbe kerülő leveleket, pecséteket, íróeszközöket, gyakorlatilag minden kis méretű tárgyat biztonságosan tudjanak használni.”

-

Egy egész szoba is fertőtleníthető

Nagy Attila: „Zsoltival általános iskolás korunk óta ismerjük egymást, mindig is sokat ötleteltünk együtt. A gyerekkori barátság és az álmodozások megmaradtak, folyamatosan gondolkodtunk azon, mire is lenne szüksége a társadalomnak, a világnak. Zsolti ötletére azonnal igent mondtam, hiszen egy nagyon hasznos gépet talált ki a vírusok, baktériumok eltüntetésére. Ez a Covid egyik pozitív oldala, ha lehet így mondani, hogy az emberiség rádöbbent arra, mennyire fontos az egymásra figyelés, a tisztálkodás, a fertőtlenítés: kifejezetten azokon a munkahelyeken jelentős ez az odafigyelés, ahol korábban egy esetleges betegség ellenére is be kellett járni dolgozni, nem maradhattak otthon az emberek. Én a gépészeti megvalósítást, a szerelést vállaltam ebben a folyamatban. Egy partnercég segített a kivitelezésben, hiszen egy szálcsiszolt, saválló dobozról beszélünk, aminek az elkészítésében lézervágást, hajlítást, hegesztést és egyéb folyamatokat kellett véghezvinni. Így együttes munkával körülbelül öt hónap alatt készült el a prototípus, áprilistól szeptemberig dolgoztunk rajta. A méret kiválasztásánál az volt az elsődleges szempont, hogy egy átlagos bevásárlás után bárki fertőtleníteni tudja a boltban megvett dolgait. Felvágottat, túró rudit, szappant, tejet, bármit, amit előtte valószínűleg sokan megfogdostak már. A másik szempont a nagy cégek, irodák számára megteremteni azt a lehetőséget, hogy az alkalmazottak a saját dolgaikat – slusszkulcs, telefon, bögre stb. – is fertőtleníteni tudják. Tervezünk nagyobb méretű dobozt is a nagyobb tárgyak számára, illetve már elkészült egy akkora állólámpa, amely a helyiségeket is fertőtleníteni tudja. Ezzel a lámpával megoldható a teljes mértékű fertőtlenítés anélkül, hogy az bármilyen, az emberre káros anyagot hagyna maga után a helyiségben.”

-

Tesztelték a gyakorlatban

Nyikos László: „Nagy örömmel tapasztaltam, hogy a településünkön telephellyel rendelkező vállalkozás új, nagy jelentőségű termékkel állt elő. Egy nagyon tehetséges fiatalember, Császár Zsolt és az ő társa az ötletgazdák. Zsolt kreativitása mindig is tetszett, technikai szempontból folyamatosan innovatív gondolatokon töri a fejét. A járványhelyzet megváltoztatta az ő életét is, hiszen korábban országos szintű rendezvényeken, fesztiválokon dolgozott. A vírus miatt a korábbi munkája gyakorlatilag megszűnt, és ő rögtön azon kezdett el gondolkodni, hogyan tudná hasznossá tenni a már meglévő tudását ebben a kialakult kritikus helyzetben. Amikor megkeresett engem azzal, hogy tekintsem meg az új fejlesztésüket, majd felajánlották, hogy a prototípust a polgármesteri hivatalban helyezzük el, nagy örömmel fogadtam, mivel ez egy fertőtlenítő szerkezet, tudtam, hogy az önkormányzatnál kiválóan tudjuk majd a gyakorlatban tesztelni. Hétezer lelkes kisváros vagyunk, nagyjából 30-40 munkatárssal dolgozom együtt, így természetesen a mi hivatalunkban is felütötte a fejét a Covid. Rengeteg nálunk még mindig a papírforgalom, amihez természetesen tollat és egyéb tárgyakat, tűzőgépet, gemkapcsot, radírt használunk, illetve a hozzánk érkező ügyfelek is behozzák, átadják ezeket a kellékeket. A felületi tapadás miatt mindezek potenciális fertőzési források lehetnek. Ezzel az eszközzel gyakorlatilag megoldást tudunk találni a fertőzés csökkentésére, nemcsak mi, hanem bárki, aki élni szeretne majd ezzel a lehetőséggel. Így a magam részéről mindenképp támogatom a fiúkat abban, hogy a fejlesztésük útnak indulhasson, és megfelelő visszhangot kapjon országszerte.”