Königsberg új múltja

Königsberg, azaz Kalinyingrád nem csupán épületeinek zömét veszítette el a második világháború alatt, de lakosságáét is.

Kant sírja megmenti a katedrálist

A sztálini koncepció jegyében Kalinyingrád lakosságát 1956-ra teljesen lecserélték. A német helyét orosz népesség vette át. Párhuzamosan megkezdődött a terület építészeti és történelmi emlékeinek szisztematikus eltávolítása is. Nem kíméltek semmit: a téglagótika évszázados templomai, német lovagok várkastélyai, Königsberg történelmi városközpontja örökre eltűntek.

A „porosz militarizmus” minden emlékét az utolsó kőig el kellett távolítani, egyes építészeti emlékek túlélése csupán a véletlennek, vagy a hatóságok hanyagságának volt köszönhető. Königsbergben a katedrális romjai úgy élhették túl a rombolást, hogy ott található a Karl Marx és Lenin által is tisztelt Emmanuel Kant síremléke.

Dmitrij Konstantinovics Navalikhin, a város első főépítésze kiadta a halálos ítéletet Königsbergre. Kijelentette, hogy „egy volt német kapitalista várost nem lehet és nem is szabad visszaállítani a korábbi formájába” ugyanakkor személyesen sokat tett bizonyos építészeti emlékek megőrzésére is. Közbenjárására nem bontották le a katedrálist, és hagyták érintetlenül egy ideig a várkastély romjait is. Főleg nagyobb középületek, templomok és a városfal egykori kapui köszönhették neki megmenekülésüket, hisz azoknak új funkciót adva biztosította megmaradásukat. A legtöbb esetben azonban ezek a műemlékek semmiféle fizikai védelmet nem kaptak, gondozatlan romként meredeztek korábbi helyükön. Immanuel Kant „műemlékként” védett romos szülőházát csupán pár éve sikerült megmenteni a végső összeomlástól.

Navalikhin és utódainak elképzelései nem sokban különbözött az NDK hatóságok viselkedésétől, bár Németországban a német városokban bármekkora pusztítást is végeztek a történelmi emlékekben, a helyi lokálpatriótákban tovább élt a régi város emléke. Az ősi helyekhez való érzelmi viszonyulás, alapja volt az újjáépítéseknek. Ehhez, mint láttuk, a német nemzeti öntudat sebei begyógyításának szándéka szintén párosult. Ezen a vidéken hasonló értelemszerűen fel sem merülhet.

Egy élő városnak valódi központ kell

Königsberg, azaz immáron Kalinyingrád azonban a kétezres évekre ugyanazokkal a kihívásokkal kellett szembe nézzen, mint az NDK városok: a szocializmus városépítészete gyakorlatilag egy utópia oltárán feláldozta a valódi város tényleges funkcionális működését. A hatalmas, sztrádaszerű utak indokolatlanok, a városok monumentális központi terei kietlenek, az ingatlanpiac differenciálatlan, a lakótelepek sivárak, lakásállományuk homogén. A posztmodern városépítészet felismerte, hogy a városok „hagyományos”, körkörös és tematikus struktúrája nem ördögtől való. A kapitalizmus pedig mindenhol differenciált vagyoni helyzettel rendelkező, eltérő igényű társadalmi csoportokat eredményez. Különösen igaz ez abban a városban, mely immáron Oroszország nyugati kapuja, hivatása szerint pezsgő, multikulturális kikötőváros és kereskedelmi központ. Értelemszerű tehát, hogy a rendszerváltást követően a kalinyingrádi lakáspiacon is megjelent az igény a kertvárosok, villanegyedek, bevásárló utcák, pihenőparkok, drága éttermek iránt, az egyetemi polgárság és fiatalság pedig dzsentrifikációra alkalmas területeket keresett, a kulturális igények pedig szintén sokkal differenciáltabbak lettek annál, mint amit szocializmus panelvárosainak kultúrházai kínálni tudtak.

