Berg Judit az új Ruminiról
Berg Judit, a Mesemúzeum „kulcsőre” nyitotta meg az intézmény új egységét, a Háromcsőrű Kacsa Történetalkotó Műhelyt. Mit jelent számára ez a szimbolikus pozíció, hogyan vészeli át a vírusjárványt utazó, kalandor természetével, min dolgozik gőzerővel, valamint milyen könyveket várhatunk tőle legközelebb? Többek között ezekről is beszélgettünk az egyik legsikeresebb magyar gyerekkönyv íróval.
– Mit jelent számodra a Mesemúzeum „kulcsőrének” lenni?
– Tizenéves hagyomány, hogy a Mesemúzeum minden évben választ egy kulcsőrt, egy olyan személyt, aki valamilyen módon kapcsolódik a meseirodalomhoz. Az első Kányádi Sándor volt, én Tóth Krisztinától vettem át tavaly a „pozíciót”. Sándor bácsinak köszönhetjük azt a szokást is, hogy a korábbi kulcsőrnek nem kell továbbadnia a kulcsot, hanem mindenki újat kap, így ma már elég sokunknak van ilyen kulcsa. Elvileg nyitja is a Mesemúzeum kapuját, bár még soha nem próbáltam az éjszaka leple alatt beosonni. A kulcsőrség konkrét feladatokkal nem jár, de nyilván szorosabb a kapcsolat, talán ezért is kértek fel arra, hogy a Háromcsőrű Kacsa megnyitóján beszédet mondjak. Az új tér koncepciójának kialakításában, az elején, az ötletelésben is valamennyire részt vettem, de a mesemúzeumosok ontották magukból a jobbnál jobb ötleteket, így nem igazán voltak rám szorulva. A Mesemúzeum kulcsőrének lenni inkább egy elismerést jelent, meg nagyobb figyelmet, például itt, a Háromcsőrű Kacsában is van tőlem idézet a falon, meg egy végtelenített videó, amin négy gyerekkönyveket író társammal együtt beszélek, illetve a Mesemúzeumban is ott van egy kagylógyűjteményem.
– Ez utóbbinak mi a története? Van köze a híresen kalandvágyó, utazó természetedhez?
– Még gimnazista koromban a saját keresményemből elutaztam a legjobb barátnőmmel Hollandiába. Amszterdamban volt a szállásunk, de el akartunk menni a tengerpartra is. Oda még leértünk, de vissza már nagyon bonyolult volt az út és elfogyott a pénzünk is. A parton összeszedtünk kagylókat, kilenc pirosat és kilenc kéket, és amikor már semmi dolgunk nem volt, csak vártunk, kiültünk a buszmegállóba malmozni. Valamiért ez nagyon feltűnt akkor az embereknek, vagy azért, mert nem ismerték ezt a játékot, vagy azért, mert furcsa volt a két apátiába zuhant tinédzser a kagylókkal, mindenesetre többen odagyűltek körénk. Volt, aki kihívott minket a malmozásban, más pénzt adott. Ez az eset valahogy szimbolizálja a kalandos életemet, ami ekkor kezdődött el igazán.
– Hogy bírod a koronavírus- járvánnyal járó bezártságot, a korlátozott utazási lehetőségeket?
– Nekem az egész karanténidőszak nagyon mozgalmasan indult, hiszen márciusban, amikor a világ nagyjából egyik napról a másikra leállt, éppen Peruban voltam. Pár nappal a túránk kezdete után jött a hír, hogy mindent lezártak, mi is alig tudtunk az Andokból visszakeveredni egy városba, ahol aztán három hétig karanténban voltunk, majd nagy nehezen eljutottunk Limába, ahonnan sikerült valahogy hazatérnünk, de itthon is két hét karantén várt ránk. Ezt követően meg nekem is szembesülnöm kellett az online oktatás szépségeivel, ami négy gyereknél egyáltalán nem volt egyszerű, hetekig csak próbáltam felvenni a fonalat. De alapvetően jó buli volt, a kamaszlányaim párjai is pár hétig ott voltak nálunk, nagy pingpongozások voltak a kertben, jól telt el végül ez az időszak. A nyáron csak belföldön jöttem-mentem, de bevallom, azért már nagyon viszket a talpam, hogy mehessek külföldre.
– Volt időd azért az írásra is ebben az időszakban?
