Száraz Miklós György világirodalmi járványálma
"A kedvenc világirodalmi járványálmom, vagy inkább álomjárványom, amire nagyon várok, hogy sosem látott súlyosságú olvasási láz tör ki Magyarországon, amit senki nem úszhat meg, mindenkit megfertőz, lever a lábáról, és nincs vakcina, nincs védőoltás, semmilyen ellenszer nem segít, senki nem menekülhet – mindenkinek olvasnia kell, és azt mindenki mérhetetlenül élvezni fogja."
A legtöbb írónak az otthona a munkahelye. De azért azt is gyanítjuk, önnek sem egyszerű betartani az önkéntes karantént. Hogyan tud alkalmazkodni a különleges helyzethez?
Ez részben tényleg igaz. Mivel nem vagyok kávéházi író, vagy olyan, aki könyvtárban szeret dolgozni, hanem általában otthon dolgozom. Na, de aztán? Ha letészem a tollat? Ha kikapcsolom a számítógépet? Barátok, színház, mozi, kocsma… Mi aztán tényleg meggárgyulunk a négy fal között. Úgy hogy nekünk sem könnyű. Na, jó, nem nyilatkozhatok más írótársak nevében. Nekem sem könnyű. De, persze, igyekszem.
Mint minden ilyen helyzet, a mostani vírus-veszély is sok nézőpont lehetőségét veti fel. Ön találkozott-e a járvány humoros, tragikus, felemelő, mélyen emberi vagy éppen embertelen oldalaival?
Korai még, nem? Nálunk legalább is. Tartok tőle, hogy a tragédiák még eztán jönnek. De valami különlegeset, emlékezeteset ma valóban átéltem. A bezárt Szépművészeti Múzeumban sétálhattam úgy, hogy rajtam és a kísérőmön vagy vendéglátómon kívül senki nem volt a termekben. Kongó épület, körben a falakon Cranach, Piombo, Agnolo Bronzino, Michele di Ridolfo és Dürer képek. „Séta múzeumban járvány idején.”
Mit adhat az irodalom, a művészet ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben? Mit tanácsol az olvasóknak?
Olvassuk Defoe-t, de ne csak a pestises könyvét, hanem újra és újra a Robinsont vagy a Moll Flanders örömeit, vagy akár az Angliai utazást. Mert óriási író. És ha már pestis, ha már járvány, akkor persze olvassuk Camus-t is, aki ugyanolyan grandiózus. Mindegy, hogy mit, minden jó, amit csinált. Nekem az utóbbi időben a befejezetlen regénye a kedvencem, Az első ember. Nem lehet, hogy most ne mondjam Boccacciót. Ehhez hadd fűzzek hozzá valamit. Sokáig azt hittem, a pajzán, fordulatos mesék, a novella mestere egyszerű. Mert a kamasz, aki voltam, csak erre figyelt. Nem olyan régen újra a kezembe került. Meglepett. Annyira, hogy szinte elröstelltem magam. Érdemes figyelmesen olvasni őt. Ami nem könnyű, mert magával ragad. De ha figyelünk, akkor észrevesszük, hogy nagyon is sokat tud. Összetett és rafinált. Igen. Nagyon okos és mesterien kifinomult. Mindent tudott a mesélésről.
Sokan hiszünk abban, hogy az irodalom majd minden élethelyzetet feldolgozott már. Önnek van kedvenc világirodalmi járvány-gondolata?
Igen, én is azt hiszem, az irodalom valóban minden emberit feldolgozott már. De nem mára, és nem a nyugatinak mondott kultúrkörben. Hanem már évszázadokkal, évezredekkel ezelőtt is. Indiában. Tibetben. Az ezeregyéj meséiben. A klasszikus görög és latin irodalomban, amiből az a kevéske, ami fennmaradt, az is rengeteg, és abban is minden emberi benne van. Igen, mindig, minden film, vers, festmény és regény ugyanarról szól. Csak másként. De idézhetném Jorge Luis Borgest is, aki azt nyilatkozta egyszer, hogy ha semmi mást nem ismerne, csak a maja vagy a magyar irodalmat, azokban ugyanúgy meglelné a teljességet. A jó irodalomnak különben ez a lényege. Hogy képes elérni azt, hogy olyan emberi helyzeteket mélyen átéljünk, amilyenekben valójában sosem voltunk. És ebben, hangsúlyozom, csakis ebben a szegmensében, még a zenénél is erősebb.
