A széppróza ünnepe idén sem marad el

2018 óta Jókai Mór születésnapján ünnepeljük a magyar széppróza napját. Erős Kingával, a Magyar Írószövetség elnökével beszélgettünk.

A kezdeményezést a Magyar Írószövetség indította el hagyományteremtő célzattal: azt szeretnék, hogy a költészet napjához hasonlóan ez az évforduló is beépüljön a köztudatba, és a széppróza ünnepévé váljon. Erős Kingával, az Írószövetség elnökével beszélgetünk arról, hogy a jelenlegi, pandémiával nehezített helyzetben hogyan készülnek az alkalomra. 

– Négy évvel ezelőtt indult útjára a magyar széppróza napja kezdeményezés. Mit gondolsz, mennyiben sikerült az akkor kitűzött célokat megvalósítani?

– Nem véletlen, hogy február 18-ára, Jókai Mór születésnapjára időzítettük ezt az ünnepet, hiszen ő a magyar prózaírás egyik megkerülhetetlen, nagy alakja, ráadásul az első, aki az írásból, szerkesztői munkáiból meg is élt. Rendkívül termékeny író volt, népszerűsége máig töretlen, így valódi példakép lehet a jelenkori alkotóknak és olvasóknak is. Személyével szerettük volna ráirányítani a figyelmet a klasszikus és kortárs prózaírókra, műveikre, valamint közelebb vinni őket az olvasókhoz. Azt gondolom, hogy teljes mértékben bevált a számításunk, egyre több intézmény, civil szervezet szervez eseményeket erre a napra időzítve, és az olvasóközönség is mind nagyobb számban részt vesz ezeken. 

– Tavaly nem sokkal a járvány kitörése előtt sikerült megünnepelni a széppróza napját, közel száz rendezvénnyel határainkon innen és túl. Idén jóval korlátozottabbak a lehetőségek, mivel készültök? 

– Azt mondhatom, hogy szinte minden megvalósul, csak most nem az eddigi szokásaink szerint. A már hagyományosnak tekinthető, a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott gálaestünkből idén az MTVA-nak köszönhetően tévéműsor lesz, amelynek a felvételei már lezajlottak, és amit február 18-án 21 órától tekinthetnek meg a nézők az M5-ön, Sorok között – a magyar széppróza napja címmel. A prózaírók versenye ebben az évben sem maradhatott ki: Lackfi János, Majoros Sándor és Pataki Tamás mérették meg magukat. A szerzőket arra kértük, hogy a Jókai-műcímek közül egy véletlenszerűen kisorsolt címmel írjanak novellákat, amelyeket aztán a Déryné Társulat tagjai improvizációs játékban mutatnak be. Az idei versenyen Akik kétszer halnak meg címmel születtek az írások. Fiatal alkotóknak – Izer Jankának, Gerencsér Annának, Szilágyi Zsófia Emmának – pedig egyperces Jókai-paródiákat kellett írniuk. Itt mutatjuk be Az év novellái antológiát is, amelynek anyagát magyarországi és határon túli folyóiratokban megjelent novellákból válogattuk Bíró Gergely szerkesztőtársammal együtt. A műsorban zenél még Csík János és Balogh Kálmán is, valamint interjúk is bekerültek a programba. 

– Milyen egyéb események lesznek? 

– Az élő író-olvasó találkozók megtartására most nincs lehetőség, viszont partnerszervezeteinkkel együttműködve, több mint száz közreműködővel Budapesttől Szegedig, Kolozsvártól Beregszászig szólaltatunk meg alkotókat, mások mellett Nyulász Pétert, Mirtse Zsuzsát, Tallián Mariannt. A húsz-ötven perces, jó minőségű, megvágott anyagok között lesznek kerekasztal-beszélgetések, interjúk, könyvbemutatók, így valóban színes lesz a paletta. Azt gondoljuk, hogy ezek a felvételek később kiváló dokumentumai lesznek a mai magyar prózairodalomnak. A műsorok február 18-án kerülnek majd fel a magyar széppróza napja honlapjára és az Írószövetség YouTube-csatornájára is. Számos kiadó erre a napra időzíti prózai könyvei kiadását is, az Orpheusznál például Bene Zoltán Sarki fény, valamint Döme Barbara Angyalt reggelire című kötetei jelennek most meg. 

– Számos vetületét ismered a kortárs prózának. Hogyan látod, mennyire van rá igény az olvasók részéről? 

– Azt gondolom, hogy a jó minőségű írásokra továbbra is megvan a kereslet. Ezt legjobban a vidéki író-olvasó találkozókon lehet észrevenni, ahol a közönség szívesen meg is vásárolja a köteteket, igaz, gyakran a könyvellátottság ezeken a településeken jóval gyengébb, mint a nagyobb városokban. Persze a széppróza kevésbé népszerű, mint a lektűrök, a könnyedebb, szórakoztató olvasmányok, viszont látszik egy tendencia, hogy a kortárs írók kezdenek visszatérni a történetmeséléshez, és ezt jobban kedvelik az olvasók is.

– Milyennek találod a kortárs széppróza minőségét? A mai szerzők között is van Jókaihoz hasonló tehetség? 

– Potenciálokat látok, van néhány író, akikben megvan a lehetőség, hogy nagy ívű és maradandó műveket alkossanak, de ezt a jelenből megítélni igen felelőtlen dolog. A tehetség mellett ugyanis még számos más tényező is szükséges ahhoz, hogy valaki hosszabb távon is sikeres és elismert legyen, s maradandóan megőrizze a kulturális emlékezet. Lesz majd egy tucat kortárs író, akikre a jövő nemzedéke is emlékezni fog, de hogy kikre, azzal kapcsolatban nem bocsátkoznék felelőtlen fogadásokba. Azt viszont fontos tudatosítani, hogy a jelenkori irodalmi élet pezsgése, termékenysége szempontjából kiemelten szükséges a jövőbeni „elfelejtett szerzők” serege is, hiszen az alkotók személyiségükkel, műveikkel, diskurzusaikkal hatnak egymásra, formálják egymást. Minden szerzőnek szüksége van rá, hogy benne legyen az irodalom áramlásában, szövetében, legyenek elődei és kortársai, akik inspirálóan hatnak rá.  

– A nagy számok törvénye alapján akkor az idei széppróza napján is lesznek olyan alkotók, akikre akár több évtizedes távlatból is emlékezni fogunk. Milyennek szeretnéd látni ezt az ünnepet a jövőben? 

– Azt szeretném, ha ugyanúgy beágyazódna a köztudatba, mint a költészet napja, amelyet szintén az Írószövetség kezdeményezett még 1964-ben. Ma már senki nem gondol arra, hogy nekünk kellene bábáskodni az április 11-i programok felett, hiszen számos iskola, könyvtár, egyesület, intézmény magától készül erre a napra. Reményeim szerint a magyar széppróza napja is ugyanennyire önjáró és decentralizált lesz egy évtized múltán. Már most is számos partnerünk van itthon és a határokon túl is, akik fontosnak tartják ezt az új kezdeményezést, így bízom abban, hogy egyre tágabb kört fogunk megszólítani és közös ünneplésre ösztönözni.