– Mielőtt elmentem volna Peruba, már belekezdtem a Rumini sorozat tízedik részébe. Nagy szerencsémre, vagy talán valamilyen sugallatra magammal vittem a laptopomat is, így a kinti három hetes bezártság során rengeteg időm volt írni. Ahogy hazajöttem, és lejárt az itthoni kötelező karantén, sokáig szinte semmi kapacitásom nem maradt az alkotásra, így végül tavasz végén, nyár elején fejeztem be a könyvet. Várhatóan november végén, karácsony előtt megjelenik a kötet, így hamarosan újra izgulhatunk Rumini kalandjain. Aztán szinte szünetet sem tartva elkezdtem írni Az őrzők folytatását, amiért idén megkaptam az Év Gyerekkönyve díjat az ifjúsági regény kategóriában, amit a diákzsűri ítélt nekem oda. A második részhez fel kellett derítenem sok magyarországi helyszínt, ehhez jól jöttek a belföldi utazások.
– Mit jelent számodra ez a díj? Hiszen ezt most az olvasóidtól, a gyerekektől kaptad, nem egy szakmai zsűri ítélte oda.
– Az Év Gyerekkönyve díj már eleve egy nagy megtiszteltetés, még 2006-ban kaptam azt meg a szakmai zsűritől a Rumini első részéért. Utána nagyon nagy figyelem irányult rám a gyerekek, pedagógusok, könyvtárosok részéről egyaránt, tehát igen sokat segített, hogy minél szélesebb körben megismerjenek. Most, hogy a gyerekek ítélték nekem oda az Év Gyerekkönyve díjat az ifjúsági regény kategóriában az mindennél többet ér és nagyon boldog vagyok tőle. A diákzsűri tagjai egyébként a szakmai zsűri által kialakított, ötös „shortlist"-ről választották ki a kedvencüket, és egy nagyon erős mezőnyből találták a legjobbnak Az őrzőket.
– A Rumini a Pagony Kiadónál, Az őrzők az Ecovit Kiadónál, míg például a szintén nagyon sikeres Lengemesék a Centrál Médiánál jelentek meg. Miért dolgozol ennyi kiadóval?
– A Pagonnyal dolgozom a legtöbbet, ott a Ruminin kívül több más könyvemet is gondozzák, nagyjából 40 kötetem jelent már meg náluk. Velük egyébként évtizedes kapcsolatom van még az egyetemről. Viszont az első könyvem, a Hisztimesék egy nagyon jó barátom, Futász Dezső kiadójánál, az Ecovit-nél jelent meg még 2005-ben. Dezsőnek rendkívül sokat köszönhetek, annak idején ő biztatott arra, hogy írással foglalkozzak. Így amikor valami újszerű, közös ötletünk van, mint például Az őrzők, akkor azt ők hozzák ki. A Centrál Médiás vonal onnan jött, hogy az akkor még Sanomaként működő kiadó konkrétan megkeresett, hogy csináljunk egy brandet, ami a mesekönyv-sorozaton kívül rajzfilmeket, egyéb elemeket is tartalmaz. Ez lett a Lengemesék, amelyből 2012 óta mára négy könyv, három kiegészítő kötet, több foglalkoztató füzet, tévésorozat és két egész estés rajzfilm is megjelent már, ez utóbbi számos külföldi fesztiváldíjat is bezsebelt.
– Nem lehet elmenni a Rumini eredményei mellett sem, amelyek már régen túlnőttek a könyveken, amelyekből egyébként évente húszezer is elfogy. Van Rumini rádiójáték, társasjáték, színdarab, bábjáték, diafilm, játszótér és már iskolai tananyagként is oktatják. Szerinted mitől lett ennyire sikeres?
– A Ruminit a legnagyobb lányomnak találtam ki, aki azt kérte, hogy meséljek valamilyen egereset, én viszont nem akartam valami unalmas állatos sztorit. Mivel a lányom eléggé szorongó, megfelelni akaró gyerek volt, így olyan izgalmas történetekben, karakterekben gondolkoztam, amelyek felszabadítóan hatnak majd rá. Azt szerettem volna, ha a főhős olyan dolgokat csinál, amiket ő csak szeretne, és ez bátorító lesz számára. A negatív figurákat is úgy alkottam meg, hogy azokban felismerhető legyen egy-egy olyan tipikus személyiségvonás, amit a gyerekek például utált, igazságtalan tanáraikban felfedezhetnek. Azt hiszem, nagyon sok gyerek tud a főszereplővel, vagy valamely barátjával azonosulni, így ez is hozzátett a kötetek népszerűségéhez. Ami szerintem még fontos, hogy mivel gyerekkoromban nagyon szerettem fordulatos, izgalmas, vicces, párbeszédekben gazdag történeteket olvasni, így én is arra törekszem, hogy ilyen könyveket írjak. Felnőttként sem kedvelem a túlírt szövegeket, a gyerekeket meg főleg nem szeretném ilyenekkel fárasztani.
