Hat függvény, ami minden történetet elmesél
Gondolta volna, hogy a világ minden valaha megírt történetét le lehet írni hat egyszerű függvénnyel? Jó, ha nem is mindet, de ezerhétszázat biztosan, hiszen kutatók egy csoportja ennyi regény elemzése után jutott arra a következtetésre, hogy tulajdonképp minden regény mindössze hat „történettípussal” meghatározható. Miriam Quick a BBC Culture hasábjaiban viszont inkább azt mutatja meg, hogy az archetípusok hogyan passzolnak az irodalomtörténet néhány legnagyobb alkotására.
Az érzelmek tudománya
Kurt Vonnegut többször is úgy nyilatkozott, hogy az egyik legérdekesebb művészeti-tudományos eredménynek tartja a felismerést, miszerint a történetek grafikonon ábrázolhatók. Az elmélet korábban inkább visszautasítással találkozott, mivel Vonnegut szavaival élve: túl egyszerűnek és mulatságosnak tűnt.
Egy 1995-ös előadáson Vonnegut különböző, ún. történetábrázoló diagrammokat és íveket rajzolgatott a táblára: ezeken a főhős szerencséjének „jó” és „rossz” közötti alakulásait ábrázolta az adott sztori narratívája mentén. Az ábrákon megjelenítette, hogy a főhős mikor kerül slamasztikába, ebből hogyan és mikor képes kimászni, továbbá a szerelmi szálakat (a főhős általában férfi…) miként lesz szerelmes, veszti el, majd aztán szerzi vissza újra szíve hölgyét (illetve a főhős talál valami csodásat, elveszíti, majd a történet végén visszaszerzi).
Vonnegut a módszerről úgy vélekedik: „Semmi oka, hogy az egyszerű történeti formákat ne lehetne számitógépekbe táplálni. Ezek gyönyörű formák.” Egy új algoritmusnak köszönhetően ez most megtörtént.
Archetípusok
Matthew Jockers, a nebraskai egyetem professzora (és később a vermonti egyetem kutatói) regények ezreinek elemzése után hat különböző történeti formát – tulajdonképp archetípust – különítettek el, melyekből még a komplexebb sztorik is felépülnek. Ezek:
- Nyomorból a boldogságig – negatív érzelmek felől induló, egyenletes ütemű pozitív fejlődés.
- Boldogságtól a nyomorba – tragédia.
- Ikarus – felemelkedéstől a bukásig.
- Oedipus – esés, felemelkedés, majd bukás.
- Hamupipőke – emelkedés, esés, felemelkedés.
- „Man in a hole” (ember a pácban) – esés, felemelkedés.
A kutatók ún. érzelemelemzést használtak az adatgyűjtés során – ez egy statisztikai technika, melyet főképp a közösségi média elemzése során alkalmaznak, ahol minden szóhoz különféle „érzelmi pontokat” illesztenek, tömegelemzések során kinyert adatok alapján. A kiválasztott szójegyzéktől függően minősíthető egy szó pozitívnak, vagyis boldognak vagy negatívnak, vagyis szomorúnak. A rendszer tovább finomítható, hiszen a listán belül társítható a kifejezéshez további nyolc, különböző érzelem, így többek közt félelem, élvezet, meglepetés vagy várakozás. Például a „boldog” szó pozitív és örömmel, bizalommal és várakozással jár, az „eltörölni” szó negatív és haraggal társul.
A hangulatelemzés úgy történik, hogy egy regényben, versben szereplő szót elemezve a kijött eredményt összevetik az idővel, amiből kiviláglik, hogy a hangulat miként változik a szöveg folyamán, feltárva egyfajta érzelmi elbeszélést. Bár a szavakat a kontextusból kiragadva elemzi, s így nem tökéletes a eredmény, meglepő módon mégis pontosan és jól alkalmazható a nagyobb szövegrészek elemzése során, mint arra Julia Slige is rámutat egy blogbejegyzésében, amiben Jane Austen regényeit elemezte a technikával. Az elemzés módszere ugyanis szabadon hozzáférhető, és a szerzői joggal nem védett irodalom le is tölthető a Guttenberg Projekt online adattárából. A BBC korábban megosztotta velünk a világirodalom száz legmeghatározóbb művét, most ezekből szemezgettek, s próbálták a hat történettípust alkalmazni rájuk. A BBC-nek és Miriam Quicknek köszönhetően most láthatunk néhány példát!
