Casanova: Histoire de ma vie
A XVIII. században Európa nagyvárosaiban kalandozó, a hírneves szalonokban bájolgó legendás Casanova mára jelzővé változott neve talán sosem maradt volna fönn, ha a megfáradt kalandor időskori depresszióját gyógyítandó nem veti papírra életének történetét, amit aztán erősen rövidítve, de cenzúra nélkül adnak ki.
Hogyan élj hazardírozásból?
Giacomo Girolamo Casanova 1725-ben látta meg a napvilágot, a bűnözés, a szerencsejáték és a kurtizánok fellegvárában, az itáliai Velencében. A város nem véletlenül volt fontos állomása megannyi jómódú fiatalnak, akik egy-egy fárasztó út során itt akarták kiengedni a gőzt, és mondani sem kell, hogy nem a Szent Márk-bazilikába igyekeztek misére. A forróvérű Casanova sorsát meghatározta a bűn korabeli városa.
Casanova mindig is egy igazi bajkeverő kalandor volt, aki a húszas éveiben számos Itáliai városban megfordult szerencsét próbálni. Életében a fordulópont végül szülővárosában, Velencében érte, amikor egyszer megmentette egy helyi szenátor életét. A hálás arisztokrata a fiává fogadta Casanovát, évekig patronálta, akinek így semmi más dolga nem volt az életben, mint hogy jól érezze magát. A nőcsábász ekkor jött rá arra is, hogy egész életében mást se kell tennie, mint befolyásos emberek szimpátiáját elnyerni, azok támogatását megnyerni, hogy ő is egy lehessen közülük. Casanova egy rövid (több mint egyéves), a velencei ólombörtönben tett látogatása után ezzel a felismeréssel indult hát útnak, miután Velencébe már nem térhetett vissza.
Élete során megjárta Párizst, Madridot, Prágát és Bécset, az összes fontos elit szalont, ahol izgalmas történeteket mesélve nyűgözte le a befolyásos embereket. Járt XIV. Lajos udvarában, több pápával is találkozott, többször is bebörtönözték (ahonnan általában meg is szökött), több országból is kitiltották, és még megannyi regénybe illő kalandja volt, amiket az ember olykor nehezen hisz el, hogy valóban megtörténtek. Valamint – amiről természetesen a leghíresebb – számtalan nőnek tette széppé végül egy-egy magányosnak hitt éjszakáját. Ahogy azonban a hazardőr idősödött, úgy veszített bájából is. Lassan elkezdett kikopni eddigi társasági köreiből, és az se tett túl jót neki, hogy szinte minden országból, ahol járt, kitiltották. Végül 1785-ben a cseh Waldstein gróf fogadta be, és tette a duxi kastélya könyvtárosává.
Unaloműző memoár
A vidéki, csöndes mindennapok nem illettek Casanovához. Unatkozott távol eddigi izgalmas, pörgős életétől. Szomorú lecsengése lett volna ez egy eddig ágyról ágyra, szalonról szalonra röppenő, kalandos életnek. Azonban Casanova itt is tett azért, hogy neve örökre fönnmaradjon.
Az 1790-es évek elején, orvosa tanácsára, melankóliáját gyógyítandó, elkezdte megírni az élete történetét. Végül egy 12-kötetes memoársorozat született Historie de ma vie címmel. A recept bevált: Casanova levelezéséből tudjuk, hogy olykor napi tizenhárom órát is írt, és közben rendszeresen felnevetett egy-egy emlékkép felidézése során. „Micsoda öröm más örömökre visszaemlékezni. Teljesen le vagyok nyűgözve, hiszen egyiket sem találom csak úgy ki” – írja egyik levelében.
Ugyan a sok mindent megélt kalandor emlékiratának bizonyos részleteit elküldte levélben néhány barátjának, feltehetőleg sosem akarta kiadni memoárját. Különben is a sok unalmas és hétköznapi részlet borzalmasan hosszúvá tette a művet, így ha ki is akarta volna adni, valószínűleg nem aratott volna túl nagy sikert.
Jóval Casanova halála után, 1821-ben aztán mégis kiadták a memoársorozatot, miután jócskán megnyirbálták azt, kihagyva belőle az unalmas részleteket. A vágásnak köszönhetően javarészt csak Casanova hódításai és kalandjai maradtak meg. A mű óriási sikert aratott. Azonnal lefordították több nyelvre is, és a Vatikán egyből a tiltott könyvek listájára helyezte, pikáns részletei miatt.
Szemérmetlen realizmus
A casanovisták (Casanova amatőr rajongói, életrajzkutatói) egyöntetűen úgy gondolják, hogy a memoár rövidített kiadása nagyban hozzájárult Casanova mai hírnevéhez. Szerintük a Histoire de ma vie bőven túlmutat azon, mint aminek ebben a formájában tűnik. Ian Kelly életrajzíró, aki átnyálazta az eredeti művet, sok kutatótársával egyetemben arra jutott, hogy a mű középpontjában egyáltalán nem az erotika áll (ahogy a rövidített, első kiadásban). Ugyan az aktusok is rendkívül részletesen vannak megírva, a többi hétköznapi elem is legalább ekkora szerepet kap. – Majdnem minden hódítás leírásánál több szó esik az előtte elfogyasztott vacsoráról, mint magáról az aktusról”– állítja Ian Kelly. Ennél viszont még többről is van szó: a casanovisták szerint a memoár sokkal nagyobb irodalmi jelentőséggel is bír, mint azt sokan gondolják.
Ian Kelly szerint az az egészen lenyűgöző a műben, hogy Casanova milyen bátran és szemérmetlenül számol be nekünk az életéről, ezzel ledöntve az addigi falakat az irodalomban. Így egy sokkal őszintébb képet kaphatunk a XVIII. századi nagyvárosi elit életéről és a kor legnagyobb nőcsábászáról (Casanova százhuszonkét hódítást jegyez fel az emlékirataiban). Sokan figyelmeztetnek viszont, hogy nem árt fenntartásokkal kezelni a mű hitelességét, elvégre amekkora szélhámos is volt Casanova, nem lenne meglepő, ha sok epizód a memoárban valójában nem egészen úgy történt volna, ahogy azt ő leírja.
A Histoire de ma vie-t sokan az első klasszikus értelemben vett életrajznak is tekintik (ami már önmagában is jelentős teljesítmény), aminek az eredeti példányait ma a Francia Nemzeti Könyvtárban őrzik.