A kétezres évek elején megindult Kalinigrád városfejlesztése, mely akkor még nem érintette a történelmi óváros területét, hisz mint említettük, ez az új Kaliningrád egy parkos-kietlen külső területe volt az új város perifériáján, ahol autópályalehajtók, raktárak és katonai létesítmények voltak. A városban azonban elszórtan ott álltak a magukra hagyott emlékek, melyek ekkor már jórészt életveszélyes állapotban omladoztak. Elsőként a háború óta érintetken székesegyház restaurálása kezdődött meg. 1998-ra újra volt teteje a csonka épületnek, de a hatalmas gótikus templom teljes restaurációja csupán most ér a végére a belső oltárok, kripták, műkincsek helyreállítása révén. A felújítás aprólékosságát mutatja, hogy rekonstruálták a templom barokk orgonáját, és ólmozott üvegablakait is.

Sokat számít a történetben az, hogy Vlagyimir Putyin első felesége a város szülötte, így az orosz first lady szívügyének tekintette szeretett városa fejlesztését. Első körben az elszórtan még álló építészeti emlékek felújítására került sor. A 2004-re életveszélyes állapotban lévő „Királyi kapu” 2005-ös felújítását német és orosz szakemberek végezték. 2012-ben érkezett el az idő arra, hogy a városvezetés elkészítse a város fejlesztésének egységes koncepcióját.

A „Város szíve” projekt komplex városfejlesztési koncepció, melynek célja az, hogy Kaliningrádot olyan szinten fejlessze, hogy egyrészt turisztikai célállomásként is szóba jöhessen, másrészt megfeleljen az „Oroszország nyugati kapuja” szerepének. Több épület homlokzatának rekonstrukcióját, illetve a régi utcaszerkezetnek az újjal való egyesítését tervezik. A katedrális környékén visszaépítenék az egykori Albertina egyetemi épületét, ahova visszaköltözne a kalningrádi egyetem bölcsészkara. Egyes elképzelések a teljes folyópart lagúnaszerű újjáépítését, kis kikötők létesítését irányozzák elő. Az egykori kastély és a Prigolja közti hatalmas üres területen újjáépülne a régi város, a tervek szerint a régi épületek sziluettjét követő kortárs épületekkel. 

A terv ambíciózus, és persze nem lennénk Oroszországban, ha nem öveznék folyamatos problémák.

A projekt nagy szószólója, a terület kormányzója kezdetben Gregorij Boos volt, akinek korrupciós botrányai miatt 2010-ben a lakosság tüntetéseinek nyomására távoznia kellett. Az új vezetés 2013 májusában újra elővette a városfejlesztés ügyét, és megalapították a Város Szíve Projektirodát, melynek feladata a civil szféra, az állami szervek és a magánbefektetők koordinálása és egy egységes koncepció megalkotása volt. A nemzetközi pályázat impozáns látványterveket eredményezett, ennek ellenére 2017-ben indoklás nélkül számolták fel az ezt koordináló szervezetet, feladatait szétszórva adminisztárciós irodák között. Annyi bizonyos, hogy a 2035-ig elfogadott általános fejlesztési tervben már szerepelnek ezek az elemek, de hogy mi fog megvalósulni belőlük, azt nem lehet tudni.

PostCastle – A modernizált középkor

A kastély helyreállítására kiírt „PostCastle” projekt nemzetközi figyelmet és több díjat is kapott az elmúlt években. Már csak az a kérdés, valaha megvalósul-e. A Königsbergi várat 1968-ban Brezsnyev parancsára robbantották fel annak ellenére, hogy megőrzését még az ötvenes években a szovjet hatóságok rendelték el, és sokáig úgy volt, hogy helyreállítják. A barbár pusztításnak számos kellemetlen következménye is lett, hisz a helyére tervezett modern toronyházakat azért sem tudták megépíteni, mert a vár alatt titkos pincék és kazamaták egész sorára leltek. A hajdani vár tőszomszédságában álló Szovjetek Házának brutalista tömbje is sokáig befejezetlenül állt. Végül Putyin 2005-ös látogatására fejezték be, de azóta is kihasználatlanul, üresen áll.

