Historikus idők nyomában: KMI – 12
Bene Zoltán, Majoros Sándor és Száraz Miklós György beszélgetett az irodalom és a történelem kapcsolatáról.
A Petőfi Irodalmi Ügynökség (PIÜ) Kárpát-medencei Igazgatóságának (KMI) szervezésében 2020. november 4-én indult útjára a KMI 12 program szerzőinek tematikus, zenés irodalmi sorozata a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A KMI 12-ben nyolc szenior és négy junior magyar kortárs író, költő munkásságát ismerhetjük meg közelebbről. Az első eseményen Bene Zoltán, Száraz Miklós György és az online kapcsolódó Majoros Sándor beszélgetett arról, hogy a történelem milyen hatással van az irodalomra. A Historikus idők nyomában – Történelem az irodalomban címet viselő rendezvényt Luzsicza István, a PIÜ KMI irodalmi szerkesztője moderálta, a felolvasásokat Turi Bálint színművész előadásában hallgathattuk meg Honfi Imre Olivér zenei aláfestésével.
Az eseményt Szentmártoni János, a KMI vezetője nyitotta meg, aki röviden bemutatta a KMI 12 programot, amely nyolc szenior és négy junior kortárs szerző irodalmi munkásságát támogatja marketinggel, rendezvényekkel, illetve amikor majd lehetőség lesz rá, utaztatással, író-olvasó találkozók szervezésével is.
Az estet Turi Bálint indította, aki Száraz Miklós György Apám darabokban című 56-os tematikájú regényéből olvasott fel egy részletet. Ennek apropóján a szerző arról mesélt: már háromévesen eldöntötte, hogy történelemmel szeretne foglalkozni, sokáig régésznek készült, végül történelem–levéltár szakon végzett. Bár 1956-ban még nem élt, de egyértelmű volt számára, hogy íróként foglalkozik majd a témával. Már csak a családi kötődés miatt is, hiszen édesanyja ott volt a szegedi sortűznél, édesapja pedig a budapesti eseményeket jegyezte fel, egyfajta szenvtelen, ítéletektől és véleményektől mentes krónikásként. A különféle papírdarabokra, cetlikre írt megfigyelések, valamint édesanyja naplójegyzetei adták az alapját az Apám darabokban könyvnek. Ezt nem dokumentum- vagy családregénynek, hanem tényregénynek szánta, és a lehető legnagyobb történelmi pontosságra törekedett benne. Személyes élménye az októberi eseményekkel kapcsolatban az volt: „Apámtól tudtam sok mindent, de azt mondta, hogy te nem beszélhetsz róla, még a barátaiddal sem, még az osztályban sem, ebből bajunk lehet nekünk, de bajod lehet neked is.” Száraz Miklós György egy idő után persze már tudta, hogy hol és miről lehet, illetve tilos beszélni, de a folyamatos önkontroll kényszerének élménye mélyen benne maradt.
Bene Zoltánnak is vannak családi kötődései 56-hoz. Anyai nagyapja Letenyén, postamesterként volt a forradalmi bizottság elnökhelyettese. A forradalom leverése után sok társához hasonlóan rá is börtön várt, összesen két és fél évig tartották fogva. Bár lett volna lehetősége Argentínába menekülni, végül maradt, és nem lett besúgó, kollaboráns sem, inkább vállalta a kitaszított létet. Szerencsére fia, Bene Zoltán édesapja jó OKTV-eredményei miatt bekerülhetett az egyetemre, aki így az első értelmiségi lett a családban. Az író anyai nagyapja viszont munkásőr, illegális kommunista volt, így a kettős világ személyes tapasztalása volt a szerzőnek, annak ellenére, hogy a rendszerváltásig nem nagyon beszélhettek az eseményekről. Végül az 1990-es évek sem hozták el a várt katarzist, miután „az egyik disztópiából átléptünk a másik disztópiába, 1984-ből átléptünk a Szép új világba”.