– Négy gyereked van, ők szeretik a könyveidet? És olvasóvá váltak egy író anya mellett?
– A kisfiam most 13 éves, neki még én olvasok mesét, de gyakran megnézi a kézirataimat is, amelyeknél szokott változtatásokat javasolni. Őt egyébként gyakran faggatják az osztálytársai, hogy csöpögtessen információkat az éppen íródó könyvekből, nagyon élvezi ezeket a helyzeteket. A legnagyobb lányom bölcsész lett, ő mindig a könyveket bújja és legtöbbször elolvassa a készülő szövegeimet is. Általában nagyon jó észrevételei, kritikái vannak, amelyek hasznára válnak a történeteknek. A másik két lányom hol foglalkozik, hol nem a kéziratokkal, ahogy éppen kedvük van hozzájuk. A harmadik gyerekem is sokat olvas, talán csak a második nem annyira lelkes, ha könyvekről van szó, úgyhogy elmondhatom, hogy 75%-ban olvasóvá váltak a gyerekeim.
– Hogy látod, a mai gyerekeknek más típusú történetek kellenek, mint amilyeneket például te olvastál? Miért lehet érdekes nekik manapság egy mesekönyv, amikor annyi külső inger éri őket?
– Úgy vélem, hogy a mostani gyerekek sokkal többet tudnak a világról, felnőttesebben gondolkoznak, mint az én időmben. Fontosak nekik a képek, valamint a rövid és gyorsan váltakozó történések. A hosszú leírások helyett párbeszédek kellenek, akció, fordulatos cselekmény, ezért például sok igét használok és jóval kevesebb jelzőt. Mivel én akkor kezdtem írni, amikor a gyerekeim még kicsik voltak és nagyjából az ebéd után alvás időszaka volt csak nyugodt, így hozzászoktam ahhoz, hogy nagyon céltudatosan, feszesen írjak, ez szerintem érezhető a történeteimen is. Talán ez is az oka, hogy népszerűek a könyveim a gyerekek körében. Bár sok az egyéb csábító dolog, számítógép, telefon, film, YouTube, azért szerencsére van egy masszív olvasó réteg, és nagyon sok lelkes, nagyszerű pedagógus is dolgozik azon, hogy minél több gyerek kapjon kedvet az olvasáshoz.
– Lassan nemcsak a magyar, hanem a külföldi gyerekek szívét is meghódítják a Berg Judit könyvek. Mekkora verseny van a gyerekkönyvek írói között itthon és külföldön?
– Itthon szerintem csak jó értelemben vett verseny van, nem méregetjük egymást, sok írótársammal baráti viszonyban vagyunk, érdeklődünk egymás munkái iránt és örülünk a másik sikerének. Mivel sok nagyon jó magyar gyerekkönyv író van, ezért magasan van a léc, ami kifejezetten hasznos, hiszen motiváljuk egymást arra, hogy minél igényesebben írjunk. A külföld az már más dolog, hiszen a nagyobb országokban már tényleg hatalmas a konkurencia és nem ismerik a magyar szerzőket. A Rumini első kötete már megjelent angol, német, orosz, kínai, holland, szerb nyelven, a lengyel is folyamatban van, csak a vírus miatt csúszik a publikálás. Az persze nem elég, ha kiadják a könyvet, sok marketing is kell mellé, hogy az olvasók megismerjenek egy írót, így az utóbbi időben már csak olyan külföldi partnerrel dolgozom együtt, aki a reklámozást is vállalja. Nekem a legtöbb könyvem folytatásos, ez segíti a terjesztést itthon és határon túl is, hiszen a későbbi részek húzzák a korábbiakat is. De soha nem a pénzért írtam, hanem mert szeretnék szórakoztató könyveket adni a gyerekek kezébe. Így ha belendülnek a külföldi eladások, azoknak nagyon örülök majd, de nem gondolom túl az egészet, hiszen az itthoni sikerekkel is teljesen elégedett vagyok.
