Ágh István: Rókacsárda – könyvajánló

Ágh Istvánt elsősorban költőként ismerjük, éppen ezért kivételes élmény tőle prózát olvasni. Az életrajzi elemekkel átszőtt Rókacsárda című regényét már csak ezért is érdemes letöltenünk a Digitális Irodalmi Akadémia oldaláról.  

Ha így teszünk, egy kifejezetten erős atmoszférájú regényt kapunk, amely igen szemléletesen mutatja be a II. világháborút követő évtizedeket, amelyeket Ágh tinédzserként, fiatal felnőttként és középkorúként maga is átélt. A Rákosi-éra, az 56-os forradalom, majd az azt követő konszolidáció időszaka rajzolódik ki előttünk egészen a rendszerváltásig, a történelmi tények azonban sokszor különös, látomásszerű pillanatképekbe csapnak át. 

Már a szerkezete is szokatlan a műnek: a hetvenkét rövid fejezetből álló, szinte novella darabokból összerakott, de végül egységbe olvadó „regény" majdhogynem filmszerűen pereg a szemünk előtt. Rengeteg, látszólag egymástól független szereplő, helyszín és eseményláncolat fut egymás mellett, nincs vezérszál, minden történés ugyanolyan jelentőséggel bír. Az abszurd és groteszk elemeit is hordozó, az időbeliség kereteit szabadon használó, némileg dokumentarista, mégis fiktív alkotás ezért bizonyos műfajok-felettiséget is hordoz magában. 

A Rókacsárda 1993-ban jelent meg először, így valójában egy retrospektív emlékezés, egy elégikus visszatekintés a már túlélt, tragikus múltra. A több síkon megjelenő rókamotívum – a róka a mesékben is mindig a gonosz, sunyi, kapzsi alak –  szimbolikus, az emberi természet javíthatatlanságát, a magyarok örökös történelmi kudarcait, értékvesztéseit és a tanulás képességünk hiányát jelképezi. 

Ugyanakkor Ágh a magyar pusztulást nemcsak hideg, naturalisztikus módon ábrázolja, bőven használja az irónia, a humor eszközeit is, így oldva a történések ridegségét, lehangoló kilátástalanságát. Ráadásul az emberi jellem megváltoztathatatlansága nemcsak a romlottság esetében igaz, mindig vannak, ha kevesen is, de olyanok, akiken nem fognak a körülmények, tiszták tudnak maradni a legerkölcstelenebb helyzetekben is. 

Ilyen olvasatban tehát a Rókacsárdát akár a remény regényének is tekinthetjük, hiszen végül a morál és értékvezéreltség diadalmaskodik a rókaszerű viselkedéssel szemben. Ennek ellenére katartikus feloldozásban nem lesz részünk, mivel a nagyvilág alapvetően nem változik, így csak egyéni győzelmekre van esélyünk. Azokra viszont van.