Majoros Sándor egyidős a forradalommal, így nyilván semmilyen emléke nem lehet róla. A Vajdaságban, ahol 35 éves koráig élt, nem is volt különösebben előtérben 1956, hiszen Jugoszláviának megvolt a maga baja, például a különböző nemzetiségek konfliktusai, amelyek aztán 1991-ben eszkalálódtak, és elvezettek a délszláv háborúhoz. Ezzel kapcsolatos a Koszovó, lőtt seb című novella is, amelyből Turi Bálint felolvasott egy részletet. Ennek nyomán Majoros megemlítette, hogy kétféle történelem van. Az egyik a nagy történelem, amelyet a győztesek írnak, a másik a megélt történelem, amely kis mozaikokból, emberi történetekből áll össze. Az irodalom leginkább az utóbbiból táplálkozik, hiszen „nem az események krónikájának a megírása a lényeg”. A szerzőnek ezért nem kell feltétlenül személyesen átélnie azt a történelmi kort, amiről ír, sokszor elég, ha járt ott, és ismeri azt a területet, ahol a cselekmény játszódik. Példaként hozta fel a saját könyvét, Az ellenség földje című regényt, amely az I. világháborús szarajevói merénylettől a Drina folyó menti ütközetig tartó időszakot mutatja be. Az író jól ismeri Boszniát, másfél évet töltött ott a hetvenes években katonaként, és mindenképpen szerette volna az ott megtapasztalt, jó értelemben vett balkáni életérzést egy könyvben bemutatni. Így gyúrta össze a saját élményeit ezzel az I. világháborús, irodalmilag még fel nem dolgozott időszakkal.
Ehhez kapcsolódóan Száraz Miklós György felelevenítette egy délvidéki élményét. Korábban ezt a területet csak a kiváló prózaíró, Gion Nándor műveiből ismerte, így kapva kapott az alkalmon, hogy elkísérje Zentára az egyik barátját, Patak Mártát egy olvasótalálkozóra. Ahogy haladtak a város felé a kisebb településeken keresztül, egyre inkább azt tapasztalták, hogy nyomott, fullasztó, fojtogató a levegő, annyira érzékelhető volt, hogy „minden föld véráztatta, de van véráztattább”. Ez olyan erős hatással volt Patak Mártára – aki korábban leginkább műfordításokkal foglalkozott –, hogy végül egy nagyregényt írt a bácskai vérengzésekről.
Bene Zoltán, akinek a felesége vajdasági származású, teljesen egyetértett az előtte szólóval. Ő is azt tapasztalja, hogy igen szomorú végigmenni a délvidéki falvakon, amelyekben minden harmadik ház üres, annyian elköltöztek már onnan. Jó esetben Magyarországra, Szeged környékére, ahol ő is lakik, rosszabb esetben pedig Nyugat-Európába, leginkább Németországba. Őt egyébként mindig komolyan foglalkoztatta az, hogy a különböző civilizációs, vallásos erők miként alakítják a nagy folyamatokat, amelyek mindig apró események sorozatai, így írásaiban is az alulnézetből látható történetek érdeklik. Ilyeneket írt meg a Továbbmondott történetek novelláskötetében is, amelynek egyik darabjából, a Krónikás énekből ismerhettünk meg egy részletet Turi Bálint tolmácsolásában.
Abban mindhárom író egyetértett, hogy az irodalom nem létezhet történelem nélkül. Majoros Sándor szerint a bayeux-i falikárpittal – amely Anglia normannok általi elfoglalását ábrázolja – kezdődött a történelem irodalmasítása, innentől kezdve a kettő együtt fejlődik. Most is egy történelmi regényen dolgozik, egy vajdasági magyarokról szóló groteszk, „világvégeszatírán”. Száraz Miklós György ezzel szemben egy történelemtől mentes történelmi regénnyel próbálkozik, még ő maga sem tudja, hogy ez a kísérlet hogyan sikerül. Bene Zoltán egy, a XIX. és a XXI. század között játszódó fikciós kötetet ír, amelyben Szeged és a különféle járványok, mint a kolera és a pestis is megjelenik majd.