Nyomorból a boldogságig
Dante Alighieri: Isteni színjáték (1308–20)
Dante pazarul felépített, tökéletesen szimmetrikus epikus költeménye Vergiliusszal kalauzol el bennünket a pokolba. A történet negatív eseményekkel indul – alacsony érzelmi pontszámokkal (l. korábban) –, ameddig le nem esnek a pokol tornácáról (ez például egy tipikus „Man in a Hole” szituáció). Ezt követően – túlélvén a pokolban tett látogatást – a purgatórium viszontagságos szakaszát követő utat a paradicsom felé már a pozitív érzelmek jellemzik, melyek folyamatosan növekednek és tetőznek be a történet végén.
Boldogságból a nyomorba – tragédia
Gustave Flaubert: Bovaryné (1856)
Van egy pillanat Flaubert unatkozó, reménytelen háziasszonyáról szóló meséjében, ahol a főszereplő, Emma Bovary eltöpreng azon, hogy mióta élete ennyire rosszra fordult, a további élete ehhez képest biztosan majd sokkal jobb lesz. Hát nem annyira.
Emma szerelmi viszonyaira legjobban a bukott és a reménytelen jelző illik: csak rövid időszakokra tudják kirántani a rosszul sikerült házasságából fakadó őrlődéséből. Férje, Charles meglehetősen unalmas és egyhangú, Emma félrelépéseit is az indokolja, hogy egyre inkább úgy érzi, a férfi tulajdonságai megmérgezik őt. Személyiségeik ellentéte és a kilátástalanság teljesen felemésztik az asszonyt, ami végül ahhoz vezet, hogy arzénnal megmérgezi magát, így vetve véget életének. Gyászoló férje, felfedezve elhunyt neje (viszonyairól szóló) levelezéseit összeomlik, és hamarosan követi Emmát a túlvilágra, árvává lett gyermekeikre pedig később hasonlóan tragikus sors vár. A mű tankönyvi tragédia, amely végig könyörtelenül fókuszál a totális végső bukásra, melyet maximális pontossággal végig is vezet.
Ikarus
William Shakespeare: Rómeó és Júlia (1597)
A Rómeó és Júlia Shakespeare leírása szerint természetesen tragédia, azonban most objektív alapon vizsgáljuk, a kategorizálhatóság és a függvények szempontjából. Ennek alapján a történetfolyam közelebb áll az Ikarus-alakzathoz: emelkedés, majd bukás. A romantika által szolgáltatott érzelmi csúcspontok a mű egynegyede felé jelentkeznek – legerőteljesebben a híres erkélyjelenetben, ahol halhatatlan szerelmük revelációja zajlik. Innentől azonban minden érzelem zuhanó pályára áll: Rómeó megöli Tybaltot, elmenekül, és ezután már semmi nem állítja meg a tragikus események folyamát.
„Man in a hole” vagy Hamupipőke
Jane Austen: Büszkeség és balítélet (1813)
Austen regényének első fele a házassági ajánlatig nagyon egyenletes érzelmi mederben haladva kövezi ki az utat az események negatív irányba fordulásáig. A regény addig a Collins-ház problémái, a főszereplő, Elizabeth személyiségének kiemelkedése, valamint a vele kapcsolatba kerülő Mr. Darcy körül forog. Elizabeth visszautasítása után indulnak el a negatív események, melyek Lydia szökésével „tetőznek”. Ezt követően Darcy önzetlen és becses tetteivel meggyőzi Elizabethet, hogy hiba volt visszautasítani a házassági ajánlatot, így e ráébredés és a férfi megbocsátása végül a szerelmük beteljesüléséhez vezet.
Oedipus
Mary Shelley: Frankeinstein (1818)
Viktor szörnyszülöttjének szökése hamar következik a cselekményben, innentől a negatív érzelmek meghatározók, egészen a családdal való találkozásig, ahol a történet fordulatot vesz. Innentől a szörny perspektívájából figyelhetjük meg, hogyan próbál meg segítséget nyújtani, ám arcát a nem fedi fel az emberek előtt. Hosszas tépelődés után mégis megpróbálkozik vele, ám elkergetik, mellyel a hangulatemelkedést követően az események ismét negatív irányba terelődnek. A remény feléled, amikor felkeresi teremtőjét, hogy visszafogadja. Frankeinstein felkínálja neki, hogy teremt neki egy társat – úgy tűnik, minden jóra fordul. Ám a tudós végül meggondolja magát, a megállapodás felrúgása után pedig már semmi nem állítja meg az eseményeket a teljes bukásig vezető leejtőn.
És ha már Frankeinstein doktor nagy álmával, az emberi lét titkainak megfejtésével zártuk ezt a beszámolót, érdemes elgondolkozni azon, mennyire önismétlőek érzelmi igényeink, ha hat egyszerű függvénnyel megragadható minden nagy történet.
Forrás: BBC Culture
