Az 1984 alapjai egy levelezésben

Amikor irodalmi művek elemzésére kerül a sor, az egyik legégetőbb kérdés az, hogy vajon miért írta meg a szerző egy bizonyos versét, könyvét. Sokszor csak találgatni tudunk a mű szimbolikájából és megírásának körülményeiből, de az igazi választ csak maguk az írók tudhatják. Ezért izgalmas, amikor előkerül az író levelezése, mely sok mindenre választ adhat. Efféle titkokat árul el egy pár éve megjelent kötet, amely Peter Davison szerkesztésében Orwell levelezéseit rendszerezi (George Orwell: A life in letters), és a híres regény, az 1984 alapgondolatai köszönnek vissza belőlük.

Az 1984 alapja

A gyűjtemény többek közt tartalmazza Orwell Noel Willmettnek 1944-ben írt levelét. Noel előzőleg azt kérdezte Orwelltől, hogy szerinte is felemelkedőben vannak-e a totalitárius, tekintélyelvű rendszerek. Orwell válasza meghaladná e cikk terjedelmi korlátait, de a lényegét érdemes összefoglalni. Annál is inkább, mert a levél valójában Orwell nagy sikerű regényének, az 1984-nek a gondolati magvait tartalmazza.
Az író gondolatainak különös aktualitását adja, hogy mindaz, amitől Orwell akkoriban félt, ma ismét felbukkanó valóság. Az elmúlt néhány évben tapasztalt, világszerte kiéleződő közéleti, politikai, hatalmi küzdelem talán aggasztóbb is lehetne Orwell számára, mint amilyen aggasztónak saját korát látta, tapasztalta.
Olvassunk hát bele a levélbe!

Kicsinyes vezetők

Orwell levelének kezdetén leírja, hogy van ok az aggodalomra, de nem Hitlertől félt (1944-re már ő is látta, hogy a náci vezérnek nincs sok ideje hátra), hanem azoktól, akik majd a világháború romjaira felmászva kikiálthatják az új világrendet: az angol író Sztálintól, az angol–amerikai milliárdosoktól és a „de Gaulle-hoz hasonló kicsinyes vezetőktől” féltette a népek szabadságát. Megemlíti még, hogy mennyire tart az egész világon terjedő nacionalista mozgalmaktól, amelyek kezdenek antidemokratikus formát ölteni, ahogy mind egyetlen vezető köré (Orwellnél Führer) csoportosulnak, és előszeretettel alkalmazzák a „cél szentesíti az eszközt” elvét. Orwell ilyen vezetőnek tartja Salazart, Francót, de még Gandhit is.

Orwell nem csak a nacionalista vezérek iránt érzett komoly ellenszenvet. Az író meglátása szerint „világszerte megfigyelhető a központosított gazdasági berendezkedés irányába történő eltolódás” – írja, hozzátéve, hogy az ilyen rendszer általában nem demokratikus, és lehetőséget ad egyfajta kasztrendszer megteremtésére. Az író ezek után hosszasan elmélkedik azon, hogy az egyszemélyi irányítás és a központosított gazdaság „érzelmileg túlfűtött nacionalizmust és az objektív igazság tagadására való hajlamot” vonzhat maga után. A valóság elferdítése kapcsán megemlíti, hogy szerinte ugyan a történelemnek sincs univerzálisan elfogadott narratívája, de azt még Hitler sem állíthatta, hogy kettő meg kettő az öt lenne. Orwell szerint ez viszont könnyen megtörténhet, ha mondjuk, csak két-három szuperhatalom uralja és irányítja a világot. (Például egy Óceánia és egy Eurázsia... A hidegháború időszaka a két domináns szuperhatalommal nem állt túl távol Orwell aggodalmaitól).

A demokrácia hanyatlása

Orwell szerint a háború vége felé ebbe az irányba tartott a világ, de az író optimista maradt, s visszafordíthatónak ítélte a helyzetet. Bízott abban, hogy az USA-ban és az Egyesült Királyságban fennmarad a rend és a szabadság, bár megemlít egy-két aggasztó tünetet: felhívja levelezőtársa figyelmét az emberek közömbösségére, a demokrácia hanyatlására és arra, hogy az értelmiség bizony hajlik a diktatúrák világa felé. Úgy véli, Angliában csak azért nem lobbant fel a fasizmus lángja, mert per pillanat az ifjúság máshol keresi a vezérét.
Orwell a levele végén azt is elárulja, hogy csak azért támogatja a háborút, mert ugyan hasonlóképp gonosznak és velejéig romlottnak tartja a brit imperializmust és a nácizmust, mégis inkább az előbbit, a kevésbé rosszat támogatja. „Úgy gondolom, hogy igazából minden háború erről szól” – írja. Hozzáteszi, hogy még a Szovjetuniót is inkább támogatná a nácikkal szemben, ugyanis szerinte ők nem tudnak menekülni a múlttól, a forradalom alapeszményeitől, és ez bizakodásra adhat okot velük kapcsolatban.

Orwell jövendölése és a történelem

A történelem végül csak részben igazolta Orwell aggodalmait. A szuperhatalmak által irányított világrend megvalósult, persze közel sem úgy, mint ahogy azt ő regényében ábrázolta. Ugyan az Egyesült Államok mai szemmel nézve politikailag valóban egy meglehetősen sötét hely volt az 1950-es, 60-as években (elég csak a mcchartyzmusra és a sok politikai merényletre gondolni), ám végső soron szabad, demokratikus ország maradt. A Szovjetunió már sokkal közelebb állt ahhoz, amitől az író tartott, és így hamisnak bizonyult minden velük kapcsolatos reménykedése is (nem tudom, hogy tudta faarccal leírni – lehet, nem is tudta –, hogy a Szovjetunió nem tud menekülni a múltjától). Ezeken kívül Orwell még a „kicsinyes vezetőkkel” is mellélőtt, hiszen a világ (a fejlett legalábbis) láthatóan nem kért már a Hitlerékhez hasonló diktátorokból.

Mindent egybevetve Orwell baljós meglátásai végül jórészt nem igazolódtak be. Persze talán éppen azért, mert könyveivel maga is hozzájárult ahhoz, hogy aggodalmai ne válhassanak valóra.