A kastély területe és a környező, egykori belváros most hatalmas sztráda-csomópontokkal szabdalt kietlen síkság, ahol a kétezres években a Der Spiegel újság finanszírozásával végeztek ásatásokat az Orosz Tudományos Akadémia régészei. Mint kiderült: a volt kastélynak szinte teljesen ép a pincerendszere és számos alapfala megmaradt, így a régészeti bemutatás, védelem sőt a részletes rekonstrukció egyaránt indokolt.

A hatóságok azonban vonakodnak, főleg a projekt tervezett, horribilis összegű költségei riasztják a mindenkori vezetést egy olyan városban, ahol még az ezredfordulón is a szociális leszakadás, elvándorlás és elöregedés, az AIDS és a munkanélküliség voltak a legégetőbb problémák.

Az utóbbi években újra előkerült a kastély ügye, és a 2015-ös pályázatot eredményesen lezárták. Az új kastély mindenképp a lipcseihez hasonló megoldásokat alkalmazna. Egy, a megmaradt romok fölé épített modern épület, melyben a korábbi kastély jellegzetes építészeti elemei idézetekként, jelzésekként sorakoznak. Anton Sagal orosz építész terve néhány esetben egy az egyes rekonstrukciókat is alkalmaz, de azokat egyértelműen a modern épület szövetébe illeszti. Az új kastély egy többfunkciós rendezvénytermet, a városi múzeum gyűjteményét és egyéb kulturális funkciókat sűrítene magába.

A folyó egy kis kerületét a régi utcákkal állítanák helyre, és ahol lehetséges, a régi ingatlanok rekonstrukcióit is beillesztenék, hasonlóan a németországi városokhoz. Valószínűleg megszűnne a mostani, értelmetlen városi sztráda, a mostani Lenin proszpekt helyén gyalogos övezet és bevásárlóutca létesülne, valamint újjáépülne a város legendás hét hidja is.

Az új óváros felépítésében tehát teljes politikai egyetértés van, a tervek pedig készen állnak, de a megvalósulás kérdéses. Amikor 2017-ben a projekt a tervezés lezárultával újra leállt, a fő ok az ukrajnai konfliktus és az Oroszországot sújtó gazdasági embargó volt, mely a körzetet különösen érzékenyen érintette.  Mindenekelőtt azonban a kapitalista város megújításához még mindig hiányzik az a gazdag, lokálpatrióra burzsoázia, amely a frankfurti, drezdai és pottsdami újjáépítések civil hátterét adta. Ezen túl Kaliningrádban igencsak átláthatatlan az ingatlanok tulajdonosi szerkezete is, melynek tisztázásával se a szovjet, se az orosz hatóságok nem foglalkoztak „németes precizitással”. Jellemző erre, hogy az első rekonstrukciós projekt, a Halászfalu építésénél is több évet csúszott a kivitelezés, mert a befektetőnek az orosz hadsereg illetékeseivel kellett egyeztetnie, mert mint kiderült, a telek egy része hivatalosan még mindig harci terület. Veszélyt hordozhat az is, hogyha esetleg a rekonstrukció beindul, és megtalálják a régi ingatlanok pincéit (amire nagy az esély) a rendezetlen jogi viszonyok miatt egy német unoka esetleg igényt tarthatna ősi családi jussára. Természetesen azonban mivel Oroszországról van szó, ha valamit meg akarnak csinálni, meg fogják csinálni. A kérdés az, hogy mikor és végül hogyan.

Az orosz rekonstrukciók illetve látszattörténelmi épületek sora szinte végtelen. Moszkvában is több régi templom, történelmi épület „áll már” újra. A  belvároshoz közel több régi utcát építettek újra a brezsnyevi panelházak árnyékában bevásárló- vagy sétálóutcaként. Félő tehát, hogyha egyszer majd eljön az idő Königsberg újjáépítésére, hasonlóan vegyes, kusza képet fog adni Kalinyigrád is. Erre mutató jelek már vannak, de reméljük, hogy a valóban nyertes koncepció, a fiatal orosz építészek víziója fog megvalósulni a giccses historizáló Disneylandekkel szemben.